Képzéssel, támogatással és kedvezményes pénzügyi termékekkel is támogatja a pénzügyi egészséget az Erste

A nehéz időkben is támogatja a társadalmilag hasznos vállalkozások működését és a pénzügyi egészség megteremtését az Erste. A Social Banking programban tavaly egyebek mellett 17 szervezet jutott kedvező feltételek mellett összesen 1,2 milliárd forint hitelhez, 22 család, több mint száz ember lakhatási gondjain sikerült enyhíteni, 600 hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő diák tanult pénzügyi ismereteket, és 95 civil szervezet kapott összesen 85 millió forint támogatást. Az Erste Social Banking programjai idén is folytatódnak.

Képzéssel, támogatással és kedvezményes pénzügyi termékekkel is támogatja a pénzügyi egészséget az Erste

Rég nem volt akkora szükség a társadalmilag hasznos vállalkozások és civil szervezetek munkájára, mint az utóbbi időben. A koronavírus-járvány utóhatásai mellett az ukrajnai háború is rontja a gazdaság teljesítményét. Az Erste szerint mindenkinek joga van a pénzügyi egészséghez, ezért elkötelezett azok támogatása mellett, akikben csak kevesen hisznek.

„Az Erstét több mint kétszáz éve azért alapították, hogy segítsen a jólét megteremtésében a közösség legszegényebb tagjainak. A cél azóta sem változott, továbbra is részt kívánunk venni a jólét kiterjesztésében, jelentsen ez pénzügyi tanácsadást, edukációt vagy közvetlen segítségnyújtást. Social Banking programjának keretében az Erste olyan szervezeteknek, alapítványoknak nyújt segítséget, melyeket a kereskedelmi bankok pusztán üzleti megfontolásból nem tekintenének célközönségüknek. Az üzletág többek között hitelekkel, képzéssel, mentorálással és üzleti know-how átadásával támogatja a társadalmi szervezeteket annak érdekében, hogy az általuk kifejtett hatások minél szélesebb körben érvényesülhessenek” – fogalmazott Bara Gábor, az Erste stratégiai területének vezetője.

Az Erste Social Banking személyre szabott, megfizethető pénzügyi megoldásokat kínál pénzügyi és üzleti edukáció, valamint mentorálás mellett annak érdekében, hogy felruházza ügyfeleit a jólét felépítéséhez szükséges készségekkel. A program keretében 2022-ben 17 civil kezdeményezéshez nyújtott hitelt, összesen 1,2 milliárd forint értékben. Az Erste a Social Banking ügyfelek esetében önkéntes kamatstopot vezetett be: aki élt a lehetőséggel, egy éven át három százalékos kamaton fizetheti hitelét. Tavaly közel száz új számlát nyitottak a Social Banking ügyfelek, és ezzel félezer fölé nőtt azon társadalmilag hasznos vállalkozások száma, melyek úgy gondolják, érdemes az Erstével bankolni. A segítségnyújtás azonban nem csak pénzbeli: a nyolcadik éve futó SEEDS program keretében 2022-ben húsz, az indulás óta pedig már összesen több mint száz nonprofit szervezet kapott támogatást tematikus workshopok (például cashflow-tervezés, HR-fejlesztés), valamint személyre szabott tanácsadások formájában.

Az Erste Social Housing programja tavaly országszerte 22 család, összesen 106 ember lakhatási kihívásain segített. Ezen belül 12 olyan, veszélyben lévő többgyermekes család kapott támogatást, akiknél a lakás állapota lehetetlenné tette, hogy otthonként lehessen azt használni, vagy valamilyen váratlan esemény miatt kis értékű, gyors segítségre volt szükség. Emellett további tíz család ahhoz kapott hozzájárulást, hogy fel tudja venni a Falusi CSOK támogatást és felújítsa házát. A Falusi LakHatás program keretében idén 20 épület – az energiamegtakarításhoz hozzájáruló – felújítása valósulhat meg.

Az Erste azt vallja, a pénzügyi oktatás jelenti az alapot a pénzügyi egészség megőrzéséhez. Csak azok tudják felmérni, hogy milyen lehetőségeik vannak, akik átlátják pillanatnyi pénzügyi helyzetüket. Ezért indította el az Erste a Pénzügyi tudatosság oktatási programot, amelynek keretében 2022-ben 600, három év alatt összesen több mint 3500 hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő diák tanult pénzügyi ismereteket. A tavaly lezárult programot a Mastercard – Év Bankja 2021 versenyen Az év társadalmi kezdeményezése kategóriában az első hellyel ismert el a szakmai zsűri.

Az Erste 2022-ben 95 civil szervezetet támogatott, melyre összesen 85 millió forintot biztosított. Emellett folyamatosan vonja be a szervezeteket egyéb programjaiba is, és így egyszerű donáció helyett alkalmuk van értéket teremteni és megmutatni magukat. Az Erste különféle eseményein, rendezvényein félszáz Social Banking partner vett részt. Az Erste a magyar civil szcéna fontos eseményeinek főtámogatója. Többek között 2021 óta kizárólagos támogatója a hazai civil szervezetek legrangosabb elismerésének számító Civil Díjnak, valamint arany fokozatú támogató tagja a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesületének.

„Az Erste Social Banking programjai idén is folytatódnak. Az ügyfeleink és Magyarország iránti elkötelezettségünket a banki és befektetési szolgáltatásaink mellett a társadalom iránti elkötelezettségünk is bizonyítja. Akik hisznek magukban, többet érnek el. Nekik pedig kell egy bank, aki hisz bennük” – tette hozzá Bara Gábor.


Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás: