Közel 3,5 tonna bor versenyez idén az Országos Borversenyen

Május 13-án Budapesten kezdetét vette a 44. Országos Borverseny, Magyarország legnagyobb múltú, legrangosabb szakmai bormustrája. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett megmérettetés idén is teljes országos lefedettséggel zajlik: 22 borvidékről 239 pincészet összesen 890 bormintát nevezett – ez közel 2700 palack, vagyis csaknem 3,5 tonna bort jelent. A legtöbb tételt Villány, Szekszárd és a Kunság borvidékei nevezték, a mezőnyben pedig összességében a csendes fehérborok vannak elsöprő többségben.

Közel 3,5 tonna bor versenyez idén az Országos Borversenyen


Elindult a hazai borászat legnagyobb szakmai megmérettetése, a 44. Országos Borverseny, amely évről évre lehetőséget ad arra, hogy a borvidékeken már előzetesen kiválasztott tételek országos szinten is megmérettessenek. Az idei év nevezési megoszlása jól tükrözi a borvidékek egyedi karakterét. A 22 borvidék 890 bormintájából a legtöbb tételt a Villányi borvidék küldte be (145 minta), ezek több mint 70 százaléka vörösbor. 

A Szekszárdi borvidék 86 tétellel szerepel, köztük 75 vörösborral, míg a Kunsági borvidék 70 nevezett mintával, főként fehérborokkal és habzó tételekkel emelkedik ki. A legtöbb borvidéken továbbra is a csendes fehérborok dominálnak – Badacsonyban például a 55 mintából 49, a Mátrában 60-ból 39, a Kunságiban 70-ből 38 tétel ilyen. A rozé- és vörösborok Villány, Szekszárd és Eger esetében hangsúlyosak, míg habzó- és pezsgőborokban az Etyek–Budai, a Kunsági, valamint a Balatonfüred–Csopaki borvidékek emelkednek ki. 

Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és az Országos Borverseny Szervező Bizottságának elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy különleges és neves feladat a magyar borászok alkotásait bírálni. „A bor sokkal több mint egy ital, a föld ajándéka, évszázadok alatt kialakult hagyományokkal, ezért ez a rendezvény kiváló alkalom bemutatni, hol tart a magyar borkultúra” – mondta.

Rendhagyó zsűri választja ki a nagyközönség borát

Az országos szintű bírálatot több mint nyolcvan szakértő végzi, köztük borászok, üzemi pincészetek vezetői, sommelier-k, borszakírók, valamint az oktatás, kutatás és gasztronómia elismert képviselői. A verseny történetében először a több évtizedes múltra visszatekintő bírálati hagyomány új elemmel bővült: egy rendhagyó zsűrivel, amelyben ismert médiaszereplők kapnak lehetőséget arra, hogy öt kategóriában válasszák ki a nagyközönség számára leginkább szerethető borokat.

A zsűritagok – Hack Barnabás, a Costes Downtown executive séfje, gasztronómiai szakértő, Szabó Zsófi színésznő, műsorvezető, Paulina, Fonogram-díjas énekesnő, Háder Gyuri, a Bochkor rádióshow szerkesztője, Szabó-Thalmeiner Dóra, a „Szorongok és főzök” TikTok-csatorna tartalomkészítője, Nébald Olivér, színész, edző, gasztro-tartalomkészítő, valamint Iklódi Dóra gasztroblogger és szakácskönyv-szerző – egy szakmai workshop keretében ismerkedtek meg a borkóstolás alapjaival, majd verseny során önállóan alkothatnak véleményt. A kezdeményezés célja, hogy új színt vigyen a bírálatba, és betekintést adjon a borversenyek működésébe, közelebb hozva a szakmai világot a fogyasztókhoz.

A fogyasztói szempontok előtérbe kerülése nem véletlen: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által nemrégiben készített országos kutatás[1] szerint a 18–40 éves korosztály körében érezhetően nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya. A választást egyre inkább olyan szempontok befolyásolják, mint az egészség- és környezettudatosság, valamint a magyar termőhelyhez való kötődés. A kutatás arra is rámutat, hogy a fiatal felnőttek korábban válnak borfogyasztóvá, mint korábban – ez a változás pedig trendfordulót jelezhet, és új lendületet adhat a hazai borászok számára.

A magyar borágazat jövője az összefogás és az innováció

 A 44. Országos Borversenyt az Agrárminisztérium képviseletében Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Elmondta, hogy a borkultúra létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha világszinten csökkent a bor iránti érdeklődés. Arra ösztönzi az ágazat szereplőit, hogy erősítsék a szakma piaci érdekérvényesítő képességét, éljenek a termelői integrációs szervezetek által nyújtott lehetőséggel, mert a nehézségeken csak közös erővel, együttműködéssel és minőségi munkával lehet úrrá lenni. „Hogy erre a magyar borászok képesek, azt már nem egyszer bizonyították” – mondta a helyettes államtitkár.

Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos beszédében a magyar borkultúra tudatos őrzésének felelősségét hangsúlyozta. A kommunikációs munka mellett szükség van piac- és termékfejlesztési kutatásokra, az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság biztosítására, edukációra, digitalizációra és generációváltásra, valamint a diplomácia erejének alkalmazására is, de a leglényegesebb szerinte is az erők egyesítése: a borkulturális tevékenységek szinkronizálása és a borászok közötti termelői közösségek létrehozása.

Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója a főtámogató hitelintézet képviseletében elmondta, hogy az MBH Bank Agrárcentruma kiemelt figyelmet fordít a borászatok támogatására. A banknak mintegy 50 százalékos részesedése van az ágazatban, minden második pohár bort a hitelintézet finanszíroz, és az elmúlt években több mint 100 millió forintot fordítottak hasonló rendezvények, szakmai konferenciák támogatására, ezzel is elősegítve a magyar borászat ügyét. 

„Fontos fókusz az ágazat szempontjából, hogy nem több borra van szükség, hanem jobbra, ezért érdemes lehet újragondolni az üzleti modellt. A szőlészet-borászat hitelfelvevő képessége meghaladja az agráriumét, ami azt mutatja, hogy van beruházási és fejlesztési kedv az ágazatban” – tette hozzá.

A 2024-es Országos Borverseny fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, védnökei pedig Dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó és Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos. A rendezvény főtámogatója az idei évben az MBH Bank.

[1] Az adatfelvétel 2025. március 27. és április 2. között zajlott, 500 fős mintán, a Pulzus mobilalkalmazásán keresztül. A minta statisztikai súlyozással lett kiegyenlítve életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint.


Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás: