Lehetséges a 250 dolláros Solana 2024-ben?

A napokban a SOL árfolyama sikeresen törte át a 100 dolláros szintet, amire a Terra összeomlása óta nem volt példa.

Lehetséges a 250 dolláros Solana 2024-ben?

Ekkor a Terra példa nélküli beszakadása a Solana hálózatára terelte a befektetőket, ezért 2021-ben a SOL elérhet az azóta is lehetetlennek tűnő 260 dollárt. A siker azonban rövid ideig tartott, mivel a “minden rally” után a teljes szektor értéke a töredékére esett vissza.

A zuhanás a kriptoszektorra elemi hatást gyakorolt, így a SOL 2023-ban mindössze 20 dollárért volt elérhető.

Köszönhetően azonban az éppen zajló SOL mémfutamnak a népszerű kriptó régóta nem látott szintekre jutott.

A mostani futam szeptemberben indult, ekkor 18 dollárért lehetett Solanat venni, mostanra azonban 115 dollár fölé jutott az árfolyam. 

Sokak szerint ez még csak a kezdet, míg mások úgy vélik rövidesen fundamentális korrekciót láthatunk majd.

Pontosan ezért bemutatjuk mire készülhetnek a Solana befektetői, továbbá mutatunk néhány alternatívát, amivel mesterien diverzifikálhatod a portfóliódat.

A Solana megelőzi az Ethereumot napi kereskedési volumenben

Érthető módon a kiugró figyelem miatt a SOL napi kereskedési volumene is példátlan szinteket ért el. Erre ékes bizonyíték, hogy több időszakban is képes volt a SOL még az ETH-t is maga mögé utasítani.

Sőt, még arra is sor került, hogy több befektető kereskedett Solanával mint USDT-vel. Néhány nappal ezelőtt ugyanis míg a napi USDT kereskedés szintje 4.68 milliárd dollár volt, a SOL esetében 5.56 milliárd dollárról beszélhetünk.

solana árfolyama grafikonon

A múlt viszont csak egy dolog, hiszen ami a legfontosabb, hogy a mostani értékről merre vezet tovább a Solana útja.

Ahogy azt már megszokhattunk, a legtöbb szakértő véleménye erősen megosztott ezzel kapcsolatban.

Nathan Jacobs, a Money Mongers senior elemzője úgy látja, 2024-ben 250, sőt akár 300 dollár is lehet a SOL árfolyama.

“Ha a Solananának tartós marad a népszerűsége és elkerüli a technikai problémákat, 2024 során szerintem 250 és 300 dollár között mozog majd az árfolyam. A DeFi és az NFT szektor számára egyaránt vonzó alternatíva lehet, továbbá a tranzakciók ára is kiugróan alacsony” - mondta Nathan még novemberben.

Vele szemben Derek Rodriguez, a Gridlock alapítója azonban már kevésbé bizakodó. Szerinte 2024 elején a SOL a 100 dollár után erős korrekción esik majd át, aminek végeztél 60 dollárnál köt majd ki az árfolyam.

Jelenleg Derek jóslata tűnik valószínűbbnek, azonban korai lenne még bármit ennek kapcsán kijelenteni.

Megérkezett a Sponge V2, az első generációs Sponge frissített változata

Egyre inkább úgy néz ki, hogy nem csupán a SOL, hanem a SPONGE is képes lehet korábbi rekordokat elérni. 

2023 egyik legnagyobb sztárja teljesen megújult, így ismét karnyújtásnyira kerülhetnek a 100 millió dolláros méret feletti szintek.

Ráadásul a stake-to-bridge rendszer miatt az, SPONGEV2 tokenekre kiugróan nagy lehet a kereslet. Arról nem is beszélve, hogy a május eleji listázás óta hatalmas közösséget tudtak építeni maguk köré a Sponge fejlesztői.

Az új tokenek mellett továbbá a közeljövőben egy play-to-earn játék is elérhetővé fog válni. Ezzel a SPONGEV2 tulajdonosok folyamatosan juthatnak majd hozzá magas bevételekhez. 

A játék bevezetésével a SPONGEV2 már felhasználási móddal is rendelkezni fog, vagyis kilép a klasszikus mém tokenek árnyékából.

On-chain adatok szerint jelenleg is több mint 11,300 befektető rendelkezik SPONGE kriptóval ami azt jelenti, hogy az erős korrekció ellenére a közösség kitartott a szivacsos fickó mellett.

Írásunk idején még viszonylag alacsony piaci mérettel rendelkezik a SPONGE, ezért 2024-re ideális választás lehet ez a mém token.

Érdekel a Sponge

A Bitcoin Minetrix demokratizálja a kriptobányászati szektort

Szintén izgalmas alternatívát kínálhat a különleges lehetőségek kedvelőinek számára a Bitcoin Minetrix.

A projekt befektetői egy felhőalapú bányászati ökoszisztéma szerves részesei lehetnek, amiben transzparens módon van lehetőség magas hozamokat szerezni.

Egyszerűen összefoglalva a natív ERC-20 BTCMTX tokeneket le tudod kötni, amiért cserébe a stakelési jutalom mellett forgalomba nem hozható krediteket is kapni fogsz.

Utóbbit kizárólag elégetni tudod, amiért cserébe felhőalapú számítási teljesítmény lesz a számládon jóváírva.

Végezetül, annak mértékében hogy mekkora teljesítményt gyűjtöttél össze, részesülsz majd a sikeresen kibányászott BTC egy részéből.

Vagyis lényegében alacsony költségek mellett van lehetőséged két különböző bevételhez is hozzáférni.

Mivel az eredetileg lekötött BTCMTX-et bármikor fel tudod majd venni, ezért biztonságosan, egyúttal maximális transzparencia mellett élvezheted a BTC jutalmakat.

A projekt várhatóan a közelgő bitcoin felezés előtt lesz majd elérhető, aminek köszönhetően kiugróan jól fognak teljesíteni a BTCMTX tokenek.

Jelenleg 0.126 dollárért érhetők el a natív tokenek, azonban napokon belül emelkedik majd az árfolyam. Jó hír viszont ezzel kapcsolatban, hogy a vásárlást akár bankkártyával is el lehet végezni.

Irány a Bitcoin Minetrix

A 3 legnagyobb szektort egyesíti a Meme Kombat

Végezetül mindenképpen érdemes lehet megfontolni a befektetésre az előző hetek sztárját, a Meme Kombatot.

Az előértékesítés mindössze 3 hónappal ezelőtt indult, ennek ellenére a csapatnak sikerült közel 6 millió dollárt gyűjteni az MK tokenek eladásával.

meme coin

A siker kulcsa, hogy a Meme Kombat ökoszisztémája egyesíti a GambleFi, a P2E és a mém tokenek világát.

Más szóval egyedi felhasználási mód mellett rendkívül virálisak is lesznek az MK tokenek.

Ahogy arra a nevéből is következtetni lehet, a Meme Kombatban különböző mém tokenek kabalái mérik majd össze erejüket.

A csatákat egy fejlett mesterséges intelligencia fogja levezényelni és minden fontos adat on-chain elérhető lesz. Ezekre a harcokra fogadásokat tudnak majd kötni az MK tokeneket stakelők, amivel további jutalomban részesülhetnek.

A projekt egyik érdekessége, hogy a jutalmakat akár off-chain is fel lehet majd venni, amennyiben azokat fogadásokra fordítod. Vagyis bármilyen egyéb díj megfizetése nélkül, másodpercek alatt fel tudod majd használni a jutalmad egy részét.

A token népszerűségét a magas bevétel mellett az is jól szemlélteti, hogy a legtöbb vásárló azonnal le is kötötte a beszerzett MK-t.  Elmondható, hogy az eddig csatlakozók több mint háromnegyede hosszú távú befektetésként gondol a Meme Kombatra.

Az MK ára egyetlen napon belül emelkedni fog, ezért a mostani 0.268 dollár helyett már csak 0.279 dolláros lehet hozzájutni az MK-hoz.

A projekt részleteit a Meme Kombat magyar nyelve is elérhető weboldalán keresztül ismerheted meg. 

MK vásárlása itt

Ezek is érdekelhetnek:

Erre senki nem számított: Szokatlan mém kriptókból vásárol a milliárdos befektető

Találtunk egy kriptót, ami a Pepe-nél is népszerűbb lehet

A 10 legjobb kripto ICO 2024-es befektetéshez – Kezdeti érmék összehasonlítása

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten

Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20-27 Celsius-fok között alakul. Elszórtan lehet zápor, zivatar, és a szél időnként megerősödik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 13. 19:00
Megosztás:

Megnyugodhatott a kötvénypiac az amerikai inflációs adat után – de az 5 százalékos hozam már veszélyesen közel van

Az amerikai állampapírok hozama pénteken visszaesett, miután az augusztusi inflációs adat megfelelt a várakozásoknak. A 10 éves amerikai államkötvény hozama 1 bázisponttal 4,93 százalékra csökkent, miután korábban 4,979 százalékig emelkedett, ami 2023 vége óta a legmagasabb szint. A részvénypiac eközben 1 százalék körüli erősödéssel reagált.
2026. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Inflációs adat érkezett az USA-ból – ez nem könnyíti meg a Fed dolgát

Az amerikai jegybank számára nem sok kedvező jel érkezett a jövő heti kamatdöntés előtt. A nagykereskedelmi árak augusztusban 0,4 százalékkal emelkedtek, ami megfelelt a várakozásoknak, éves szinten azonban már 5,4 százalékos volt a növekedés. Ez 0,1 százalékponttal magasabb a vártnál, és csaknem háromszorosa a Fed 2 százalékos inflációs céljának. A júliusi adatot ráadásul 0 százalékról 0,1 százalékra módosították.
2026. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Új kriptosztár született a Robinhoodon – valóban jó vétel a Pons?

Alig néhány hónapja indult, mégis elképesztő ütemben növekszik a Pons (PONS) nevű kriptovaluta-projekt. A tokenindító platform szeptember 5-én egyetlen nap alatt 11,4 millió dollárnyi díjat termelt, ezzel pedig a teljes kriptopiac legnagyobb napi bevételű launchpadje lett. Augusztus 29. óta minden nap az élen végzett.
2026. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint százhúsz bortermelő várja szerdától az érdeklődőket Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon - tájékoztatta a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2026. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Kinyilvánította a házelnök a koszovói parlament megalakulását

Megalakultnak nyilvánította a koszovói parlament új összetételét vasárnap Albulena Haxhiu házelnök, annak ellenére, hogy a második legnagyobb parlamenti erő, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) képviselői nem vettek részt az ülésen, és a párt számára fenntartott alelnöki tisztség betöltetlen maradt.
2026. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Szigorítják a drónokra vonatkozó szabályokat Pekingben

November 15-től tilos lesz drónt birtokolni Pekingben az új szabályozás értelmében, amely tovább szigorítja a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó előírásokat a kínai fővárosban.
2026. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon amerikai meteorológusok szombaton.
2026. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A banki stabilcoinok DeFi-hozamot termelhetnek, de a kockázat a befektetőé

A 2027-re tervezett új banki stabilcoinok nem feltétlenül fizethetnek közvetlen kamatot a tulajdonosaiknak, ettől azonban még lehetőség nyílhat arra, hogy a tokeneket független DeFi-protokollokban helyezzék el és hozamot termeljenek velük. Matt Fisher, a Katana vezérigazgatója szerint ebben az esetben a hozam már nem a stabilcoin kibocsátójától származna, hanem például hitelezési tevékenységből – a kapcsolódó technológiai, likviditási és partnerkockázatokat viszont jellemzően a token tulajdonosa viselné.
2026. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekből 462,7 millió dollár távozott, az Ethereum-alapok fordítottak

Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek számára gyengén alakult a szeptember 8. és 11. közötti kereskedési hét: a tőzsdén kereskedett alapokból összesen 462,7 millió dollár nettó tőke távozott. Ezzel szemben az Ethereum ETF-ek 196,9 millió dolláros nettó beáramlást értek el, miközben a Solana-alapok is kisebb, 9,7 millió dolláros pluszban zárták a hetet.
2026. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Három településen tartanak időközi önkormányzati választást

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Csobánkán, Mátraderecskén és Pusztaszentlászlón polgármestert és képviselőket is választanak, mert a helyi képviselő-testület a feloszlás mellett döntött.
2026. 09. 13. 08:00
Megosztás:

10 milliárd forintos gyermekvédelmi krízisprogramot indít a kormány

A gyermekek bántalmazása szisztematikus és folyamatos volt a gyermekvédelmi rendszerben - mondta Magyar Péter miniszterelnök a gyermekvédelmi rendszerről készített jelentést ismertető szombati sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy a kormány azonnali, mintegy 10 milliárd forintos gyermekvédelmi krízisprogramot indít, és a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a gyermekek jogainak és biztonságának megerősítését célzó törvénycsomagot.
2026. 09. 13. 07:00
Megosztás:

Amerikai, európai és izraeli védelmi technológiákat hoz Magyarországra a Kaboom Technologies

Budapesti központtal megkezdte működését a Kaboom Technologies, amely több mint 30 nemzetközi védelmi technológiai vállalat megoldásait fogja össze - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 09. 13. 06:00
Megosztás:

A hőhullámok még az állatok ivarát is megváltoztathatják – és ez a populációk túlélésére is hatással lehet

Mi történik egy állatpopulációval, ha a környezeti változások miatt egyes genetikailag nőstény egyedek hímként fejlődnek ki? Az ivarváltás számos állatfajnál ismert jelenség, hosszú távú következményeiről azonban eddig keveset tudtunk. A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Bókony Veronika kutatóprofesszor által vezetett kutatócsoportja erdei békák vizsgálatával tárta fel, hogyan befolyásolhatja az ivarváltás a szaporodási sikert, az utódok tulajdonságait és végső soron a populációk fennmaradását. A Science Advances folyóiratban megjelent eredmények szerint az ivarváltott hímek képesek sikeresen szaporodni, de a jelenségnek olyan rejtett következményei is lehetnek, amelyek az éghajlat melegedésével tovább növelhetik a kis populációk sérülékenységét.
2026. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Alkalmazott helyett vállalkozó? Ezekkel a szakmákkal vágnának bele sokan

A szakmaváltás mögött nem mindig egy új munkahely keresése áll. Egyre vonzóbbak lehetnek azok a képzések is, amelyekkel később önállóan, akár vállalkozóként lehet dolgozni. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint számos olyan szakma iránt van érdeklődés, amely nemcsak alkalmazotti karriert, hanem saját ügyfélkör és vállalkozás felépítését is lehetővé teheti.
2026. 09. 13. 04:00
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás: