A használt ingatlanoké a lakáshitelpiac – ám az Otthon Start javíthat a helyzeten

Az idei év első kilenc hónapjában folyósított lakáshitelek összegének több mint 77 százalékát használt lakás vásárlására fordították az adósok, a szerződések számánál pedig még magasabb lehet ez az arány – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az Otthon Start Program új szerződéseivel ugyanakkor nőhet az új ingatlanok aránya a friss szerződéseken belül.

A használt ingatlanoké a lakáshitelpiac – ám az Otthon Start javíthat a helyzeten

Stabilan magas szinten mozog a használt ingatlan vásárlására fordított összeg aránya az idén megkötött lakáshitel-szerződéseknél. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a szeptember végéig kihelyezett közel 1170 milliárd forintból 904 milliárdot használt lakások vásárlására fordítottak az ügyfelek, ami 77,2 százalékos arányt jelent: ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A szerződések számánál – teszi hozzá – vélhetően ennél is magasabb lehet a használt ingatlanok részesedése, hiszen az új lakások vásárlásánál, építésénél az igényelt összeg sokszor jóval magasabb az átlagnál.

A felújításoké a legkisebb szelet

A jegybank adatai szerint az új lakások vásárlására fordított lakáshitelek összeg szerinti aránya kissé emelkedett 2024. első kilenc hónapjához képest – 9,9-ről 10,5 százalékra nőtt –, ám az építéseknél, bővítéseknél közel egy százalékponttal, 6,4 százalékra olvadt éves összevetésben a kimutatott arány. Felújítási és egyéb célra pedig csak valamivel több mint 68 milliárd forintot fordítottak a lakáshiteles ügyfelek, ami a teljes torta nem egészen hat százalékos szeletét jelentette – ami még mindig érezhető mértékű emelkedést tükröz az egy évvel korábbi 5,4 százalékhoz képest.

„A használt lakások dominanciája tartós jelenség a piacon, ám a 77 százalék feletti arány sokéves összehasonlításban is magasnak számít” – mondta Gergely Péter. A megszokottnak tekinthető, 70 százalék körüli arányon csak a Zöld Otthon Programhoz köthető, energetikai szempontból korszerű ingatlanok vásárlására fordítható támogatott kölcsön kihelyezései tudtak módosítani: a zöld hitelek folyósításai nyomán 2022. első kilenc hónapjában 56 százalék alá csökkent a használt lakások vásárlására fordított hitelek súlya a piacon.

Az Otthon Start hitel módosíthatja az arányokat

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor a szeptemberben elindult Otthon Start Program a lakáshitelezésen kívül a lakásépítéseknél is friss lendületet hoz majd, amelynek nyomán az új ingatlanok aránya érezhetően emelkedhet a felhasználási célokon belül. Ezt a várakozást alátámasztja – teszi hozzá Gergely Péter –, hogy a kormányzat is igyekszik ösztönözni az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő új lakások építését, egyebek mellett azzal, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítja az érintett projekteket.

Ezek a lakások persze nem azonnal jelennek meg a kínálatban, de a piaci hatásuk a jövő évben már feltétlenül érezhető lehet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint mindenesetre a 3 százalékos kamatozású hitel értékesítésére a felhasználási céltól függetlenül is kiemelt hangsúlyt helyeznek a pénzintézetek.

Az Erste a most futó akciójában 200 ezer forint jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt folyósítják, és az adós pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető az Ersténél, tehát az ajándékpénz összege akár a 360 ezer forintot is elérheti, ha ketten igénylik a hitelt.

A Gránit Bank 2,85 százalékos, éves kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt, és 200 ezer forintos egyszeri jóváírást is ad mellé. A pénzintézet emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is: utóbbiak közül például nem számítják fel a folyósítási jutalékot sem. A kedvezmények feltétele, hogy az adósok vállalják, hogy együttesen legalább 250 ezer forint rendszeres havi jövedelem jóváírás érkezik a banknál vezetett számlájukra – már a kölcsön folyósítását megelőzően is.

A MagNet Banknál 100 ezer forint értékű IKEA elektronikus utalványt adnak az Otthon Start hitelhez, ám ehhez az kell, hogy az igénylő december 31-ig közvetlenül a banknál kérjen legalább 10 millió forint összegű kölcsönt, valamint folyósításkor folyószámlával is rendelkezzen a pénzintézetnél. A MagNet Bank szintén nyújt kedvezményeket az induló költségeknél.

A K&H az Otthon Start igénylőinek 200 ezer forintos egyszeri jóváírást ad, miközben az új bankszámla nyitásáért 60 ezer forint ajándékpénz is járhat, ha teljesülnek az előírt feltételek: így két igénylőnél akár 320 ezer forint is lehet az ajándékpénz összege.

Az MBH Bank az Otthon Start hitelnél 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad 10 millió forintot elérő vagy meghaladó kölcsönösszegnél, ami újabb 20 ezer forinttal egészülhet ki, ha az igénylés benyújtása és a folyósítás között az ügyfél lakás-takarékpénztári szerződést is köt a Fundamenta-Lakáskasszánál.

Az OTP Banknál egy éves türelmi idővel is igényelhető a támogatott kölcsön, amelynek időszaka alatt csak kamatot törleszt az ügyfél.

A CIB Bank a december 31-ig futó akciójában 250 ezer forintos, egyszeri jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé.

Az UniCredit Bank kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal kínálja az Otthon Start hitelt, és egy havi részletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít az igénylőknek.

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás: