Liptai Zoltán : Immunerősítő tanácsok pénzügyi szerződéskötés előtt és után

„Az 1000 mérföldes út is az első lépéssel kezdődik” – ki ne hallotta volna már ezt a mondást? A pénzügyek esetén fokozottan érvényes, hogy nem árt előzetesen átgondolni pár dolgot mielőtt belevágunk bármibe. Vajon képesek vagyunk megtalálni a tervezés és a cselekvés megfelelő arányát, és mit tehetünk, ha az eredmény – a pénzügyi intézmény által kínált termék, szolgáltatás – végül mégsem igazolja a vágyainkat?

Liptai Zoltán : Immunerősítő tanácsok pénzügyi szerződéskötés előtt és után

Egy pénzügyi tranzakció életciklusában is több kritikus pont azonosítható, ahol a tudatosság, az átgondolt cselekvés elengedhetetlen. Az első dolog, amit érdemes alaposan megfontolnunk, hogy szükségünk van-e az adott pénzügyi termékre. Legyen szó akár hitelről, biztosításról vagy akár befektetésről előbb vagy utóbb megtalálnak bennünket is a tudatosan tervezett, profi módon megalkotott pénzügyi reklámok, amik sokszor olyan dolgokra próbálnak rávenni bennünket, amiket valójában nem is akarunk vagy nem engedhetnénk meg magunknak. Ilyenkor a pénzügyi intézmények profi szakembereivel kell egyeztetnünk, ezért nem árt, ha van némi muníció a tarsolyunkban, hogy felkészüljünk a megfelelő döntésre.

Néhány egyszerű, könnyen alkalmazható szabály, amolyan házi praktika:

1. Aludj rá egyet! 

Pénzügyekben soha ne dönts azonnal! Minden jelentősebb döntés előtt érdemes legalább egyet aludni és csak azután dönteni.

2. Érvelj előzetesen magadnak papíron!

Az ember alapvetően érzelmi döntéseket hoz. Ez sokszor még akkor is így van, ha látszólag erre semmilyen jel nem utal. Elég csak megnézni a reklámokat, mire is akarnak hatni. A pénzügyekben igazán fontos, hogy racionális döntés szülessen. Egyszerű módszer, két részre osztott papírlapon vegyük számba az egyik oldalon az előnyöket, a másikon a hátrányokat és kockázatokat, majd ezek súlya alapján próbáljunk dönteni.

3. A döntéseidért – ha azokhoz minden információ rendelkezésre állt – TE vagy a felelős!

Akár saját magunk akár szakértői vélemény, vagy szavahihető barátok, ismerősök tanácsára hozzuk meg a döntést, az eredményét, következményét mindig mi viseljük. Bármilyen pénzügyi szolgáltatóval, piaci szereplővel állunk szemben, megfontolt döntéseket kell hoznunk, mert azok évekre előre hatással lehetnek saját és családunk életére. 

​4. A vetés és aratás törvénye működik az élet minden területén, így itt is. Akár jót, akár rosszat, de…

- mindig ugyanazt aratod, amit vetettél;

- mindig később aratsz, mint ahogy vetettél;

- mindig többet aratsz, mint amennyit vetettél (jó esetben …).

5. Harmadik fél (objektivitás) elve

Sokat segíthet egy jó döntés meghozatalában, ha előtte elmondjuk egy-két pénzügyi szakértőnek, megbízható rokonnak, barátnak, ismerősnek mire készülünk, és nagyon figyeljünk a válaszaikra. Vajon elhangzik-e bármi, amire mi nem gondoltunk?

tanácsok pénzügyi szerződéskötés előtt

6. Cui prodest? (Kinek az érdeke?)

Minden szerződéskötés előtt érdemes feltennünk magunknak ezt a kérdést, és ha a válaszban nem találjuk magunkat a dobogós helyek egyikén, érdemes még egyszer megfontolni a dolgot.

A gyakorlatban időnként előfordul, hogy ezeket kihagyva, vagy éppen ezek alkalmazása ellenére is - miután már megtörtént a reményteli pénzügyi tranzakció - rájövünk, hogy bizony „nem ezt a lovat akartuk”, viszont visszacsinálni már nem lehet. Mit tehetünk ilyenkor? Mivel ez nem egy népszerű videójáték, ahol egy gomb megnyomásával, ahányszor csak akarunk, újra tiszta lappal indulhatunk, érdemes az alábbi „tanácsokat” is megfontolni:

7. Láss tisztán a „pályán”!

Csak akkor érdemes tovább lépni, ha már pontosan tisztáztuk a döntésünk körülményeit, anyagi lehetőségeinket.

8. Nézd meg, hogy van-e még lehetőség az elállásra, módosításra vagy megszüntetésre!

Az online kötött hitelszerződések vagy éppen biztosítások stb. esetén például 14 napon belül indoklás nélkül lehetőségünk van a szerződéstől való elállásra vagy (ha a hitelt már megkaptuk, a biztosítás már létrejött) annak felmondására. Lehetséges, hogy nem is szükséges elállni a szerződéstől, mert – a pénzügyi intézménnyel együttműködve – az módosítható. Ilyenkor célszerű ellenőrizni a szerződésmódosítás díját. Ha pedig végképp nem látunk más lehetőséget, mint a szerződés idő előtti felmondása, érdemes megnézni az ezzel kapcsolatos lehetőségeket. Egyes hitelszerződések például a szerződéses évfordulón ingyen felmondhatók.

9. Tájékozódj, hogy nem lettél-e „félreértékesítés” áldozata!

Ha – például dokumentumokkal, a pénzügyi intézménnyel folytatott levelezés alapján – bizonyítható, hogy más terméket, szolgáltatást igényeltünk volna, akkor mód nyílhat a pénzügyi intézménnyel való egyeztetésre, netán jogorvoslatra is.

10. Fogadd el a helyzetet!

Fontos elfogadnunk, hogy ha egy döntést meghoztunk, annak mindig „ára” van. Például, ha hitelt vettünk fel, azt a meghatározottak szerint vissza is kell fizetni.

11. Nincs tökéletes döntés!

Vannak helyzetek, amelyekben tökéletes döntések nem léteznek, ezért meg kell barátkozni a kompromisszumok gondolatával.

12. Keresd a megoldást és szükség esetén kérj tanácsot!

Érdemes az MNB Ügyfélszolgálata, a szintén a jegybankhoz kötődő, vármegye-székhelyeken található Pénzügyi Navigátor tanácsadók, illetve pénzügyi szakember segítségét kérni, főleg az ilyen helyzetekben.Naprakész és gyakorlati tudással rendelkeznek a saját szakterületükön: tisztában vannak a piac helyzetével, a folyton változó szabályokkal és az aktuális újdonságokkal.

A szerző Liptai Zoltán az MNB-n belül működő Pénzügyi Békéltető Testület tagja


Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás: