Magyar cég teremt új iparági sztenderdet a papírmentes tűzvédelemmel

Átláthatóbb és könnyebben hozzáférhető e-naplós rendszert fejlesztett ki egy informatikai vállalkozó és egy tűzvédelmi szakember, akik mindketten immár 20 éves szakmai tapasztalatot tudhatnak maguk mögött. Az új módszer nemcsak megkönnyíti a cégek számára sokszor nyűggé vált tűzvédelmi ellenőrzéseket, de biztonságosabb is, hiszen a rendszer figyelmeztet a vizsgálat esedékességére.

Magyar cég teremt új iparági sztenderdet a papírmentes tűzvédelemmel

Számos cég számára a tűzvédelmi ellenőrzés még ma is óriási energiabefektetést igényel, és bár igyekeznek megfelelni az előírásoknak és az ellenőrzések határidőre történő elvégzésének, a rendszeres vizsgálatok idejét és az eredményeket sokan még most is egy Excel-táblázatban vagy egy füzetben vezetik. Ez nem csak átláthatatlan és nehézkesen hozzáférhető a távolból, de kevésbé biztonságos is, ugyanis a cégeknek maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy az ellenőrzés mindig időben megtörténjen, ám sok cég esetében ez az utolsó pillanatra tolódik vagy el is marad.

„Minden vállalkozás, gyár vagy intézmény kötelezett arra, hogy tűzvédelmi eszközöket üzemeltessen a saját méretére, veszélyességi fokára szabottan. Ez egy kisebb fodrász üzlet tekintetében például egy darab porral oltó készüléket jelent, míg egy több száz dolgozónak munkahelyet adó gyártó cég vagy bevásárlóközpont számára több száz vagy akár több ezer porral oltó, tűzjelző, tűzgátló és egyéb berendezés szükséges. Ráadásul nem elég ezek megléte, de időszakosan felül is kell vizsgálni és karban kell tartani őket. A műveletekről dokumentációt kell vezetni, melyet a hatóság, biztosító társaságok, auditorok vizsgálhatnak. Ezt jól végrehajtani bizony sok adminisztrációval, papírfelhasználással jár” - fejtette ki Fekete Attila, a fiREG egyik alapító tulajdonosa.

Az üzemeltetés és a karbantartás mellett a tűzvédelmi ellenőrzésekre is ügyelni kell a vállalkozásoknak. Ha ugyanis ezt elmulasztják, bírságra kell számítani, ráadásul egy elmulasztott ellenőrzés után bekövetkezett tűzesetnél a biztosító jó eséllyel nem fizet, ami egy nagyobb tűzkár esetében akár több százmilliós kár is lehet. A digitális tűzvédelmi rendszer azonban nem csak megkönnyíti a vállalkozások dolgát, de kikerülhetetlenné teszi az időben történő ellenőrzést is.

„Magyarországon több száz vállalkozás foglalkozik tűzvédelmi eszközök karbantartásával, akik nem csak a helyszínre mennek ki, ellenőrzik és matricázzák fel, hanem szükség esetén javítják is őket. Ha elvisznek egy porral oltót karbantartásra, szállítólevelet kell írni, de az átvételkor is készül dokumentum, a javítás közben is készül papír. Ezeket az adatokat digitalizálni kell, ez főleg szkennelés, vagy Excel-táblák töltögetése, de rosszabb esetben mindkettő, sőt van, aki kézzel írja” – magyarázta a tűzvédelemmel kapcsolatos munkafolyamatok papír alapú rögzítését Fekete Attila.

Négymillió digitális ellenőrzés

A tűzvédelmi szoftver minden folyamatot digitalizál és nem csak a tűzvédelmi berendezések ellenőrzésének idejére figyelmeztet, de rögzíti is az adatokat. A digitális rendszerre való átállással ráadásul egy gyári dolgozó, vagy egy bevásárlóközpontba látogató vásárló is nagyobb biztonságban érezheti magát tűzvédelmi szempontból, ha a tűzvédelmi berendezéseken QR-kódos azonosítókat lát. Ezeket bárki beolvashatja és meggyőződhet a berendezés karbantartottsági állapotáról.

„Az elmúlt időszakban jelentősen javult a cégek biztonsági rendszere. Ez egyrészt az igények növekedésének, másrészt pedig annak köszönhető, hogy a technika képes lekövetni ezeket az igényeket. Nyilvántartásunk szerint 700 ezer eszköz már digitálisan van nyilvántartva, ezeken pedig eddig négymillió ellenőrzést végeztek el” – tette hozzá a szakember.

Fekete Attila azt is elmondta, országos szinten már megindult a szakmai átállás a digitális tűzvédelemre és azon dolgoznak, hogy ezzel tovább terjedjen a népszerű iparági standard.

„Megkezdtük a szakemberek képzését is a digitális átállásra, hiszen az is kiemelten fontos, hogy a szoftvert megbízhatóan tudják kezelni. Úgy látjuk, az elektronikusan vezetett tűzvédelmi üzemeltetési napló - ez a hivatalos megnevezése a jogszabályi környezet szerint - egyre népszerűbb a cégek körében, ami talán annak is köszönhető, hogy 20–50 százalékos időmegtakarítást jelent a vállalkozásoknak, ami havi szinten több napot jelent. A koordinálást automatizmusok segítségével kontrollinggá tudtuk alakítani” – mondta a fiREG e-naplós rendszerének szakértője.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: