Kétmilliárd forintból folytatódik az erdősítés Székesfehérváron

Kétmilliárd forintból folytatódik az erdősítés Székesfehérváron, a munkálatok már el is kezdődtek az Alsóvárosi réten a Zöld Város - Fehérvár Tüdeje II. ütemben.

Kétmilliárd forintból folytatódik az erdősítés Székesfehérváron

Az önkormányzat szerdai közleménye szerint a fejlesztéssel nagy területen hoznak létre zöld- és rekreációs területet, egyrészt szolgálva a városlakókat, másrészt ellensúlyozva a város iparának fejlődésével járó környezetterhelést. A mostani erdő- és parkfejlesztésben a rét egy részén - az értékes élővilágot rejtő természetes gyepfoltok megtartása mellett -  elültettek 868 park- és sorfát, emellett gyalogos ösvényt, sétányt, valamint parkolókat alakítottak ki.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a közleményben felidézte, hogy évekkel ezelőtt az Alsóvárosi rét egy ipari beépítésre ítélt terület volt, magántulajdonban. Ezt a Modern Városok Program segítségével a város megvásárolta, majd átminősítette zöldterületté, hogy ipari beruházás ne valósulhasson meg rajta. A megmentett helyszín több mint 100 hektáros, ennek 30 hektárját érinti a mostani beruházás, a további 70 hektáros terület a szakemberek javaslata alapján teljesen érintetlen marad. A tervek szerint a fejlesztést 2023 augusztusáig befejezik.

Világháborús bomba miatt kiürítik pénteken a XII. kerület egy részét

Második világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét péntek reggel, várhatóan kora délutánig - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 21:30
Megosztás:

Beépíti a mesterséges intelligenciát az oktatásba az ESSCA üzleti egyetem

Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát az ESSCA üzleti egyetem, amelynek idén 30 éves budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire - közölte az egyetem az MTI-vel.
2023. 10. 04. 21:00
Megosztás:

A GVH videóval mutatja be az Árfigyelő térképes boltszűrő funkciójának működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) videóval mutatja be az Árfigyelő legújabb, térképes boltszűrő funkciójának működését és előnyeit - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 20:30
Megosztás:

Az ázsiai térségben terjeszkedik a MET Csoport

A svájci központú MET Csoport növekedési stratégiájának részeként irodát nyit a Szingapúri Köztársaságban. A MET Ázsia 90 százalékban a MET Csoport, 10 százalékban a szingapúri Keppel leányvállalata. A terjeszkedés célja, hogy a MET tovább erősítse LNG-portfólióját a globális piacokon, és bővítse energetikai infrastruktúra-beruházásait az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
2023. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint szerdán

Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. 10. 04. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexveszteséggel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2023. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visszább esett az euróövezet gazdasági teljesítménycsökkenése szeptemberben

Az euróövezet gazdasági teljesítményének csökkenése az előzetesen közöltnél is jelentősebben lassult szeptemberben a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán ismertetett végleges értékei szerint.
2023. 10. 04. 18:30
Megosztás:

Ma alig mozdult a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.
2023. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Kiemelkedő sikerrel zárult a Sharity Impact tőkebevonása

Szeptember folyamán sikeresen zajlott le az OXO csoport portfóliójába tartozó Sharity Impact tőkebevonása. A tőkebevonás kísérleti jelleggel úgy célozta az OXO Labs már folyósított mintegy 40 millió forintos tőkebefektetésének kiegészítését, hogy abban a cégcsoport zárt befektetői köre vehetett közvetlenül részt. Ennek során végül a megcélzott összeg többszörösét, további több mint 150 millió forint befektetést sikerült bevonni.
2023. 10. 04. 17:30
Megosztás:

Új szolgáltatásokat kínál a Visegrádi Szabadalmi Intézet

A Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) két új szolgáltatást kínál, amelyek szakértő választ adnak egy találmány vagy technikai megoldás újdonságáról és szabadalmazhatóságáról - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Lassult előző hónapban az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése szeptemberben, miután augusztusban öt hónapja a legnagyobb növekedési ütemet jegyezték fel.
2023. 10. 04. 16:30
Megosztás:

Megdőltek a tavalyi és a 2019-es csúcsok a turizmusban nyáron

Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat - értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2023. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Kiknek jó választás a fakitermelő képzés?

Iparági várakozások szerint idén nőhet a fakitermelő képzésekre jelentkezők száma. Az elmúlt években egyre nő a különféle mezőgazdasági képzések népszerűsége: ezek a tanfolyamok kiválóak azok számára, akik szeretnek a természetben dolgozni, és olyan új, piacképes szakmára vágynak, amely értékteremtő és fenntartható is egyben. Ezen kurzusok közé tartoznak a fakitermelő és a lakott területi fakitermelő képzések is.
2023. 10. 04. 15:45
Megosztás:

Csökkent a használt lakások átlagos ára az országban

Magyarországon a használt lakások átlagosan ára idén a második negyedévben 2,9 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetesen adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
2023. 10. 04. 15:30
Megosztás:

Hazánk az év végére visszatérhet a növekedési pályára

Magyarország az év végére visszatérhet a növekedési pályára, és e gazdasági bővülés a következő évben is fennmarad - mondta a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) Visegrádon tartott konferenciáján szerdán.
2023. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Uniós forrásból jutnak visszatérítéshez a termelők

2023. október 6-án a Magyar Államkincstár megkezdi a korábban az uniós szintű krízistartalék feltöltése céljából elvont, de ott fel nem használt 7,4 milliárd forintnyi összeg visszatérítését több mint hetvennezer termelő részére - közölte szerdán az MTI-vel az Agrárminisztérium (AM).
2023. 10. 04. 14:30
Megosztás:

Nagymértékben nőtt a Tesco nyeresége az üzleti év első felében

Jelentősen nőtt a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco nyeresége a cég 2023-2024-es pénzügyi évének első felében.
2023. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Ma ünnepeljük az állatok világnapját

Az állatok védelmére és az élővilág sokszínűségének fontosságára hívja fel a figyelmet az állatok világnapja, amelyet 1931. óta október 4-én ünnepelnek világszerte.
2023. 10. 04. 13:30
Megosztás:

A Coop által forgalmazott mézes puszedliket hívott vissza a gyártó

Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt az Urban Édesipari Kft. (Budapest) többféle Coop mézes puszedlit hívott vissza a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
2023. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Interkontinentális távközlési kábelrendszert építhet a 4iG és a Telecom Egypt

A budapesti központú infokommunikációs vállalat, a 4iG Nyrt., és Egyiptom első integrált távközlési szolgáltatója, illetve a régió egyik legnagyobb tengeralatti kábel operátora, a Telecom Egypt előzetes megállapodást kötött az Albániát és Egyiptomot a tenger alatt összekötő nagy kapacitású optikai kábelvezeték kiépítéséről. A tenger alatti összeköttetés nyílt hozzáférésű modellben valósulna meg, amely a meglévő földközi-tengeri útvonalaktól eltérő tranzitútvonalat biztosítana a fontos nyugat-európai csomópontok, mint Frankfurt, illetve számos kelet-európai elérési pont irányába is.
2023. 10. 04. 12:30
Megosztás: