Magyar fejlesztésű elektromos buszokat mutattak be

Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. magyar és szingapúri mérnökökkel közösen kifejlesztett járművei teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képviselnek, ráadásul ár-érték arányban is élmezőnyben vannak. Elkészült emellett Magyarországon első hidrogén üzemanyagcellás drónja is, amely 4.5 órát tud repülni folyamatosan akár 5000 méteres magasságban is.

Az elektromos buszok terén hazánk jelenleg nemzetközi szinten rosszul áll, ugyanakkor a klímaegyezményben rögzített széndioxidkibocsátás-csökkentéshez elengedhetetlen a tömegközlekedés radikális átalakítása. Magyarországon jelenleg egy kínai és egy lengyel gyártó forgalmaz a Goldi Mobility Kft. mellett elektromos autóbuszokat, de utóbbi az egyetlen vállalat, ami mindezt részben magyar know-how-val és összeszereléssel teszi.

A vállalat csütörtökön nagyszabású, szakmai előadásokkal és élőzenével tarkított rendezvényen mutatta be GOLDiON E9 (8,5 méteres) valamint GOLDiON E12 (12 méteres) elektromos buszait, amit szingapúri mérnökökkel közösen fejlesztettek, és a hazai piacon szeretnének a jövőben értékesíteni.

A legkorszerűbb technológiákat ötvözték

Kovács Ferenc, a cég tulajdonosa elmondta, 300 ezer kilométerig és négy évig garanciát nyújtanak díjmentes szervizzel, ez idő alatt az üzemeltetőnek egy forintot sem kell fizetnie az alkatrészek cseréért, javításáért. Ebbe beletartozik az ingyenes szervízdíj és a díjmentes kopóalkatrészcsere a fékbetéttől az ablaktörlő gumiig a gumiabroncsokon kívül. Ezáltal négymillió forint árelőnyhöz juttatják a vásárlókat buszonként az eddig is alacsony árhoz viszonyítva.

„A szingapúri kollégákkal közösen kifejlesztett elektromos buszok mind paramétereiben, mind teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képeznek a piacon, ráadásul ár-érték arányban is az élmezőnyben vannak. A járművek uniós alkatrészekből állnak össze, a legkorszerűbb technológiai megoldásokkal vannak felszerelve az alumínium karosszériától a digitális műszerfalon át a biztonságot nyújtó belsőtérig. Hatótávolságuk 310 kilométer, de rendelhető hozzájuk GOLDiON 120 kW-os gyorstöltő kétéves garanciával” – sorolta Kovács, hozzátéve, hogy a fejlesztés állami támogatás nélkül zajlott.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a cég olyannyira komolyan veszi a jövőbe mutató fejlesztést, hogy vezérgondolatukat is erre húzták fel. „A szavamat adom” szlogent már le is védették.

Hidrogéndrón korlátlan felhasználási lehetőségekkel

Az eseményen bemutatták Magyarország első hidrogén üzemanyagcellás drónját is, amely 4.5 órát tud repülni folyamatosan akár 5000 méteres magasságban úgy, hogy 1 centiméteres pontossággal érkezik vissza a földre.

Kovács Ferenc elmondta, fejlesztésükben a legújabb technológia találkozik a GOLDiON dizájnnal.

„A hidrogéndrónt thermo- és infrakamerával szereltük fel, éjjellátó funkcióval is bír, ami nagyban megkönnyíti a használatát. Fontos paraméter még, hogy 40-szeres optikai zoommal és HD minőségű videó jelátvitellel rendelkezik egészen ezer méterig. Túlzás nélkül állítható, hogy a felhasználási lehetőségei korlátlanok, ráadásul hamarosan drónpilóta oktatással segítjük az érdeklődőket a funkciók elsajátításában, továbbá vizsgalehetőséget is biztosítunk majd a telephelyünkön” – fogalmazott a cég tulajdonosa.

Az újítások sora ezzel pedig még nem ér véget: nem sokára kigördülhet a műhelyből az a 18 méter hosszú csuklós hidrogénbusz, ami európai szinten is egyedülálló lesz. Ez jelentős részben szintén magyar találmány, az első tollvonástól az utolsóig minden fázisban aktívan részt vettek a kialakításánál, sőt, hidrogéntechnológiában a világ legnagyobb gyártóival van szerződésük.

A Goldi Mobility Kft. 1981 óta a BKV Zrt. partnere, komoly eredményeiket pedig saját védjegyes, általuk kifejlesztett és gyártott alkatrészeik igazolják.


Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás: