Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését
A kínai értékpapír-felügyelet (CSRC) közlése szerint a jegybankkal és további hét állami szervvel közösen indított akció célja azon külföldi pénzügyi szolgáltatók és helyi partnereik visszaszorítása, amelyek kínai engedély nélkül nyújtanak befektetési szolgáltatásokat szárazföldi kínai ügyfeleknek.
A hatóság közölte, hogy szankciókat tervez a Tiger Brokers, a Futu és a Longbridge online brókercégekkel szemben, mivel belföldi engedély nélkül szolgálták ki kínai ügyfeleiket. Az érintett cégeknek két év áll rendelkezésükre az illegálisnak minősített tevékenységek fokozatos megszüntetésére.
Az átmeneti időszak alatt az ügyfelek kizárólag meglévő befektetéseik értékesítésére és pénzeszközeik kivonására lesznek jogosultak, új befektetéseket azonban nem indíthatnak - tették hozzá.
A bejelentést követően a Tiger anyavállalata, az UP Fintech Holding, valamint a Futu részvényei az amerikai tőzsdenyitás előtti kereskedésben több mint 30 százalékot estek. Gyengült több kínai technológiai vállalat, köztük az Alibaba Group és a PDD Holdings árfolyama is.
A kínai hatóságok az intézkedést a tőkekiáramlás szigorúbb ellenőrzésével indokolták. A CSRC szerint a cél a tőkepiac "egészséges fejlődésének" biztosítása, a külföldi befektetések legális csatornákba terelése és a befektetők védelme.
A hongkongi értékpapír-felügyelet (SFC) ugyancsak pénteken közölte, hogy 12 helyi brókercég vizsgálata során "jelentős hiányosságokat" tárt fel. A hatóság szigorúbb ügyfél-azonosítási és pénzforrás-ellenőrzési követelményeket ír elő, valamint a gyanús vagy hamis dokumentumokkal nyitott számlák megszüntetését várja el a szolgáltatóktól.
Elemzők szerint a szigorítás rövid távon visszafoghatja a hongkongi piacon a kereskedési aktivitást és a spekulatív befektetéseket.