Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

„Az előzetes várakozásoknak megfelelően a harmadik negyedévben tovább erősödött az értékesítési lendület. Ennek fő hajtóereje az Adhesive Technologies üzletág volt, ugyanakkor a Consumer Brands üzletág is pozitív szerves árbevétel-növekedést ért el. Regionális szinten különösen kiemelendő Észak-Amerika kedvező értékesítési teljesítménye, amelyben mindkét üzletág növekedése szerepet játszott. Ez egyértelműen visszaigazolja intézkedéseink hatékonyságát” – nyilatkozta Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

„Az eredmények a harmadik negyedévben is kedvezően alakultak, miközben következetesen folytattuk befektetéseinket üzletágainkba és márkáinkba. Ezzel párhuzamosan a Consumer Brands területek integrációja is nagyon jól halad, és ahogyan korábban már bejelentettük, az év végéig sikeresen le is zárul. Arra számítunk, hogy a folyó üzleti év végéig legalább 525 millió euró teljes költségmegtakarítást tudunk elérni” – tette hozzá Carsten Knobel.
„Az év egészére vonatkozó kilátásaink változatlanok, bár a kihívásokkal teli globális piacokon továbbra is nagy a bizonytalanság. Számításaink szerint a korrigált EBIT-marzs és az elsőbbségi részvények változatlan árfolyamon számított, korrigált hozama egyaránt a jelenlegi előrejelzési tartományon belül alakul. Ugyanakkor, amennyiben az általános gazdasági környezet az év végéig nem mutat érdemi javulást, a Csoport szerves árbevétel-növekedése várhatóan az aktuális, 1-2 százalékos előrejelzési sáv alsó határán lesz” – folytatta Carsten Knobel.

Értékesítési teljesítmény üzletáganként

Az Adhesive Technologies üzletág jó szerves árbevétel-növekedést ért el a harmadik negyedévben, aminek hátterében elsősorban a Mobility & Electronics, a Craftsmen, valamint a Construction & Professional területek teljesítménye állt. A Consumer Brands üzletág pozitív szerves árbevétel-növekedését elsősorban a globális Hair terület kedvező eredménye támogatta.

Csoportszintű értékesítési teljesítmény 

A Csoport árbevétele -6,3 százalékkal, 5147 millió euróra csökkent nominálisan 2025 harmadik negyedévében. A felvásárlások és az eladások -2,9 százalékkal, az árfolyamhatások pedig -4,8 százalékkal mérsékelték az árbevétel alakulását. Szervesen vizsgálva – azaz árfolyam- és portfólióhatások nélkül – az árbevétel 1,4 százalékkal nőtt. Csoportszinten ezt a növekedést a stabil áralakulás és az általánosan kedvező volumentrendek támogatták.
2025 első kilenc hónapjában az árbevétel 15 549 millió eurót tett ki, ami -4,6 százalékos nominális csökkenésnek felel meg. Szerves értelemben a vállalat 0,4 százalékos árbevétel-növekedést ért el az árak kedvező alakulásának köszönhetően, a csoportszintű értékesítési volumen enyhe visszaesése mellett.

A harmadik negyedévben elsősorban Észak-Amerika, valamint az IMEA és az ázsiai/csendes-óceáni régiók teljesítménye hajtotta a szerves árbevétel-növekedés motorját. Európában és Latin-Amerikában ezzel szemben szerves árbevétel-csökkenés jelentkezett.

2025 első kilenc hónapjában főként az IMEA és az ázsiai/csendes-óceáni térségek kedvező teljesítménye támogatta a Henkel organikus árbevétel-növekedését.

Az Adhesive Technologies értékesítési teljesítménye

Az Adhesive Technologies üzletág 2708 millió euró árbevételt ért el 2025 harmadik negyedévében, ami -3,3 százalékos nominális csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Szerves alapon – azaz árfolyam- és portfólióhatások nélkül – az árbevétel 2,5 százalékkal nőtt, aminek hátterében a kedvező ár- és volumentrendek álltak. Az árfolyamhatások -4,9 százalékkal, míg a felvásárlások és eladások -0,9 százalékkal csökkentették az árbevételt.

2025 első kilenc hónapjában nominálisan -1,8 százalékkal, 8124 millió euróra csökkent az Adhesive Technologies üzletág árbevétele. Szervesen vizsgálva ugyanakkor az üzletág 1,6 százalékos árbevétel-növekedést ért el.

Az Adhesive Technologies üzletág stabil szerves árbevétel-növekedése a harmadik negyedévben elsősorban a Mobility & Electronics, a Craftsmen, valamint a Construction & Professional területek kedvező teljesítményének volt köszönhető. A Mobility & Electronics terület szerves árbevétele jelentős mértékben, 5,9 százalékkal nőtt. Ezt a fejlődést az Electronics szegmens két számjegyű növekedése, valamint az Industrial szegmens erőteljes bővülése hajtotta. Az Automotive szegmens árbevétele ugyanakkor összességében csökkent a lanyha kereslet miatt. A Packaging & Consumer Goods terület enyhe, -1,1 százalékos szerves árbevétel-csökkenést mutatott. A Packaging szegmensben visszaesés volt tapasztalható, ezzel szemben a Consumer Goods növekedett. A Craftsmen, Construction & Professional terület 2,2 százalékos szerves árbevétel-növekedésről számolt be elsősorban a General Manufacturing & Maintenance erőteljes árbevétel-bővülésének köszönhetően. A Construction terület szintén jó növekedést ért el, és a Consumers & Craftsmen árbevétele is pozitívan alakult. 

Regionális szinten az Adhesive Technologies üzletág enyhe szerves árbevétel-csökkenést könyvelt el Európában a harmadik negyedévben. Míg a Craftsmen, Construction & Professional terület pozitív fejlődést mutatott, addig a Mobility & Electronics, valamint a Packaging & Consumer Goods szerves árbevétel-csökkenésről számoltak be. Ezzel szemben Észak-Amerikában az üzletág jó szerves árbevétel-növekedést produkált, amelynek hátterében elsősorban a Mobility & Electronics, illetve a Craftsmen, Construction & Professional területek teljesítménye állt. Az IMEA régióban az üzletág két számjegyű szerves árbevétel-növekedést ért el, amelyhez mindhárom terület hozzájárult. A latin-amerikai térségben ezzel szemben szerves árbevétel-csökkenés jelentkezett, amiben mindhárom terület eredménye szerepet játszott. Az ázsiai/csendes-óceáni térségben az üzletág nagyon erős szerves árbevétel-növekedést produkált, amit elsősorban a kínai Electronics szegmens két számjegyű árbevétel-bővülése hajtott.

A Consumer Brands értékesítési teljesítménye

A Consumer Brands üzletág 2402 millió euró árbevételt ért el 2025 harmadik negyedévében, ami -9,5 százalékos nominális csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Szervesen vizsgálva – azaz árfolyam- és portfólióhatások nélkül – az üzletág 0,4 százalékos árbevétel-növekedést ért el az értékesítési volumen bővüléséből eredően. Az árak ugyanakkor enyhén negatívan alakultak. Az árfolyamhatások -4,8 százalékkal csökkentették az árbevételt, míg a felvásárlások és eladások – különösen az észak-amerikai kiskereskedelmi márkák eladása – -5,0 százalékos negatív hatást gyakoroltak az árbevételre.
2025 első kilenc hónapjában 7308 millió euró volt a Consumer Brands üzletág árbevétele, ami nominálisan -7,7 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától. Szerves alapon az árbevétel enyhén, -1,0 százalékkal csökkent az alacsonyabb értékesítési volumen miatt.

A Laundry & Home Care árbevétele szerves alapon -1,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, ami részben a kihívásokkal teli piaci környezettel magyarázható. A Laundry Care szegmens árbevétele összességében negatívan alakult. Míg a Fabric Cleaning kategória visszaesett, addig a Fabric Care kategória két számjegyű árbevétel-növekedést ért el. A Home Care terület harmadik negyedévi szerves árbevétel-növekedése ezzel szemben stagnált, ami elsősorban a Dishwashing kategória nagyon erős árbevétel-bővülésének köszönhető. A Hard Surface Cleaner kategória teljesítménye viszont elmaradt az előző évitől.

A Hair üzleti terület nagyon erős, 4,4 százalékos szerves árbevétel-növekedésről számolt be. Mind a Consumer szegmens – azon belül is elsősorban a Hair Styling és a Hair Colorants kategóriák –, mind pedig a Professional szegmens árbevétele lendületesen nőtt. 

Az Other Consumer Businesses terület szerves árbevétele -3,2 százalékkal csökkent, amit elsősorban a Body Care szegmens észak-amerikai és európai gyengélkedése okozott.

Regionális szinten a Consumer Brands üzletág szerves árbevétel-csökkenést regisztrált Európában a harmadik negyedévben. A Hair terület árbevétele stabilan növekedett, míg a Laundry & Home Care negatív tendenciát mutatott. Észak-Amerikában az üzletág összességében jó szerves árbevétel-növekedést produkált, amit elsősorban a Hair terület teljesítménye hajtott. Az IMEA régióban jelentősen nőtt a szerves árbevétel. A latin-amerikai térségben szintén szerves árbevétel-bővülés volt tapasztalható, főként a Hair terület teljesítményének köszönhetően. Az ázsiai/csendes-óceáni régióban pozitív szerves árbevétel-növekedés volt jellemző. Itt is kiemelkedett a Hair üzletág szerves növekedése, míg a Laundry & Home Care teljesítménye elmaradt az előző évitől.

A Csoport nettó eszközállománya és pénzügyi helyzete 

A Csoport nettó eszközállományában és pénzügyi helyzetében nem történt lényeges változás a vizsgált időszakban a 2025. június 30-i állapothoz képest.

A Henkel Csoport kilátásai 

A Henkel 1,0-2,0 százalék közötti szerves árbevétel-növekedést vár a Csoport szintjén a 2025-ös üzleti évre. Az Adhesive Technologies üzletágnál 2,0-3,0 százalékos, a Consumer Brands üzletágnál pedig 0,5-1,5 százalékos szerves árbevétel-bővüléssel számol a vállalat.

A csoportszintű korrigált árbevétel-arányos megtérülés (korrigált EBIT-marzs) az előrejelzés szerint 14,5-15,5 százalék között alakul. Az Adhesive Technologies üzletág esetében várhatóan 16,5-17,5 százalék, a Consumer Brands üzletág esetében pedig 14,0-15,0 százalék között lesz ez az érték.

Az elsőbbségi részvények változatlan árfolyamon számított, korrigált hozama (EPS) várhatóan alacsonytól magasig terjedő egy számjegyű százalékos tartományban nő.

Ha az általános gazdasági környezet az év végéig nem mutat érdemi javulást, a Csoport és azon belül mindkét üzletág szerves árbevétel-növekedése várhatóan a jelenlegi előrejelzési sáv alsó határán alakul. Ugyanakkor továbbra is arra számítunk, hogy mind a Csoport, mind pedig a két üzletág korrigált árbevétel-arányos megtérülése és elsőbbségi részvényeik változatlan árfolyamon számított, korrigált hozama bőven a jelenleg előrejelzett tartományon belül marad.
Ezen túlmenően az alábbiakra számítunk a 2025-ös év egészére vonatkozóan:

- Felvásárlások/eladások: alacsony egy számjegyű negatív hatás a nominális árbevétel-növekedésre

- Külföldi pénznemekben elszámolt árbevétel átváltása: alacsony-közepes egy számjegyű negatív hatás

- Közvetlen anyagköltség: alacsony-közepes egy számjegyű növekedés az előző év átlagához képest

- Átszervezési kiadások: 150-200 millió euró

- Tárgyi eszközökre és immateriális javakra fordított beruházások miatti pénzkiáramlás: 650 és 750 millió euró között


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: