Lejárt a telefonkönyvek kora

Idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetni. A hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a vaskos kiadványok iránti keresletet.

A csökkenő fogyasztói igények miatt megszűnik a telefonkönyvek (hivatalos nevükön: előfizetői névjegyzékek) egyetemes szolgáltatás-jellege, azaz a szolgáltatóknak 2022-től már nem kötelező könyv (vagy adathordozó) formájában megjelentetni az előfizetők adatait.

Az NMHH piackutatása alapján 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma. Ennél is meredekebben zuhan az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma is, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenést jelent.

Az érdeklődés hiánya több okra is visszavezethető, azonban ezeknek van egy közös nevezője: az internet. Az online tudakozók mellett komoly konkurenciát jelentenek a netes keresők és a közösségi oldalak, amelyek megkönnyítik egy-egy személy vagy szolgáltatás megtalálását. Az okostelefonok és a mobilnet széleskörű elterjedése tovább gyorsította ezt a folyamatot: ma már, ha fel akarunk hívni valakit, a telefonunkon is rákereshetünk több platformon is.

A három nagy távközlési szolgáltató mindegyike rendelkezik saját online tudakozó szolgáltatással, ahol név, cím, vagy telefonszám alapján is kereshetünk.

A Telekom tudakozója a Telekom tudakozó[1], a Telenoré a Telenor tudakozó[2], a Vodafone-é pedig a Vodafone tudakozó[3] linken elérhető.

Senki sem használja, de mindannyian fizetjük

Az NMHH piackutatása szerint a 14 éven felüli lakosság mintegy 8 százaléka használta a kutatást megelőző 6 hónapban a telefonkönyv bármelyik formáját. Ez a viszonylag alacsony arány azonban így is 700 ezer főt jelent. Közülük sokan – feltehetően – internethozzáférés hiányában nyúltak a telefonkönyv után. Ezt a réteget azonban kárpótolhatja, hogy továbbra is tárcsázhatjuk az egyetemes tudakozót és a szolgáltatók által fenntartott, saját előfizetőikről szóló információs tudakozóvonalakat.

Az 11800 hívószámon elérhető egyetemes tudakozón név és cím alapján bármikor megtudhatjuk, hogy az adott személy vagy szervezet rendelkezik-e telefonelőfizetéssel és mi a száma. Az egyetemes tudakozó mellett a Magyar Telekom a 11818, az Invitel a 11888 telefonszámon nyújt kereskedelmi alapú tudakozó szolgáltatást.

A tudakozók igénybevételéért a szolgáltatók hívásonkénti díjat számítanak fel, ami szolgáltatónként eltér. Az egyetemes tudakozó használata az NMHH vizsgálata szerint teljeskörűen helyettesíteni képes a telefonkönyveket.

A telefonkönyvek veszteséges kiadásának megszűnése valójában minden fogyasztónak jó hír. A papíralapú (és a CD formátumú) adatbázisok ugyanis hiába voltak ingyenesek, azok költségét végső soron a fogyasztók fizették meg a szolgáltatások díjaiban. Eközben pedig azok tényleges használata elenyésző volt és évről-évre meredeken csökkent. A nyomtatott telefonkönyv előállítása ellen ráadásul súlyos környezetvédelmi érvek is szólnak, hiszen a méretes kiadványok előállításához nem kevés papír szükséges. A papírgyártás pedig víz- és energiaigényes folyamat. Egy vaskosabb telefonkönyv akár egy kilogrammot is nyomhat. Ennyi papír gyártásához 2-3 kg fa és 45-55 liter víz, 10-12 kWh energia és rengeteg vegyi anyag szükséges. A csökkenő tendenciákat figyelembe véve is évi 30-40 tonna fát 7-800 ezer liter vizet spórolunk meg a telefonkönyvgyártással felhagyva. A telefonkönyvek kivezetése lépés tehát környezeti és gazdasági ebből a szempontból is pozitív esemény.

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás: