Magyar nyelvű színészképzős hallgatók találkoznak Kecskeméten

Tizenötödik alkalommal találkoznak hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói a SZÍN-TÁR Fesztiválon Kecskeméten március 18. és 23. között - közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az MTI-vel.

Magyar nyelvű színészképzős hallgatók találkoznak Kecskeméten

Elmondta: a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló SZÍN-TÁR, Színművészeti Egyetemek Találkozóján valamennyi magyar nyelvű színészképző intézmény képviselteti magát.

Az előadásokat követően a zsűri tagjai szakmai beszélgetésekkel segítik a leendő színművészeket, akik workshopokon is részt vehetnek. Lesz színházpedagógiai és színésztréning névre hallgató foglalkozás, de egy mentálhigiénés szakember is tart majd előadást a színinövendékeknek - közölte.

Megjegyezte azt is, a szervezők gondoltak a múltidézésére is, ezért "öregdiák találkozó" keretében a zsűri tagjai pályájuk alakulásáról kérdezik többek között Szegvári Júliát, Koltai-Nagy Balázst, Lakatos Mátét és Mechle Christiant, akik a SZÍN-TÁR szervezésében léptek fel először Kecskeméten.

Idén a jubileumi fesztivál ideje alatt újdonságként egy tárlatot is megnyitnak. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hat éve indult el a színházi és filmes jelmeztervező képzés, az egykori diákok a már megvalósult, sikeres vizsgamunkák válogatásával mutatkoznak be: a kiállított jelmezeik között megtalálhatóak lesznek a klasszikus művekhez tervezett alkotások és individuális művek is. A kurátor Szűcs Edit öltözék-jelmeztervező, egyetemi adjunktus.

A találkozón, Kecskeméten mutatják be vizsgaelőadásaikat a budapesti, a kaposvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és az újvidéki színészképző intézmények másod-, harmad- és negyedéves hallgatói. A jubileumi fesztiválon idén bemutatkozik a Nemzeti Dobogó, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dráma- és színházpedagógiai műhelyének középiskolás csoportja is - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a Kelemen László Kamaraszínházban kap helyet Kovács Márton és a Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek című darabja, amelyet Mohácsi János rendezésében a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színészosztálya hoz el Kecskemétre. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézete egy népszínjátékkal érkezik. Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő című darabja Szilágyi-Palkó Csaba rendezőtanár közreműködésével a színművészeti szak harmadik évfolyamosainak előadásában lesz látható. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztálya Horváth Csaba rendezésében Federico García Lorca: Vérnász című tragédiáját mutatja majd be.

A Ruszt József Stúdiószínházban mutatkozik be Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc és Vályi Klára műveit felhasználva a Nemzeti Dobogó nevet viselő kecskeméti csoport. A középiskolások Varga-Huszti Máté és Szabó Dorottya rendezésében az Árkádiában éltem én is! Egy jóltévő világ a mennyből kiderül. címet viselő versszínházi darabot adják majd elő. A Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves osztálya Hans Günter Frahn: Holdcápa, avagy senki sem lehet próféta a saját családjában című vizsgaelőadását Felhőfi-Kiss László rendezte színpadra - ismertette.

A MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet másodéves színművész szakos osztálya Kelemen József rendezésében Euripidész: Oreszteia című tragédiájával érkezik. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya egy Bertolt Brecht művet mutat be. A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag gazdaggal társul szívesen című rémmeséjét Zsótér Sándor állította színpadra. Az Újvidéki Művészeti Akadémia választása Neil Simon: Mezítláb a parkban című komédiájára esett, amelyet Szilágyi Bálint rendezett. Az előadások sorát Yasmina Reza: Művészet című vígjátéka zárja, amely a The Art művészeti ügynökség és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem közös produkciója. A darab rendezője Hargitai Iván - közölte Cseke Péter.


A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás: