K&H: mi az a 10-90 százalékos szabály - érdemes karácsonykor elkezdeni, ha eddig nem került rá sor

Kiváló alkalom a karácsony előtti készülődés és vásárlás a gyerekek és szülők számára arra, hogy tisztába tegyék a mindennapi pénzügyeiket. Fontos, hogy a vásárlásnál a bankkártya legyen az elsődleges, ne pedig a készpénz, utóbbinak a használata ugyanis gazdasági szinten drága. Ugyanígy lényeges beszélni a gyermekekre leselkedő veszélyekről, például az adathalászokról és az ellenük való védekezésről. Valamint arról, hogyan alkalmazzák a zsebpénz esetében a 10-90-es vagy jobb esetben 20-80 százalékos szabályt - a K&H vigyázz, kész, pénz! vetélkedő keretében ehhez készültek megfontolandó tanácsok.

K&H: mi az a 10-90 százalékos szabály - érdemes karácsonykor elkezdeni, ha eddig nem került rá sor

Az év vége a számvetés és a karácsony ideje, ami jó alkalmat jelenthet arra, hogy a gyermekeket megismertessük, miként bánjanak tudatosan a zsebpénzükkel. Ebbe beletartozik a körültekintő vásárlás ugyanúgy, mint a hosszabb és rövidebb távú megtakarítás.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőhöz készült tudástár játékos formában ismerteti meg a gyerekekkel hogyan válhatnak tudatos “pénzügyessé”. Az alábbi tippek abban is segítenek, hogy a gyerekek jobban eligazodjanak az ünnepi forgatagban.

- Az ajándékvásárlás esetén legyünk alaposak, tanácsos megnézni, hogy a kiszemelt termék nem kapható-e máshol olcsóbban, például az online üzletekben. Az újabb járványhullám miatt egyébként is javasolt elsősorban az online boltokból vásárolni. Ebben az esetben érdemes megnézni a szállítási költségeket, sok esetben ugyanis olcsóbb megoldás, ha elmegyünk a termékért, csomagért egy csomagpontra vagy éppen a boltba.
    
- Ahhoz, hogy a gyermekek minél hamarabb tisztában legyenek a pénz értékével, hasznos lehet őket is bevonni a karácsonyi költségvetés elkészítésébe. Célszerű közösen kitalálni, hogy a családtagok, rokonok ajándékozására mekkora összeget szánunk.
    
- Az ajándékra szánt költségvetés összeállítása után a karácsonyi menühöz valók beszerzésében is szerepet kaphatnak a gyerekek. Ezáltal jobban rálátást kapnak, hogy a különböző élelmiszerek mennyibe kerülnek. A beszerzés előtt érdemes átböngészni a boltláncok és az élelmiszer-webáruházak kínálatát, amelyek kuponokkal, különböző kedvezményekkel készülnek a karácsonyi szezonra. A körültekintő boltválasztással pedig olcsóbb lehet a karácsonyi kosár.
    
- Tanácsos kitérni a fizetés mikéntjére, vagyis arra, hogy vásárláskor a bankkártyás vagy okostelefonos, okosórás fizetést helyezzük az előtérbe.
    
- Online vásárláskor célszerű megosztani a gyermekekkel, hogyan kell biztonságosan használni a kártyát. Figyelmeztetni kell őket arra, ha esetleg kapnak okostelefonjukra olyan e-mailt, amelyben az adataikat kérik, akkor fogjanak gyanút. Itt fontos tisztázni két dolgot: a bankok soha nem kérnek mailben, sms-ben személyes adatokat, olyanokat, amelyekkel egy bankkártya használható lenne. Másfelől nagyon fontos, hogy a bank viszont kérhet egyedi kódot, azonosítót, amelyet például a telefonra küld, azzal hajtható végre a tranzakció.
    
- Amennyiben a gyermek nemcsak ajándékot, hanem esetleg pénzt is kap karácsonyra, egyeztetni kell vele, hogy mi legyen az összeg sorsa. Megbeszélni vele, hogy mire szeretne gyűjteni rövidebb vagy hosszabb távon. Például ruhára, biciklire, játékkonzolra, okosórára. Tanácsos sorrendbe tenni ezeket és így megkezdeni a takarékoskodást.
    
- Jó apropót ad a karácsony arra is, hogy a már nem használt játékokat, ruhákat kiszortírozzuk a gyerekekkel közösen. Érdemes őket az aukciós oldalakon, közösségi médiás piactereken meghirdetni, ha pedig nincs jelentkező, akkor jótékonysági szervezeteknek odaadni. Más, rászoruló gyerekek biztosan örülnének neki.
    
- Ha már a zsebpénz, akkor javasolt megtanítani a fiatalságot a 10-90-es vagy 20-80-as szabályra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy be kell osztaniuk a zsebpénzüket. A mindennapos, innentől a zsebpénzükből finanszírozott kiadásokra a teljes összeg 90 vagy 80 százalékát költhetik el. Azaz 100 forintonként 90 vagy 80 forintot. A fennmaradó 10 vagy 20 forintot pedig félre kell tenniük. Akár a már említett takarékoskodási célpont - bicikli, ruha, játékkonzol - megvásárlására. Amennyiben ezt a szabály tudják tartani, akkor felnőttként is tudatosabban, takarékosabban menedzselhetik a pénzügyeiket.

Az évtizedes múltra visszatekintő K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő keretében az általános és középiskolás diákoknak széles körű ismeretanyagot állítottak össze a K&H szakemberei, amely a mindennapi pénzügyek mellett kitér a különböző digitális fizetési megoldások elsajátítására. A vetélkedő keretében a 3-5 fős csapatok pedig játékos formában, értékes nyereményekért tesztelhetik tudásukat, többek között a családi költségvetés és az online vásárlások témakörében is.

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 02. 08:00
Megosztás:

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.
2026. 02. 02. 07:00
Megosztás:

Közel 400 millió dollárt loptak el kriptóban 2026 januárjában

A kriptoipar biztonsági problémái új szintre léptek 2026 januárjában, amikor kifinomult adathalász-támadások és kincstári visszaélések közel 400 millió dollárt szívtak ki az ökoszisztémából. A blockchain-biztonsággal foglalkozó CertiK adatai szerint önmagában 40 dokumentált incidens mintegy 370 millió dolláros veszteséget okozott, ám a hónap utolsó napján történt további támadással a kár már meghaladta a 400 millió dollárt.
2026. 02. 02. 06:00
Megosztás:

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás: