Közeleg az EU-s kollektív fogyasztóvédelmi pereskedés – de vajon lesz ebből per-dömping

Egy 2020-as európai irányelv alapján 2023. június 25-én Magyarországon új szabályok lépnek életbe, amely jelentős változást hozhat a kollektív fogyasztóvédelmi pereskedés területén. Az Országgyűlés most a napokban fogadta el az átültetéshez szükséges törvénymódosítást. De mégis mit jelent mindez, mire készüljenek a cégek? Kik ezek a feljogosított szervezetek és milyen jogsértések esetén indíthatnak majd a fogyasztók nevében keresetet? Mit lehet a keresetben kérni? Egyáltalán mely ágazatokban lesz ez a gyakorlatban igazán érdekes? Ezekről beszélgetünk dr. Balogh Dórával a Schönherr Hetényi Ügyvédi Irodától.

Közeleg az EU-s kollektív fogyasztóvédelmi pereskedés – de vajon lesz ebből per-dömping

Mi áll az új szabályozás hátterében?

Az irányelv apropója, hogy az online kereskedelem rohamos térhódításával egyes vállalkozások fogyasztói jogokat csorbító gyakorlata is nőtt. Ezen jogsértő gyakorlatok rendszerint egyszerre nagyszámú fogyasztóknak okoz jogsérelmet. A fogyasztók azonban egyénileg nem vesződnek a pereskedéssel és sokszor inkább nem lépnek fel a vállalkozások ellen, mert az egyes ügyek az egyének szemszögéből nézve csekély értékűek és a velük való vesződés nem tűnik megtérülőnek. Emiatt sok olyan jogsérelem maradhat érvényesítetlenül, és "úszható meg" következmények nélkül, amelyek, ha egyenként nem is, ám összességükben már fajsúlyosak lehetnek és a szabályokat be nem tartó vállalkozásokat már jelentős és "unfair" előnyhöz juttathatják. Ezen elvesző igények hathatós összefogását a tagállamonként eltérő igényérvényesítési lehetőségek is gátolják – magyarázta dr. Balogh Dóra.

Ennek orvoslására az uniós jogalkotó egy olyan speciális eljárás bevezetését írta elő a tagállamoknak, amely keretében a fogyasztók könnyebben összefoghatnak és az ő képviseletükben eljáró, ún. "feljogosított szervezetek" indíthatnak keresetet a vállalkozások ellen. Ezzel egy hatékony és egységes eljárási mechanizmussal célozzák felvértezni a közösségbe szerveződő fogyasztókat. A most elfogadott törvénymódosító csomag ezzel a speciális eljárással egészíti ki a fogyasztóvédelmi törvényt, nagyban kiszélesítve az eddigi szabályozást. Közérdekű pereskedésre ugyanis eddig is volt hazánkban lehetőség, ám leginkább a hatóságok éltek ezzel az eszközzel, ők sem túl gyakran. Az új szabályok viszont jóval nagyobb teret engednek majd a közérdekű perlésnek, ami közvetlenül a civil szférából indul ki és nem kell feltétlenül hozzá egy hatóság cselekvésére várni.

A főbb paraméterek – ki és milyen alapon perelhet majd a fogyasztók nevében?

A "képviseleti keresetek" névre keresztelt új jogintézmény számos fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabálysértés esetén lesz igénybevehető, a főbb érintett területek a pénzügyi szolgáltatások, utazás, turizmus, média, távközlés, energia és adatvédelem.

A keresetindításra feljogosított, jellemzően nonprofit szervezetek e minőségüket egy kijelölési eljárás lefolytatását követően nyerhetik el a fogyasztóvédelemért felelős minisztertől. Ehhez bizonyos jogszabályban meghatározott kritériumoknak kell megfelelniük, így magyarországi székhellyel kell rendelkezniük és a fogyasztók érdekében legalább 12 hónapja kell működniük. Kijelölési eljárás nélkül is felléphetnek azonban a jogsértő vállalkozások ellen bizonyos közjogi szervezetek, így többek között a fogyasztóvédelmi hatóság, az ügyészség vagy az MNB.

A keresetindításra feljogosított szervezetek nem csak belföldi, de határon átnyúló keresetet is indíthatnak majd a kijelölés helye szerinti tagállam fogyasztói védelme érdekében, amennyiben (az Irányelvben felsorolt) uniós jogszabály megsértésről van szó. Így akár egy más tagállamban feljogosított szervezet is perelhet Magyarországon, sőt, ha különböző tagállambeli fogyasztók érintettek, akár több feljogosított szervezet közösen is felléphet majd magyar bíróságok előtt.

Lényeges, hogy a keresetindításhoz nem szükséges a fogyasztónak azon kívánságát kinyilvánítania, hogy az erre feljogosított szervezet képviselje őt. A bíróság ítéletében határozza meg, hogy a jogsérelmet elkövető vállalkozás mit köteles teljesíteni és kinek a részére. Ettől függetlenül még mindig dönthet úgy a fogyasztó, hogy önállóan lép fel a jogsértő vállalkozással szemben, ám amennyiben a bíróság már elbírált egy képviseleti keresetet az őt érintő jogsértéssel kapcsolatban, a fogyasztó csak olyan igény elbírálását kérheti, amelyről a bíróság a képviseleti keresettel kapcsolatos ügyben nem döntött– magyarázta dr. Balogh Dóra.

Akár árvisszatérítés és kártérítés is kérhető lesz

A feljogosított szervezetek a fogyasztók nevében indított képviseleti keresetben kérhetik:

- a jogsértés megtörténtének megállapítását;

- a jogsértés megszüntetését, azaz: a jogsértő gyakorlat abbahagyását, eltiltást további jogsértéstől, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását;

- a jogsértés orvoslásául a vállalkozás kötelezését, hogy fizessen kártérítést, javítsa ki, cserélje ki, térítse vissza a vételár egy részét, de kérhetik akár a szerződés megszüntetését, illetve kifizetett teljes vételár visszatérítését is.

Határidők és piszkos anyagiak

Az igényérvényesítésre a szervezeteknek főszabály szerint a jogsértéstől számított három évük lesz, amely határidő jogvesztő, azaz utána már nem indítható. A vállalkozások azonban nem egyből egy bírósági eljárásba csöppennek majd bele, hiszen az igényérvényesítő szervezetnek a keresetindítást megelőzően kötelező lesz megkísérelnie az egyezetetést a jogsértés megszüntetéséről. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor kérhető a vállalkozás bírósági kötelezése, ha a feljogosított szervezet konzultációs kérelmének kézhezvételét követő 14 napon belül nem szünteti meg a jogsértést. A vállalkozások kezében lesz tehát a döntés: beadják a derekukat és ezzel elkerülik a pereskedést, avagy "visszavágnak" és inkább bíróság előtt védik meg álláspontjukat – tette hozzá dr. Balogh Dóra.

A képviseleti keresetek indításához a pénzforrást a feljogosított szervezetek nonprofit jellege miatt jellemzően egy háttérben meghúzódó harmadik fél fogja biztosítani. Erre az esetre szigorú összeférhetetlenségi és átláthatósági szabályok vonatkoznak. A vállalkozás nem finanszírozhatja, hogy egy feljogosított szervezetek a például valamelyik versenytársát perelje be. A feljogosított szervezeteknek pedig számot kell adniuk a pénzügyeikről. Egy adott ügyben akár a pénzcsap elzárásába vagy a keresetindítási jogosultság megvonásába is kerülhet, ha a szabályokat megsértik. A jogalkotó ezzel annak akarja elejét venni, hogy ezt az új jogintézményt ne használhassák az eredetitől eltérő célra, azaz az anyagilag érdekelt harmadik fél általi finanszírozást a fogyasztók jogi érdekeinek védelme helyett ne más célra használják.

Na de hogy fog mindez működni a gyakorlatban?

Az még nem világos, hogy pontosan kik is lesznek majd az új eljárás fő-és mellékszereplői, kik fognak a fogyasztók felkutatására és eljárásindításra szakosodni, anyagilag kik állnak majd e mögött és ehhez mely ügyvédi irodák fognak szakmai és peres képviseleti hátteret biztosítani. Az is kérdéses még ezen a ponton, hogy egyáltalán mely ágazatokban és mennyiben lehet majd számítani felélénkült pereskedési lendületre. A közelmúlt eseményei fényében– gondolva a reptereken tapasztalható visszásságokról szóló hírek megszaporodására - elsődlegesen a légügyi ágazatban lehet majd várni képviseleti keresettel kapcsolatos fejleményre, de tapasztalatunk szerint a pénzügyi szektor és az adatvédelem területe is érintett lehet – tette hozzá dr. Balogh Dóra

Ez az új eljárás a fogyasztók nézőpontjából hathatós fegyvernek bizonyulhat, azonban az is fontos, hogy mindeközben ne adjon teret a visszaélésre, így ne vezessen például oda, hogy a fogyasztói igények dömpingje alatt a vállalkozások az ügyek olcsóbb és gyorsabb lezárása érdekében inkább egyezséget kötnek jogilag megalapozatlan igények esetében is. Vajon a gyakorlat képes lesz az érdekek között egyensúlyozni, vagy elbillen a libikóka? Már csak a hatálybalépés dátumára is figyelemmel, arra azonban még egy darabig várni kell, hogy az új szabályok működését a gyakorlatban megvizsgálhassuk.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás: