Lezárult egy komoly fejlesztés a nyíregyházi Chem-System Kft.-nél
A beruházás célja részben a koronavírus-járvány elleni védekezésben használt, részben pedig az intézményihigiéniai és az élelmiszeripari piacokon forgalmazott sajátmárkás higiéniai termékek gyártási kapacitásának bővítése volt. A társaság ezzel a technológiai fejlesztéssel már képes a megnövekvő mennyiségi igényeket kiszolgálni és kiváltani a gyártáshoz szükséges, korábban importból származó alapanyagokat.
A fejlesztésben töltőberendezést, sótalanvíz-előállító rendszert, kiszerelő sort és egy elektromos targoncát vásároltak, megvalósult a telephely épületének energetikai korszerűsítése, illetve szervezeti tanácsadást is kapott a vállalkozás.
A beruházás megvalósításhoz a kft. a Ginop Plusz programon keresztül csaknem 125 millió forint európai uniós támogatás nyert el.
A nyilvános cégadatok szerint a 2023-ban 32 dolgozó foglalkoztató Chem-System Kft. kétmilliárd forintos nettó árbevétel mellett 109,55 millió forint adózott eredményt ért el, egy évvel korábban árbevétele 1 milliárd 940 millió, míg nyeresége 91,16 millió forint volt.