Kína dömpingellenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó sertéshúsra

Kína szeptembertől ideiglenesen dömpingellenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó sertéshús importjára - jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken.

Kína dömpingellenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó sertéshúsra

A pekingi kereskedelmi minisztérium közleménye szerint az Európai Unióból (EU) származó sertéshúsimport "jelentős kárt okoz Kína sertéshús-iparának".

A kínai hatóságok tavaly indítottak vizsgálatot az európai sertéshús-importtal kapcsolatban, és az előzetes megállapításuk szerint Európa dömpingeli a sertéshúst és az azokból készült termékeket a kínai piacon. Ezzel arra a gyakorlatra utaltak, amikor az árukat a gyártási költség alatt vagy az exportáló ország belföldi piacán alkalmazott árnál alacsonyabb áron értékesítik.

Ezért Kína szeptember 10-től 15,6 és 62,4 százalék közötti vámokat vet ki az említett importtermékekre. A döntés egyelőre ideiglenes, és letétet szednek be az európai uniós sertéshús-exportőröktől - áll a bejelentésben.

"Kína következetesen, óvatosan és visszafogottan alkalmazza a kereskedelmi jogorvoslati intézkedéseket. Határozottan ellenezzük az ilyen intézkedésekkel való visszaélést" - mondta a minisztérium szóvivője.

"Hajlandóak vagyunk párbeszéd és konzultáció útján együttműködni az EU-val a kereskedelmi feszültségek megfelelő kezelése érdekében, fenntartva a kínai-európai gazdasági és kereskedelmi együttműködés általános stabilitását" - tette hozzá.

A hivatalos kínai vámadatok szerint az ázsiai ország, a világ vezető sertéshús-fogyasztójaként tavaly csak Spanyolországból, a legnagyobb európai termelőtől 4,3 milliárd jüan (604,3 millió dollár) értékben importált sertéshús-termékeket.

Peking és Brüsszel kapcsolata az elmúlt években több kihívással nézett szembe. Kína tavaly júniusban indította meg vizsgálatát az EU-ból származó sertéshús-importtal kapcsolatban, néhány nappal azután, hogy Brüsszel ideiglenes vámokat vetett ki a Kínában gyártott elektromos járművekre. A következő hónapban Peking további dömpingellenes vámokat vetett ki az európai borpárlatokra is, elsősorban a francia konyakra, de később a legnagyobb gyártók mentességet kaptak.

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Digitális játéktrendek 2025-ben a Dudespin Online példáján

Az európai online szerencsejáték-piac az elmúlt években látványosan átalakult: a felhasználók egyre inkább mobilon, azonnali fizetésekkel és élő közvetítésekkel keresik a kikapcsolódási lehetőségeket.
2025. 12. 04. 13:47
Megosztás:

Így nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. 12. 04. 13:30
Megosztás:

HSBC újraírja a bankolás szabályait: elindult a tokenizált betétek globális korszaka

A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
2025. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Az erős forint pörgeti a használtautó-importot

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét. A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.
2025. 12. 04. 12:00
Megosztás:

Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre.
2025. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte meg az új engedélyt. A BlockBen tulajdonosainak lettországi vállalata első magyar tulajdonú szereplőként felelt meg az új, egységes európai kriptoszabályozási követelményeknek a Lett Nemzeti Bank engedélye alapján.
2025. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
2025. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
2025. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás: