Kriptotőzsdére mennek a legjobb magyar kortárs művészek alkotásai

Az Interart Alapítvány kezdeményezésére, a legkiválóbb hazai kortárs művészek rövidesen lehetőséget kapnak, hogy alkotásaiknak virtuális eredeti másolatai blokklánc technológia alkalmazásával megjelenhessenek a kriptotőzsdén. Az ArtPass.Cards projekt egy olyan magyar ötlet, mely a világon elsőként teremt globális és hitelesített informatikai környezetet a kortárs művészbrandek építéséhez, blokklánc technológiát alkalmazva. A projekt keretében első körben a legmagasabban jegyzett hazai művészeti galériák kapnak lehetőséget a legkiválóbb alkotások jelölésére, melynek felhívása idén szeptemberben jelenik meg első alkalommal. A kriptotőzsdére kijutó művészek nemzetközi kiugrási lehetőséghez juthatnak, illetve akár jelentős bevételre is szert tehetnek.

Kriptotőzsdére mennek a legjobb magyar kortárs művészek alkotásai

A kortárs művészet mára az egyik legdinamikusabb fejlődést mutató és legizgalmasabb befektetési formaként számon tartott iparággá vált világszerte. Köszönhetően a technológiai újításoknak, a virtuális térben új dimenziók jöttek létre, soha nem látott ütemben fejlődik a kreatív ipari digitalizáció, melyek révén a nagyközönség számára gyorsan megismerhetővé és elérhetővé válnak az egyes műalkotások. Az egyik legértékesebb felvevőpiac Ázsia, mely az európai kulturális termékek iránt rendkívüli érdeklődést mutat.

Az Interart Alapítvány kezdeményezésére, a Blockchaineum üzletfejlesztési és technológiai szakértelmére támaszkodva, új digitális infrastruktúra jön létre, mely a világon elsőként teremti meg a minőségi kortárs művészeti alkotások blokklánc technológián alapuló informatikai platformját. A blokklánc-megoldás révén, a művészek előzsűrizett 20-20 alkotásáról hamisíthatatlan digitális NFT verzió készül, melyek a kriptotőzsdére kerülve az érdeklődők számára megtekinthetővé, ugyanakkor a befektetni vágyók számára akár megvásárolhatóvá is válnak.
 
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) igazgatója és egyben a program koordinátora kiemelte: „Az elmúlt évek során a hazai digitalizációs környezet dinamikus fejlődést mutatott, aminek hatásai tovagyűrűztek a kreatív ipar felé is. A magyar kortárs művészek globális felfuttatásában óriási lehetőségek rejlenek mind művészi, mind üzleti értelemben, amelynek érdemi folyamata a mai, gyorsan változó világban tovább dinamizálható. A legkiválóbb és minősített művészek talmitól elhatárolt digitális piaci környezetének megteremtése magyar ötlet, melyet hazai informatikai fejlesztés fog létrehozni, amit később a teljes kortárs világ jegyzett nemzetközi szereplői számára is elérhetővé kívánunk tenni. A megoldás művészbarát, ami egyúttal versenyhelyzetbe hozza a legtehetségesebb alkotókat, galériákat, kurátorokat, gyűjtőket, de még a múzeumokat is.”

A program számára az Interart Alapítvány szingapúri partnere biztosítja a virtuális környezetet, ami egyben az ArtPass.Cards projekt kiemelt ázsiai központjaként is funkcionál majd. Az ötletgazda célja, hogy a közel jövőben mielőbb létrejöjjön és elérhetővé váljon országonként 200 művész legjobb alkotásainak virtuális portfóliója. „Szeptemberben juttatjuk el - egyelőre kizárólag hazai szcénának - a felhívásunkat, mely lehetővé teszi az alkotók és alkotásaik megjelenését és megmérettetését a kriptotőzsdén. Célunk, hogy ennek mozgásait figyelve évente frissítsük a magyar és nemzetközi rangsort, így az eleinte feltörekvő alkotók nagyon hamar akár nemzetközi ismertségre is szert tehetnek.” – hangsúlyozta Gajzágó György, majd hozzátette: „Globális benchmark nincs minősített és rangsorolt digitális kortárs művészeti platformra, azért is tartjuk unikálisnak az ArtPass.Cards projektet.”
 
Czeglédi Tamás, a Blockchaineum vezetője szerint a magyar kortárs művészek a blokklánc technológia alkalmazásával a virtuális térből könnyen átléphetnek a progresszív és sokkal több lehetőséget kínáló kriptovilágba, ahol biztonságos, művészbarát, ugyanakkor transzparens informatikai környezetben képviselhetik hazánk mai modern művészetét.


Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás: