Kétmillió ember fantáziáját mozgatta meg a lakáspiac 2025-ben

A magyar lakáspiac 2025-ben rendhagyó és kiemelkedően aktív időszakot zárt, mivel egyetlen naptári éven belül két markáns keresleti hullám alakult ki, erre pedig a modern hazai lakáspiac történetében eddig nem volt példa. Az első hullám az év elején érkezett, amikor sokan a magas hozamú állampapírokból felszabaduló megtakarításainak kerestek ingatlanpiaci befektetési lehetőséget. A második, még jelentősebb roham nyár végétől indult, miután bejelentették az Otthon Start Programot (OSP), amely kifejezetten az elsőlakás-vásárlók számára kínál kedvező feltételeket.

Kétmillió ember fantáziáját mozgatta meg a lakáspiac 2025-ben

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint elemzői szemmel kifejezetten érdekes kérdés, hogyan alakult volna lakáspiac helyzete, ha nem jelenik meg az OSP. A program bejelentése ugyanis kritikus időszakban történt, mivel májusra és júniusra érezhetően visszaesett a vevők érdeklődése. Júliustól azonban ismét 4-5 éves rekordközeli szintre ugrott a vevők aktivitása és a lendület egészen szeptember végéig kitartott. A csúcsot augusztusban érte el a kereslet: ekkor az ingatlan.com látogatottsága - a DKT-Gemius adatai szerint - meghaladta a kétmillió valós felhasználót.

Rekordközeli kereslet és bővülő kínálat

“A vevői aktivitás látványos erősödése miatt 2025-ben éves szinten több mint 3,5 millió érdeklődés érkezett eladó ingatlanokra, aminél nagyobb mértékű keresletet utoljára 2021-ben láthattunk. A több hullámban erősödő kereslet megmozgatta az eladókat is. Országosan több mint 380 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel az ingatlantulajdonosok és -közvetítők, ami 7,5 százalékkal haladja meg a 2024-es szintet. Budapesten még ennél is nagyobb volt a növekedés, ott a friss hirdetések száma mintegy 9 százalékkal emelkedett” - emelte ki az ingatlan.com szakértője.

A bővülő kínálat és az év utolsó hónapjaira rendre jellemző keresletcsökkenés visszafogta a drágulás tempóját, különösen a fővárosban. Míg Budapesten februárban még 4 százalék feletti havi áremelkedés volt, novemberre a havi változás már a stagnálást mutatta. Éves alapon azonban 2025-ben így is 22 százalékos áremelkedés jött össze a fővárosban, ennek jelentős része az év első felében történt. Országosan az éves lakásdrágulás üteme 18-19 százalék körül alakulhat. Érdekes tény, hogy Kelet-Magyarországon idén nagyobb tempóban nőtt az árszint, mint a nyugati országrészben. Ebben szerepe lehetett annak, hogy a kelet-magyarországi ingatlanok alacsonyabb árszintről indultak, és annak is, hogy az OSP-hez kapcsolódó, kedvezményes, 3 százalékos hitel az ország minden pontján vonzó piacra lépési lehetőséget kínált az első lakásvásárlók számára.

Új korszak küszöbén: 2026

Balogh László szerint a 2024-es gyenge esztendőt követő idei élénkülés után a 2026-os év még erősebb lehet a lakáspiacon a jelenlegi kilátások alapján. Jövőre új korszak indulhat, amelynek az új építésű lakások lehetnek a főszereplői. Az OSP-s vevőket célzó új fejlesztésekről tömeges bejelentések érkeztek, amelyek fő célja, hogy a négyzetméterár 1,5 millió forint alatt maradjon, ezzel erősítve a megfizethető új építésű kategóriát. Sok vevő már ezekre a projektekre vár, melyek január-februárban jelenhetnek meg a kínálatban. Januártól a közszférában dolgozók fejenként 1 millió forintos lakáscélú támogatást igényelhetnek, februártól pedig egy új jogszabályi intézménynek (társasházi építményjog) köszönhetően az új lakásokat akár már a tervezőasztalról is megvásárolhatják a vevők. A bővülő kínálat lokális árkorrekciót is okozhat az országon belül legdrágább budapesti piacon, ahol bizonyos kerületekben már paneláron lehet új lakást vásárolni. Azokon a környékeken, ahol nagyobb számban tűnnek fel a megfizethető új lakások, ott a használt lakások eladói lépéskényszerbe kerülhetnek, hogy engedjenek az árból. Ezzel szemben vidéken – az 1,5 milliós értékhatárhoz viszonyítva – nagyobb tér maradhat a felértékelődésre, így ott 2026-ban nagyobb lehet az áremelkedés üteme, mint a fővárosban.

“Összességében 2025 fordulatos év volt mind a vevők, mind az eladók számára: a két keresleti hullám miatt akár 160 ezer adásvétel is történhetett. 2026-ban viszont már nem lehet teljes mértékben a korábbi mintákra hagyatkozni. Ha a lendület kitart, és valóban megérkeznek a beígért, OSP-kompatibilis új építésű projektek, akkor jövőre az adásvételek száma az ideinél is több lehet, és meghaladhatja a 160 ezret” - tette hozzá. Az ingatlan.com szakértője közölte, hogy a hosszabb távú adatok alapján a választási évek jellemzően élénkülést hoztak a lakáspiacon, így jövőre ez is fokozhatja az ingatlanpiaci aktivitást. Ugyanakkor azért akadnak olyan kockázatok is, amelyek visszafoghatják a lendületet, például a geopolitikai események, a nemzetközi gazdasági környezet alakulása mellett az is, hogy milyen ütemű gyorsulás várható a magyar gazdaságban.


Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás: