Lehet jó élmény egy szülői értekezlet? Egy pedagógus tanácsai

Itt van az ősz, itt van újra, ami egy újabb tanév kezdetét és az első szülői értekezlet idejét is jelenti. Vannak olyan szülők, akik mindenre felkészülve vetik bele magukat az órarendek, a kirándulások, az iskolai ünnepségek és a pénzügyek „információ-rengetegébe”, és vannak olyanok, akik inkább kötelező rosszként élik meg az értekezleteket.

Lehet jó élmény egy szülői értekezlet? Egy pedagógus tanácsai

Az OTP Bank felkérésére Balatoni József, aki „Jocó bácsi” néven vált ismert pedagógussá osztja meg tanácsait, mire és mivel érdemes készülnünk a tanévkezdő szülőire.

Megkezdődött a 2021-2022-es tanév, annak minden velejárójával együtt. Gondoskodni kell többek között a tankönyvekről, a papír- és írószerek beszerzéséről vagy a különórák költségeiről. Alig indul el a tanítás, máris elérkezik az első szülői értekezlet ideje is, ami miatt sokan feszültek lehetnek, esetleg csak nyűgként tekintenek rá. Balatoni József tanárként vallja, hogy nem kell így lennie. Sőt.  Most az OTP Bank felkérésére az eddigi tapasztalatai alapján összeszedte javaslatait a szülőknek, hogy segítsen abban, hogyan válhat jó élménnyé egy szülői értekezlet.
 
1. Menjenek mindannyian, ha lehet!
Az lenne a legideálisabb állapot, ha a szülői értekezleten lehetőség szerint mindkét szülő részt venne, vagy akár a nevelőszülők is. Tudom, ha nem jó a kapcsolat a régi és az új párok között, akkor ez kivitelezhetetlen, de a gyermek érdekében jó lenne az együttműködés. Leginkább új osztály esetében lenne ez nagyon fontos, hogy a szülőket lássa, megismerje az osztályfőnök, belelásson kicsit a gyermek családi hátterébe.
 
2. Készüljenek úgy, hogy hosszú lesz!
Sokan úgy indulnak el szülőire, hogy reménykednek abban, hogy nagyon gyorsan vége lesz. Ez a legritkább esetben szokott sikerülni, és amennyiben nem erre készülnek, könnyen frusztráltak lehetnek a szülők. Ha csak mi, tanárok beszélünk, akkor tényleg nem hosszú, mert viszonylag gyors tájékoztatást lehet adni az aktuális helyzetről. De természetesen az értekezleten nem csak a pedagógusé a szó, és nem is jó érzés, ha nincs párbeszéd a szülőin. Mindig vannak kérdések, ügyek, amelyekben dönteni kell. Ezek közül mindig kardinális kérdés az osztály pénzügyeinek kezelése és a Szülői Munkaközösség szülő képviselőjének kiválasztása.
 
3. Érkezzenek kérdésekkel felvértezve!
Jó érzés, amikor a szülők konkrét kérdésekkel érkeznek, érdeklődnek. Viszont azt javaslom, hogy ezt körültekintően tegyék! Nézzenek utána, hogy az osztályfőnök által küldött információk, az iskolai honlap hírei vagy a közösségi oldalának bejegyzései között nincs-e már meg az adott válasz. Amennyiben megtalálható, akkor az adott kérdés okafogyottá válik, így ezek szűrésével tényleg csak olyan kérdések hangzanak el, amik szükségesek. Két dolgot fogadjunk el: ha egy szülőt érdekel valami, akkor kérdezze meg, mert nincs rossz kérdés. Valamint azt, hogy van olyan kérdés, amire az osztályfőnök nem tud válaszolni, ami nem azért van, mert nem készült fel, hanem mert nem merült fel előtte, vagy egyszerűen nem az ő kompetenciája a témakör.
 
4. Legyen náluk toll, papír!
Vagy ha digitális a szülő, akkor telefon, amibe jegyzetel. Bevallom, jómagam nagyon szeretek kézzel írni, szóval én a hagyományos papíros, tollas figura vagyok. Mindig elhangzik olyan információ, amit még nem küldtek el hivatalos formában, és nem biztos, hogy a szülői utáni memóba belekerül. A pedagógus nem feltétlenül tudja, hogy egy szülőnek éppen melyik információ az, ami mindenképpen szükséges, így pedig sokkal jobb, ha a szülő magának szűri azt ki, és jegyzi fel.
 
5. Legyen náluk pénz!
Bizony, az is kellhet egy szülői értekezleten, hisz mindig előkerülhet olyan költség, amit egyszerűbb ott helyben rendezni. Az egyik ilyen költség az örök vita tárgyát képző osztálypénz. Érdemes tudni, hogy jogilag az osztályfőnök nem szedhet osztálypénzt, így mindig szükség van egy szülőre, aki segít neki ebben, és intézi a gyerekek fejlődése és szórakozása érdekében szervezett, a szülők által jóváhagyott és önkéntesen finanszírozott osztályprogramok költségeit. Ez egy hosszú távú gyűjtés, hisz mindig az utolsó évben kell a legtöbb pénz, így arra érdemes előre gondolni, amikor meghatározzák az osztálypénz mértékét. Nagyban megkönnyíti az osztály helyzetét, ha létrehoznak erre a célra egy bankszámlát, mert az sokkal kényelmesebbé teheti a be- és kifizetést. Az osztály pénzügyeinek korszerű, biztonságos és hatékony kezelése érdekében hozta létre az OTP Bank az OTP Class számlát. A Class számlanyitással a szülők nem csak biztonságban tudhatják a gyermekeik pénzét, de egyszerűen intézhetik az osztályra háruló fakultatív programok költségeit, melyek könnyen nyomon követhetőek, legyen az akár kirándulás, ballagás vagy ajándék az osztályfőnöknek.
 
6. Ne akarjanak dátumokat hallani!
Szerintem nagyon unalmas tud lenni, ha az osztályfőnök hosszú percekig sorolja a tanév rendjét, a rendezvények, a szünetek időpontját. Tudom, mert régebben én is csináltam ezt, de akkor még azt hittem, hogy így kell, és volt rá igény. Aztán rájöttem, hogy egy mozdulattal el lehet küldeni a szülőknek ezeket a dátumokat, és akkor sokkal több értékes idő marad az igazán fontos dolgokra.
 
7. Maradjanak nyugodtak!
Tudom, ezt néha nagyon nehéz megtenni, mert mindig van olyan szülő, aki mindenre visszakérdez, előfordul olyan, aki jobban tud mindent még az osztályfőnöknél is, sokaknak van véleménye, ami nem egyezik a többiekével. A kényes ügyeknél pedig sokszor előfordul a feszült hangulat, a hangos viták, esetleg sértések és sértődések. Ez pedig egyáltalán nem tesz jót a szülői közösségnek, és ha két barát szülei között lesz konfliktus, akkor az osztályközösségnek sem. Nem azt mondom, hogy mindig mindenkinek egyet kell értenie mindenben, de egy adott témát meg lehet beszélni higgadtan, kulturált módon is, ami előreviszi a helyzetet.
 
8. Legyenek természetesek!
Szerencsére ritkán találkozunk ezzel a jelenséggel, de azért volt már rá példa, így érdemes erre is felhívni a figyelmet. Viselkedjenek úgy, ahogy alapból tennék, és adják önmagukat, mert az hosszú távon sokkal jobb.
 
9. Váltsanak pár szót az osztályfőnökkel!
Tudom, amikor elhangzik az, hogy vége a szülői hivatalos részének, akkor a szülők egy része startol, hogy a lehető leghamarabb távozzon a teremből. Természetesen megértem, akinek sietnie kell, de a szülői értekezlet délutánját szánjuk erre. Nálam a hivatalos rész maximum egy óra, és utána még két óra az, hogy egyesével beszélek azokkal a szülőkkel, akik szeretnének váltani pár szót. Új osztálynál legalább egy bemutatkozás, kézfogás erejéig lépjünk oda, mert ettől sokkal emberibb, személyesebb lesz az egész. Később is nyugodtan érdeklődjünk külön a gyermek előmeneteléről, vagy bármiről, ami fontos lehet.

Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát

Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
2026. 01. 13. 05:30
Megosztás:

Húszmilliós vendégszámmal többszörös rekordot döntött a hazai turizmus

Új országos csúccsal a turisztikai ágazat túlszárnyalta 2024-es rekordját, és történetében először elérte a 20 milliós vendégszámot.
2026. 01. 13. 05:00
Megosztás:

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás:

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás: