Kutatás: Nem csak fizikai, de mentális egészségünk is romlott a karantén alatt

A magyarok több mint fele úgy érzi, mindenképpen változtatna a pandémia és a korlátozások mentális és fizikai állapotukra gyakorolt negatív hatásain – derült ki derült ki a Huawei Technologies és az IPSOS által végzett online felmérésből. A megkérdezettek harmada gondolja úgy, hogy jelentősen nőtt a testsúlya a karantén alatt: saját bevallásuk szerint átlagosan mintegy 7,2 kilogrammot szedtek fel. A válaszadók 48 százaléka sokkal több időt töltött a számítógép vagy a TV előtt a lezárások idején, ennek fizikai állapotuk mellett szociális kapcsolataik, hobbijaik, vagyis mentális egészségük látta kárát. 55 százalékuk szükségét érzi, hogy változtasson ezen, minden negyedik honfitársunk úgy véli, a sport és fitnesztevékenységet támogató okosórák és okoskarkötők segíthetnek az egészségük mindkét aspektusának javításában.

Kutatás: Nem csak fizikai, de mentális egészségünk is romlott a karantén alatt

A Huawei Technologies és az IPSOS tíz európai országban, köztük Magyarországon végzett, reprezentatív online felmérésében* arra kereste a választ, hogy az elmúlt egy év, különösen a koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások milyen egészségügyi, mentális és szociális hatással volt az emberekre. Arról is kérdezték a felhasználókat, mit és hogyan terveznek tenni és változtatni fizikai és mentális egészségük javítása érdekében.

Komoly fizikai és mentális tüneteket okozott a bezártság

Nem csak fizikálisan, de mentálisan is megterhelő volt az elmúlt egy év a magyarok számára. A válaszadók szerint a járvány időszaka negatív hatással volt életük különböző aspektusaira – elsősorban a testi és lelki egészségükre. A kutatás szerint mozgáshiány és az ezzel összefüggő súlygyarapodás jelentette a legnagyobb problémát, de a szorongásos tünetek is gyakoriak. A válaszadók 44 százaléka érzi úgy, hogy sokkal kevesebb energiája van, 40 százalékuk aggódik a jövő miatt és 37 százalékuk küzd különböző alvászavarokkal.

A leggyakoribb probléma a súlygyarapodás

A lezárások súlyos következményekkel jártak a hazai válaszadók fizikai állapotára nézve: 48 százalékuk több időt töltött a tévé előtt, mint korábban, emiatt sokan felszedtek pár kilót, egészségtelenebbül táplálkoztak és kevesebbet mozogtak. A megkérdezettek harmada válaszolta azt, hogy nőtt a testsúlya ezen időszak alatt, ők átlagosan 7,2 kilogrammot szedtek fel.

A szellemi munkát végzőket nagyobb arányban érintette a súlygyarapodás problémája, mert sokuknak le kellett mondania a nyaralásról és a fizikai aktivitásról. Ennek következtében 40 százalékuk szedett fel pár kilót. A 35 és 44 év közötti válaszadók, valamint a megkérdezett nők negyede (26%, 25%), a menedzserek közel harmada (31%) jelölte meg legfőbb hízási okként azt, hogy gyermeke online oktatás miatt otthon volt az iskolaidő alatt.  

A járvány sokak társadalmi-szociális kapcsolatait is negatívan befolyásolta. A kérdőívet kitöltők 27 százaléka érzi úgy, hogy már nem olyan szoros a kapcsolata a barátaival, mint egy évvel ezelőtt, 14 százalékuk pedig a családi kapcsolatai meglazulásáról számolt be.

A magyarok fele változtatna életmódján

A válaszadók több mint fele (55%) érzi a fentiek miatt szükségét annak, hogy javítson a fizikumán, míg 50 százalék vélekedik ugyanígy a mentális egészségéről. Ennek érdekében első lépésként fogyást, sűrűbben végzett testmozgást, sportolást és átfogó orvosi vizsgálatokat terveznek.  A válaszadók szeretnének többet kimozdulni, várost nézni, kirándulni, sétálni, kisebb belföldi, vagy külföldi utazást tenni, illetve úszni. A legtöbbek szerint a barátokkal és családdal töltött idő segíthet a mentális egyensúlyuk helyreállításában. A válaszadók több mint negyede (26%) pedig úgy véli, hogy a sokféle egészségügyi, fitnesz- és sporttevékenységet támogató és mérő okosórák, vagy okoskarkötők segíthetnek nekik fizikai-mentális állapotuk javításában.

Sokan az okoseszközökben látják a megoldást

A magyarok széles körben úgy vélik, hogy az új okostelefonos alkalmazások és okoseszközök különböző körülmények között segíthetnek a jobb minőségű élet elérésében. Minden második ember (51%) szerint egy megfelelő alkalmazás segíthet csökkenteni a stressz-szintet, amivel a válaszadók 39 százaléka bevallottan küzd.

Egyre több magyar használ az okostelefonok mellett viselhető okoseszközöket – mint az okosórák, vagy az okoskarkötők – az egészségügyi funkcióik miatt. Ezek az eszközök profi fitnesz- és egészségfunkciói akár százféle edzésmódot támogatnak és a testhőmérséklet mellett a stressz-, valamint a véroxigén-szintet is mérik. A különféle lépésszámlálók, a sporthoz kapcsolódó egyéb mérőeszközök és a mérlegek mellett a vérnyomásmérők és a stressz mérésére szolgáló eszközök is egyre elterjedtebbek a felhasználók körében. Az intelligens eszközök kívánt funkciói közül a leggyakrabban a vízállóság és a hosszú akkumulátor-élettartam a legfontosabb, de számos egészségügyi funkció és a minőségi anyagok egyaránt keresettek.

„Azért készítettük ezt a felmérést, hogy képet adjunk arról, milyen komoly hatást gyakorolt életünkre a járvány. Örömmel látjuk, hogy a korábbinál is fontosabb lett az embereknek a saját egészségük, és ebben egyre többen támaszkodnak okoseszközökre, többek között okosórákra és okoskarkötőkre.  Ebben nagy segítségükre lehet a Huawei új zászlóshajó okosóra-családja, a Watch 3, melyek profi fitnesz- és egészségfunkciói akár százféle edzésmódot támogatnak és legújabb funkcióként már a testhőmérsékletet is mérik” – mondta Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary fogyasztói üzletágának marketing igazgatója.

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: