Kimagasló eredményt ért el a rendőrség a maffia-leszámolások felderítésében

Kimagasló szakmai eredményt ért el a rendőrség a maffia-leszámolások felderítésében - hangsúlyozta Balogh János országos rendőrfőkapitány a kilencvenes évek maffia-leszámolásos ügyeiről tartott pénteki budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón, amelynek témája az 1999-ben megölt Döcher György ügye és a tíz halálos áldozattal járó dunaszerdahelyi mészárlás felderítése volt.

Kimagasló eredményt ért el a rendőrség a maffia-leszámolások felderítésében

A rendőrfőkapitány hangsúlyozta, a "fáradságos, sokszor zsákutcába torkolló, néha reménytelennek látszó nyomozások" meghozták az áttörést a magyar és szlovák rendőrség együttműködésének köszönhetően. "A bűnözés nem ismer határokat, így a bűnüldöző szervek sem állnak meg azoknál" - húzta alá, kiemelve: évtizedek távlatából sikerült felderíteni a szóban forgó bűncselekményeket.

A Fővárosi Főügyészség 2022 decemberében emelt vádat a Döcher-gyilkosság gyanúsítottjaival szemben, életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozva. Az 1999. február 2-án Budapesten történt kettős emberölésben az ügyészség közleménye szerint az alvilági körökben jól ismert Döcher Györgyöt és bolgár testőrét lőtték le a Budapest XV. kerületében található Palotás kisvendéglőben.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekményt a Turek becenéven ismert U. Alex (aki H. Sándor, H. Alex és D. Alex neveket is használt) megbízására B. Karol szlovák állampolgár követte el. A két elkövető jelenleg is letartóztatásban van.

A Döcher-gyilkosság nyomozásakor felmerült, hogy összefüggés lehet a kettős emberölés és a nem sokkal később, 1999. március 25-én elkövetett dunaszerdahelyi vérengzés között, amely során tíz embert lőttek le a Fontana nevű bárban - mutatott rá a sajtótájékoztatón Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója. Azt mondta: voltak információik arról, hogy a szlovák és a magyar szervezett bűnözés aktívan együttműködött, de csak 2021 és 2022 során sikerült bizonyítékokhoz jutniuk arról, hogy a két ügy összefügg. Közlése szerint egy majdnem 70 fős nyomozócsoport dolgozott a leszámolások ügyén.

Jeney Áron közölte: Döcher György és testőre megöletésére Turek kérte fel S. Lajos nevű barátját, aki egy Dunaszerdahelyen működő szervezett bűnözői csoport tagja volt, amelyhez B. Karol is tartozott. A két áldozatot húsz lövéssel ölték meg. Turek ezt a szívességet azzal hálálta meg - folytatta az igazgató -, hogy aktívan közreműködött a dunaszerdahelyi mészárlásban. A gyanú szerint a dunaszerdahelyi mészárlás B. Karol, Turek és az időközben elhunyt Sz. Árpád részvételével zajlott, akik közül B. Karol korábban már beismerő vallomást tett a szlovák rendőröknek.

Lubomír Danko, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója kiemelte: szlovákiai viszonylatban a dunaszerdahelyi az eddigi legnagyobb tömeggyilkosság. Felidézte, 2016-ban kezdtek el nyomozni az S. Lajos körüli csoport után, amely a legbrutálisabb bűnözői csoportok közé tartozik Szlovákiában: a tíz dunaszerdahelyi áldozattal együtt összesen hatvan embert "likvidáltak". "Eddig 23 holttestet sikerült kiásni, egyes esetek jogerősen le is zárultak, és bízom benne, hogy belátható időn belül további eseteket is sikerül lezárni" - tette hozzá.A dunaszerdahelyi vérengzés kapcsán az igazgató hangsúlyozta: a tízes gyilkosság ügye a nyomozás lezárása előtti stádiumban van, és a lezárást követően vádemelési javaslattal fogják átadni a szlovák ügyészségnek az ügyet. Azt mondta: Turek és Karol B. közvetlenül részt vett a bűncselekmény elkövetésében, de mellettük nyomozás folyik Krisztián K.-val és Richárd V.-vel szemben is. Beszámolt arról is, hogy Karol B. és Krisztián K. külön eljárásra lettek utalva, ők együttműködnek a rendőrséggel. Turek továbbra is tagadja, hogy részt vett volna a mészárlásban - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Lubomír Danko elmondta: noha a Döcher-ügy és a dunaszerdahelyi eset összefügg, önálló eljárásokat folytatnak le a két ügyben, az egyiket Magyarországon, a másikat pedig Szlovákiában.

Stefan Hamran szlovák országos rendőrfőkapitány arról beszélt: a magyar és szlovák rendőrség professzionális és kitartó együttműködése vezetett ahhoz, hogy sikeresen tárjanak fel olyan ügyeket, amelyek megoldását már senki nem várta.

A sajtótájékoztatón bemutatták a nyomozások során, Magyarországon megtalált fegyvereket is. Balogh János és Stefan Hamran megemlékeztek továbbá az alig egy hete hősi halált halt Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyról is.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: