KOMETA: zöld kötvénnyel a kapacitás megduplázásáért

Hazánk vezető sertésfeldolgozója, a KOMETA 99 Zrt. zöld kötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében. A cég első kötvénykibocsátása jelentős befektetői érdeklődést váltott ki, többek között azért is, mert a kaposvári vállalat Európában az első, a világon pedig a második sertésfeldolgozó, amely a környezettudatosság iránti elköteleződése okán zöld minősítést tudhat magáénak. A forrásbevonásból a húsipari cég infrastrukturális fejlesztéseket kíván végrehajtani, a kapacitás megduplázásával számol, amellyel több száz új munkahelyet hoz létre. Célja, hogy a működés során keletkező hulladékot 3 éven belül maradéktalanul hasznosítsa, energiahatékonysági fejlesztéseivel pedig 5 éven belül 30%-kal csökkenjen a CO2-kibocsátása.

KOMETA: zöld kötvénnyel a kapacitás megduplázásáért

Az NKP keretében kibocsátott 10 éves futamidejű, évi fix 5 százalékos kamatozású zöld kötvény iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés az aukció során. A felajánlott 12 milliárd forintos mennyiségre 14,5 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a befektetők részéről, amelyből a KOMETA 12 milliárd forintot fogadott el végül 5,02 százalékos átlaghozam mellett. Az újonnan kibocsátott értékpapírokat a kibocsátást követő 90 napon belül bevezetik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) NKP-hoz kapcsolódó, 2019 júliusában létrehozott másodpiaci platformjára, a BÉT Xbondra. A tranzakciót befektetési szolgáltatóként az Erste Bank, pénzügyi és jogi tanácsadóként pedig a KPMG támogatta.

A kibocsátott vállalati papírok a norvég Cicero Shades of Green cég kritériumai alapján zöld kötvénynek minősülnek (Light Green). A minősítő cég megállapította, hogy a cég a bevont forrásból támogathatja többek közt a környezeti szempontból fenntartható élelmiszertermelést és a fenntartható víz- és szennyvízgazdálkodást. Giacomo Pedranzini, a KOMETA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 12 milliárd forintnyi kötvényforrásból főképp infrastruktúrát érintő energiahatékonysági projekteket finanszíroznak majd.

Útravaló minden generációnak: környezeti hatások minimalizálása mellett kiváló minőségű élelmiszer

Megnövekedett az élelmiszerek iránti igény, ugyanakkor nem mindegy, hogy az élelmiszer hogyan készül, mennyire terheli meg a környezetet, illetve, hogy milyen minőségű lesz. Korszerű táplálkozást lehetővé tevő élelmiszerekre van szükség, amelyek ára mindenki számára megfizethető – mondja Giacomo Pedranzini, aki vallja, hogy az általa megalkotott HonestFood koncepció lehet a megoldás az élelmiszeripar problémáira. A koncepció arra sarkall, hogy a meglévő élelmiszer-termelési lánc újragondolásával megtaláljuk a középutat a modern mezőgazdaság és a biogazdálkodás között. Az HonestFood a környezetvédelmi kérdések mellett többek közt állatjóléttel és felelős beszerzéssel kapcsolatos jó megoldásokat is szorgalmaz.

30%-os CO2-csökkentés, zéró termelési hulladék

A KOMETA tavaly 5,1 milliárd forint értékű tőkeemeléssel 5 éves fejlesztési programba kezdett, célja a kapacitás megduplázása. Ezzel párhuzamosan több száz új munkahelyet is létrehoz. Mindezt úgy kívánja elérni, hogy két legfőbb fenntarthatósági célkitűzését is teljesíteni tudja. A vállalat jelenleg 0,18 tonna CO2-t bocsát ki egy tonna feldolgozott húsra vetítve. Kiemelt célja, hogy 2025-ig energiahatékonyság fejlesztése révén ez az érték 30%-kal csökkenjen. A KOMETA továbbá arra törekszik, hogy tovább minimalizálja a működés során keletkező hulladékot, a következő 3 évben keresi a szükséges technológiai fejlesztéseket, hogy nulla termelési hulladékkal rendelkező vállalattá váljon. Giacomo Pedranzini büszke arra, hogy húsfeldolgozással és húsipari termékek gyártásával foglalkozó vállalatok közül Magyarországon ők lettek az elsők, akiknek melléktermék üzeme lett. A 2020-ban átadott üzemet kb. 50%-os önrésszel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program közreműködésével mintegy 1,4 milliárd forintból építették fel. Az üzem évi 15 000 tonna hulladék feldolgozását teszi lehetővé, ami óriási lépés a hulladékgazdálkodás terén: környezetvédelmi eredménye mellett 6-700 millió forint árbevételt is várnak tőle. Jelenleg mintegy 2300 tonna csontlisztet és 1300 tonna állati zsiradékot/olajat állítanak elő, amelyeket többek közt állateledelgyártáshoz használnak, de a vegyipar és a gyógyszeripar is hasznosíthat, valamint elektromos áramot termelő kogenerációs motorok üzemanyaga is lehet.

Kisebb fogyasztás, a víz körforgása

A cég ISO 50001:2012 és 50001:2018 energiairányítási rendszereket működtet. Az energiahatékonyság javítása érdekében a KOMETA zártkörű energia-visszanyerő fűtési-hűtési rendszert épített ki, amivel éves gázfogyasztása 17%-kal csökkent. 2020-ban épített kazánházuknak köszönhetően az előállított hús kilogrammjára nézve 25%-kal csökkent az energiafogyasztás, és egy év alatt annak ellenére csökkent 10%-kal a földgázfelhasználásuk, hogy 10%-kal többet vágtak, mint a megelőző évben. A cég napelemek telepítését is tervezi, számításaik szerint 2026-ra a villamosenergia-szükségletük 18%-át napelemek fedezik. A vízfelhasználás egy zárt rendszerben történik, az üzem vízszükségletét saját kútjaikból biztosítják. 2015-ben szennyvíztisztítótelepet építettek, ahol évente több mint 350 ezer m3 vizet tisztítanak meg, majd a tiszta vizet a Kapos folyóba engedik.

Egy fedél alatt a teljes feldolgozási folyamat

A teljes feldolgozási folyamat (vágás, feldolgozás, érlelés, csomagolás) Kaposváron zajlik, cél, hogy a vásárolt sertések minél közelebbről érkezzenek, és az ellátási lánc rövidüljön, hiszen így lehet a leginkább maximalizálni az energiahatékonyságot és minimalizálni pl. a hűtésből és szállításból származó kibocsátást. Előnyben részesíti a 200 km-en belüli beszállítókat, továbbá kiemelten figyel arra, hogy a termékeit köztes raktárak helyett az értékesítési pontokra szállítja, hogy ezzel is csökkentse ökológiai lábnyomát. A KOMETA tervei között szerepel egy olyan új csomagológép beszerzése, amely újrahasznosítható műanyagot használ.

Felelős beszerzés, munkavállalói ösztönzés

A munkavállalókkal, beszállítókkal kölcsönös a partnerség. A béreket folyamatosan kiigazítják akár éven belül több alkalommal is, valamint hazánkban egyedülálló módon sportos ösztönzőket is bevezettek, napi 300 forintot kap az, aki gyalog, futva, kerékpárral, netán hajtós rollerrel érkezik munkába. A felelős beszerzés részeként tavaly ősszel, amikor a sertés felvásárlási ára kritikusan alacsonyra csökkent, beszerzési minimálárat állapítottak meg, mert vallják, hogy a volatilitás csökkentése minden szereplő közös érdeke.

Termékfejlesztések a korszerű táplálkozás, minőség jegyében

Termékfejlesztései során kiemelt figyelmet kap a korszerű táplálkozás elősegítése: a KOMETA termékei hozzáadott glutamát-, szója-, gluténmentesek, és a termék típusától függően laktóz- és tejfehérjementesek is, valamint magas hústartalommal rendelkeznek. A sócsökkentési programjuknak köszönhetően a termékei jelentős részének sótartalma 25%-kal csökkent, és folyamatosan kerülnek be új termékek is. A KOMETA rendelkezik a Kiváló minőségű sertéshús (KMS) védjegy használatának jogával, ez a magyar szabvány többek között garantálja, hogy az állat Magyarországon született és kizárólag GMO-mentes gabonaféléken nevelkedett.


Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás: