Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Árelőny segítette a panelokat

„A keresleti görbék alapján a teljes piacon a kereslet látványosan visszaesett, de a panellakások iránti érdeklődéseknél  jóval kisebb a csökkenés. Az év első két hónapját összevetve 2025 és 2026 között a teljes piaci érdeklődés nagyjából 24 százalékkal csökkent, körülbelül 354 ezer megkeresésről körülbelül 270 ezerre. Ezen belül a panellakások iránti kereslet mindössze hozzávetőleg 9,7 százalékkal esett vissza, miközben a tégla lakásoknál a mérséklődés 28 százalék körüli volt.  bizonyult. Ez részben annak is köszönhető, hogy ilyen piaci helyzetben a panelek az alacsonyabb árszintjük miatt jobb pozícióba kerülnek” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A panellakások piaci súlya közben stabilan magas: az összes érdeklődésen belül a panelekre érkező hívások aránya tartósan 21 és 24 százalék között mozog, a legfrissebb, 2026 februári adat szerint pedig közel 23 százalékos, ami enyhe erősödést jelez a korábbi hónapokhoz képest, részben azért, mert a tégla lakások iránti érdeklődés látványosabban esett vissza.

Mennyibe kerülnek?

Az ingatlan.com adatai szerint februárban több mint 9,3 ezer panellakást hirdettek eladásra országszerte. A fővárosban a panellakások négyzetméterárainak a középértéke 1,25 millió forint, ami 21 százalékkal olcsóbb a használt téglaépítésű lakásoknál. A legnagyobb panelkínálatot felvonultató III. kerületben 1,3 millió forintos összeggel lehet számolni. A XI. kerület a legdrágább 1,46 millió forintos négyzetméterenkénti mediánnal, a XIII. kerület 1,38 millió, a XIV. pedig 1,33 millió forinttal szerepel a listán.

A vármegyeszékhelyek közül Pécsen van a legtöbb eladó lakótelepi lakás, amelyek négyzetméterenként 888 ezer forintos medián négyzetméterárral rendelkeznek. Debrecenben már meghaladja az egymillió forintot a panelek átlagos négyzetméterár, de Szegeden is 947 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméternyi panellakás. Az átlagárak alapján elmondható, hogy Salgótarján kivételével gyakorlatilag már nincs olyan vármegyeszékhely, ahol egy 50 négyzetméteres panel olcsóbb lenne 30 millió forintnál. Nógrád vármegye székhelyén egy ilyen ingatlan átlagosan 17 millió forintba kerül.

Az OSP új lakásai kettészakíthatják a budapesti panelpiacot

A fővárosi panelpiac jövőjét viszont alapvetően rajzolhatja át az Otthon Start Program, aminek köszönhetően több kerületben is 1,5 millió forint alatti négyzetméteráron kerül piacra több ezer új építésű lakás. Ez a folyamat három jól elkülöníthető zónára oszthatja a jövőben azoknak a kerületeknek a panelpiacát, ahol kormányzati kiemelő rendeletekkel megtámogatott otthon startos lakásfejlesztések indulnak a közeljövőben:

1.     A „veszélyeztetett” zóna (XI., XIII., XIV. kerület): Ezek a legnépszerűbb kerületek, ahol a használt panelek árai már most elérik az 1,33–1,46 millió forintos szintet. Mivel itt az új építésű, energiatakarékos lakások ára alig haladja meg a használt panelekét, a vevők jóval könnyebben átpártolhatnak az új projektekhez. Ez az „üvegplafon” várhatóan megállítja a panellakások további drágulását vagy akár panel árcsökkenést is hozhat ezekben a városrészekben.

2.     A „versenyképes” zóna (III., IV., IX., kerület): A belvároshoz viszonylag közeli pesti kerületekben a panelek továbbra is jelentős árelőnyt élveznek. A panelek árazása (kb. 1,2–1,3 millió Ft/m²) itt még biztonságos távolságra van az 1,5 milliós újlakás-árplafontól. Újpesten és Óbudán például a jelenlegi 1,2-1,3 millió forintos átlagár mellett négyzetméterenként 300 ezer forint a különbség, ami egy 50 négyzetméteres lakásnál 10-15 millió forintos árelőnyt jelent a panelek számára.

3.     „Biztonságos” zóna (X., XV., XVIII., XIX. kerület) A külső kerületekben még nagyobb a szakadék: itt a panelek átlagos négyzetméterára 1,05–1,15 millió forintos sávban mozog. Ekkora árkülönbség mellett az új építésű lakások árplafonja nem jelent közvetlen konkurenciát. A panelek itt még budapesti viszonylatban is a leginkább megfizethető opciót jelentik a vásárlók szélesebb rétegei számára, így a panelek árai még emelkedő pályán maradhatnak ezekben a városrészekben. A panelpiac jövője ezekben a külső kerületekben attól is függ, hogy a fejlesztések keretében megépülő több ezer lakás milyen áron kerül piacra. Balogh László kiemelte, hogyha ezek az új lakások nem lesznek drágábbak négyzetméterenként 1,2-1,3 millió forintnál, akkor ezeknek a külső kerületek lakásáremelkedése is jelentősen lelassulhat vagy megállhat.

Az ingatlan.com szakértője szerint összességében a panelpiac eddig válságállónak bizonyult a kereslet visszaesésével szemben, de az Otthon Start program hatására megjelenő több ezer új lakás árazás szempontjából feladhatja a leckét a panellakások eladói számára.


Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás: