Kínos vereség: Orbán elveszítheti legfontosabb szövetségesét

Tegnap lezajlottak a lengyel választások, és az exit-poll illetve az első, kis feldolgozottságú eredmény alapján úgy tűnik, hogy a győztes PiS (~200 mandátum) nem fog tudni kormányt alakítani.

Kínos vereség: Orbán elveszítheti legfontosabb szövetségesét

Lezajlott a lengyel választás vasárnap - eredmények

Ugyanis az ellenzék, a Polgári Koalíció (~163 mandátum), a Harmadik Út (~55 mandátum) és a Baloldal (~30 mandátum) együtt mintegy 248 mandátumot szerezehetett, míg a PiS természetes szövetségese, a Konföderáció csak 12-t. A PiS nagy valószínűséggel a Konföderáció mellett a Baloldalt fogja győzködni mindenféle engedményekkel, hogy lépjen vele koalícióra.

A lengyel kormányalakítás menete a következő:

1. A választások után az elnök kijelöli a miniszterelnököt.

2. Ezt követően az elnök az alsóház első ülését követő 14 napon belül kinevezi a miniszterelnököt és a kormány többi tagját.

3. A miniszterelnök ezután a következő 14 napon belül expozét tart, és bizalmi szavazást kér az új kormányra. Ebben az esetben abszolút szavazattöbbségre van szükség (az igen szavazatok száma több, mint az ellenszavazatok és a tartózkodások száma), a törvényes képviselői létszám legalább felének jelenlétében.

lengyelország parlamenti választások 2023

Ha azonban az újonnan kinevezett kormány nem nyeri el a parlamenti képviselők bizalmát, akkor lemond, és a kezdeményezést ebben az ügyben a Szejm veszi át.

Az elnök viszont ezt a kormányt bízza meg a feladatok folytatásával.

A kezdeményezés ezután a képviselőké: a legalább 46 képviselőből álló csoport jelölhet miniszterelnök-jelöltet.

A kormányfő és az általa javasolt miniszterek kiválasztását azonban a Szejm abszolút többséggel, a törvényes képviselői szám legalább felének jelenlétében végzi. Az elnök nem tagadhatja meg az így kiválasztott kormány kinevezését és beiktatását.

Ha ennek ellenére mégsem alakul új kormány — mert a miniszterelnöknek kijelölt személy nem kapta meg a szavazatok abszolút többségét —, akkor a kezdeményezés visszakerül az elnökhöz. Az elnök először kinevezi a miniszterelnököt és a kormányt, amely bizalmi szavazást kér. Ezúttal azonban a törvényes képviselői létszám legalább felének jelenlétében egyszerű szavazattöbbség is elegendő ennek megszerzéséhez.

Ha egyik lehetőség alapján sem alakul új kormány, akkor új választásokra van szükség.

Az elnöknek most 30 napja van arra, hogy összehívja a parlament első ülését, és megbízza a miniszterelnök-jelöltet a kormányalakítással. Reálisan nézve az új parlament legkorábban november közepén ülhet össze, és az új kormány november végén vagy december elején alakulhat meg.
Szóval elég nagy az esélye, hogy az ellenzéki koalíció alakít kormányt. Akkor viszont nagy eséllyel az EU-párti Donald Tusk lehet a miniszterelnök, s valószínű a mielőbbi megegyezés az EU-val, s a kohéziós alapok felszabadítása.

A választások eredményének fényében már most erősödik a zlotyi. A lengyel kollégák szerint a kohéziós alapok felszabadítása pedig pozitív lehet pl. az építőipari és az IT cégekre (Budimex, Torpol, Erbud, Unibep, Mirbud, Grupa Kety; Asseco Poland, Comarch).

A zlotyi erősödése és a bankszektor számára kedvezőbb politika eshetősége elsősorban az állami tulajdonú bankoknak (PKO, Pekao) kedvezhet. Ugyankkor egyéb állami többségű vállalatokra nézve is kedvező lehet, mint a KGHM és a PKN.

Az ellenzéki koalíció számos megoldást javasolt a lengyelországi lakásszektor támogatására, beleértve a lakbértámogatásokat, de az első lakás vásárlásához nyújtott olcsó hiteleket is, és feltételezzük, hogy a tőzsdén jegyzett lakóingatlan-fejlesztők rövid és középtávon továbbra is profitálhatnak a piaci hátszélből (Atal, Dom Development, Archicom, Develia, Lokum).

lengyel zlotyi

A zlotyi erősödése kedvező lehet a diszkont kiskereskedők számára. Nem valószínű azonban, hogy kedvezne az ipari vállalatoknak, különösen az exportőröknek és a JSW-nek.

Az új kormánynak más elképzelése lehet az energiaátalakításról is, ami az energiavállalatok (PGE, Tauron, ENEA) értékelésére is nyomást gyakorolhat. Az új kormány valószínűleg támogatni fogja a megújuló energiaforrások fejlesztését (Grenevia, Columbus, Novavis, Rpower, Polenergia).

A várható fordulat összességében pozitív a lengyel tőkepiac tekintetében. Így ma már járt 4 százalékot majdnem elérő pluszban is a WIG index azok után, hogy a választások előtti néhány napban már emelkedett 5 százalékot. Így lehet, hogy jöhet egy kis megpihenés, de a középtávú emelkedés elég valószínűnek tűnik.

A lengyel fordulat ugyanakkor kellemetlen a magyar kormány számára, hiszen az egyik legfontosabb szövetségesét veszítheti el az uniós csatározásokban. Ez meglepő módon azt is eredményezheti, hogy Magyarország felgyorsítja az alkalmazkodási lépéseket az EU-s elvárásokhoz, hogy kiszabadítsa az uniós pénzeket.

Egy estleges Tusk-kormány valószínűleg hamar megtenné a szükséges jogi lépéseket, hogy Lengyelország kikerüljön a 7-es cikkely szerinti eljárásból, s így Magyarország egyedül maradna ezzel a kérdéssel.

Vagyis ebben a kérdésben nagy valószínűséggel visszavonulót kell fújni. Ugyanakkor meg lehet próbálni tovább halogatni, tolni az eljárást, reménykedve abban, hogy Csehországban 2025-ben Babis kerül hatalomra, s Magyarország újabb szövetségesre lel, de valljuk meg, ez egy nagyon kockázatos út lenne. S persze itt van a szlovák kérdés is. Nevezetesen, hogy a visszatérő Fico mennyire állna be a magyar kormány mögé ebben az ügyben, s mit kérne érte cserébe.

Szóval úgy tűnik, hogy a lengyel választási eredmény nagy változásokat hozhat Magyarország számára is, ami visszalendíthetné a mérleg nyelvét a fékek és ellensúlyok felé, s lehet, hogy még akkor is kérdéses lehet mind az EU-s pénzek, mind a 7. cikkely végkimenetele (szavazat elvesztése az EU-ban). Viszont a piac egyelőre nem törődik ezekkel a kérdésekkel.

S hogy miért nem foglalkozunk a HUXIT kérdéssel az események kapcsán?

Mert azt gondoljuk, hogy a lépésnek nincs túl sok realitása akkor sem, ha esetleg továbbra sem fognak jönni az uniós pénzek, s akár a szavazati jogunkat is elveszítjük a 7. cikkely aktiválásnak eredményeképp.

Ugyanis az exportunk mintegy háromnegyede az EU-ba irányul. Ennek nagyarányú visszaesése komoly gazdasági válságot okozna Magyarországon, amit valószínűleg semmilyen módon nem lehetne kivédeni. A gazdasági visszaesés pedig általában a kormányázó pártok leváltásával szokott végződni. (forrás: ERSTE Investment elemzés)

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás: