Korlátos volt a korlátlan net – százmilliókra bírságolta és a fogyasztók kompenzálására kötelezte a GVH a Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A cégnek emellett kompenzációként 4 GB többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztói számára.

Korlátos volt a korlátlan net – százmilliókra bírságolta és a fogyasztók kompenzálására kötelezte a GVH a Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal 2020. végén elején indított vizsgálatot – a Vodafone-nal párhuzamosan – a Magyar Telekommal szemben, mobilinternet-díjcsomagjainak népszerűsítése miatt. A cég reklámjai ugyanis korlátlanságot ígértek a fogyasztóknak például közösségi médiaszolgáltatások, meghatározott chat-alkalmazások vagy egyes TV- és filmapplikációk használatakor (pl. „Korlátlan mobilnetünk megállíthatatlanná tesz. Válaszd a hozzád illő korlátlanságot!”, „Válassz korlátlan közösségi médiát!”).

A versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy valójában a hangsúlyosan korlátlanként hirdetett, ún. nullás díjszabású opciók egyike sem biztosított teljes díjmentességet, mivel egyes funkciók – így például a chat-alkalmazások esetében a hang- és videóhívások, vagy a közösségi média böngészésekor a videótartalmak – csökkentették az előfizetők adatkeretét. A korlátozások közkedvelt funkciókra is vonatkoztak (például videólejátszás), míg más esetekben elkerülhetetlenek voltak (például automatikusan lejátszódó hirdetés) vagy a szolgáltatások lényegi részeit érintették: a chat-appok hanghívás (VOIP) funkcióit például a fogyasztók harmada-negyede használta a vizsgált időszakban, és jelentős volt köztük a videotelefonálók aránya is. A szűkítésekről a Telekom jellemzően nem adott reklámjaiban tájékoztatást – ahol pedig adott, ott sem tette egyértelművé, hogy mely forgalmak díjmentesek, és melyek csökkentik a díjcsomagba foglalt adatkeretet.

A GVH döntése megállapította, hogy a megtévesztő gyakorlat nem csupán az érintett mobilcsomagok ár-érték arányára lehetett kihatással, hanem befolyásolhatta a fogyasztók használati szokásait is: pl. a szűkítések pontosabb tudatában a fogyasztók kevésbé intenzíven használhatták volna az érintett applikációk (korlátlannak hitt) funkcióit, vagy gyakrabban térnek át a wifi-hálózatra.

A hatóság Versenytanácsa 310 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért a Magyar Telekom Nyrt.-re, tekintettel többek között arra, hogy az elmúlt 10 évben már tizedszer tévesztette meg a fogyasztókat. A hatóság eltiltotta a vállalkozást a gyakorlat folytatásától, emellett – bírságcsökkentésként figyelembe véve – a fogyasztók kompenzálását célzó jóvátételi csomagjának végrehajtására kötelezte. Ennek keretében a bírságcsökkentés mértékét összességében többszörösen meghaladó értékű, 4 GB-nyi, 1 hónapig felhasználható plusz adatmennyiséget kap minden fogyasztó, aki 2017.01.01. után igénybe vett és jelenleg is igénybe vesz a Telekomnál korlátlanként hirdetett opciót, és legalább egyszer elérte a díjcsomagjában foglalt adatkeretének 100%-át. A jóvátételre jogosultakat a cég SMS-ben tájékoztatja majd a pótlólagos adatkeretről. A Telekom emellett valamennyi, korlátlan opciókkal érintett előfizetőjét tájékoztatja a kérdéses adatforgalmak korlátaira vonatkozó információk elérhetőségéről.

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás:

Ha az Ön nyugdíja kevesebb, mint 244.557 Ft, akkor rossz hírünk van!

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 júniusában az öregségi nyugdíjak átlaga 244 557 forintot tett ki. Mit jelent mindez?
2025. 08. 02. 01:00
Megosztás:

Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás

A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
2025. 08. 02. 00:28
Megosztás:

Nyugdíjas lenni 30 évesen Magyarországon?! Igen, lehetséges!

Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a közösségi médiában és sok fiatal felkapta rá a fejét. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni.
2025. 08. 02. 00:01
Megosztás:

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás: