Kiderült, miben jók a családi cégek

A hatodik K&H családi vállalatok kiválósági díj nyertesei hosszú távú stratégiájukkal küzdötték le az utóbbi év akadályait. Ennek részeként amellett, hogy a saját működésüket egyre fenntarthatóbbá alakítják, más fontos társadalmi és környezetvédelmi ügyek mellett is rendszeresen kiállnak.

Kiderült, miben jók a családi cégek

A családi cégek stabilan a hazai gazdaság egyik fontos alappillérét jelentik, amit jól mutat, hogy a koronavírus jelentette nehézségeket legtöbbjük nagy sikerrel leküzdötte. Egyes adatok szerint a családi cégek többségének nem kellett változtatni az operatív működésen. Stabil jövőkép és a társadalom igényeire való nyitottság nélkül azonban a pénzügyi siker sem elképzelhető. A K&H ezért hatodik alkalommal díjazza azokat a családi cégeket, amelyek az élen járnak példamutató megoldásaikkal az innováció, a hosszú távú stratégia, a társadalmi felelősségvállalás és a generációváltás terén.

A K&H családi vállalatok kiválósági díjra pályázó cégeket négy külön kategóriában díjazták, ám kiderült, hogy a cégek nem csak egy-egy területet kezelnek kiemelten. A nyertesek jellemzően nagy hangsúlyt fektetnek a stratégiájukra, de egyben ez is jelentette számukra a legnagyobb kihívást. A vírus miatt megváltozott piaci helyzet miatt ugyanis összhangba kellett hozniuk a taktikai lépéseket a hosszú távú stratégiájukkal, a rövid távú igényeket a családi jövőképpel.

„Azok a cégek voltak előnyben, akik a családon belüli gyors döntéshozatalnak és a dolgozók átlagon felüli elkötelezettségének köszönhetően rugalmasan tudtak reagálni a piaci igényekre, de egyben hűek maradtak értékeikhez. Az is kiderült, hogy a pályázók legtöbbje csökkentette az ökológiai lábnyomát környezetbarát fejlesztései segítségével” – fűzte hozzá Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj 2021-es díjazottjai:

„innováció” kategória:
- Kon-Trade+ Kft.
- NASTE BAU Kft.

„sikeres hosszú távú stratégia” kategória:
- GIA Form Kft.

„társadalmi felelősségvállalás és környezetvédelmi fenntarthatóság” kategória:
- Wagner Solar Hungária Kft.
- Mystic Nails Hungary Kft.

„sikeres generációváltás” kategória:
- Trans-Sped Kft.
- Losonczi Innovation Kft.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 02. 23:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 22:00
Megosztás:

Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások

Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 02. 20:00
Megosztás:

Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására

Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
2025. 08. 02. 19:00
Megosztás:

A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat?

A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégiai fontosságú szervezeti kérdés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a tudatos határhúzás és a támogató vállalati kultúra elengedhetetlen a hosszú távú hatékonyság és a munkavállalói jóllét fenntartásához.
2025. 08. 02. 17:00
Megosztás:

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
2025. 08. 02. 16:30
Megosztás:

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Aki butik jellegű fesztiválra jár, az többet hajlandó fizetni?

Egyre több a butik fesztivál (vagy boutique festival angolul) Magyarországon, amelyek egy kisebb, exkluzívabb hangulatú zenei vagy kulturális rendezvényt valósítanak meg, Ezek a minőségre, egyediségre és különleges élményre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a tömegre vagy a gigaméretre. A Balatonon ilyen például a Paloznaki Jazzpiknik amely 2025. július 31‑én, vette kezdetét. De ezen kívül is több tucat ilyen rendezvény lesz a Balatonnál.
2025. 08. 02. 14:00
Megosztás:

Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege. Ennek ellenére továbbra is szépen teljesít a magyarországi hitelpiac, 2025 első felében jelentős növekedésről beszélhetünk. Eközben az új lakáshitel-szerződések átlagos összege meghaladta a 20 millió forintot, amire korábban még nem volt példa - írja közleményében a Bank360.hu szakportál.
2025. 08. 02. 13:00
Megosztás:

Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Tiltakozik a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők érdekképviselete

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az OKSZ pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 11:00
Megosztás:

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás: