Már több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek még heteken belül elkelnek

Az idei év második felétől kezdve egyre inkább lassulás érezhető a lakáspiacon, az értékesítési idő alapján azért továbbra is vannak slágerek. A kisebb alapterületű lakások - akár panel, akár téglaépítésű - Budapesten és a megyei jogú városokban gyorsan, 1-2 hónapon belül elkelnek.

Már több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek még heteken belül elkelnek

Budapesten a panellakások az október óta eltelt másfél hónapban 45 nap alatt gazdára találnak. A sor-, iker- és családi házaknál 115 nap kell ehhez, a téglalakások pedig 82 nap után kerülnek új tulajdonoshoz. A vidéki nagyvárosokban szintén a panelek állnak az élen, 59 napos eladási idővel. Az ottani téglalakásoknak majdnem három hónapra, a házaknak pedig 130 napra van szükségük, hogy vevőre találjanak. A községek eladó házait átlagosan 117 nap alatt lehet eladni. A tulajdonosok a lassulás fényében már másként árazzák az eladó ingatlanokat, mert az eladó lakások és házak árai már szeptember óta stagnálnak.

A lakáspiacon is érzékelhető a bizonytalanság, amely részben a lassuló gazdasági növekedéssel, a magas inflációval és a háztartások kiadásainak növekedésével magyarázható. Így a vásárlóerő is mérséklődött, ami visszafogja a lakáspiaci dinamikát. Ugyanakkor ahhoz, hogy ne legyen komolyabb megtorpanás, szükség van arra, hogy az eladók is alkalmazkodjanak a helyzethez az árazással. Ezt pedig az értékesítési idő alakulásán lehet lemérni - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy a negyedik negyedévből eltelt másfél hónapban, azaz októbertől november közepéig mennyi idő alatt találtak gazdára a különböző településeken - Budapesten, megyei jogú városokban, községekben - lévő lakóingatlanok.

A garzonok még hamar elmennek

“Az értékesítési idő alakulásából jól látszik, hogy a kisebb alapterületű, 40 négyzetméternél kisebb panel és téglaépítésű garzonlakások nagyon gyorsan elkelnek Budapesten és a nagyvárosokban is. Egyrészt az alapterület miatt ezek olcsónak mondhatóak. Valamint a befektetési célú vásárlók számára is ezek a legvonzóbbak.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az ingatlan.com adatai szerint az október óta eltelt időszakban Budapesten a panellakások átlagosan 45 nap alatt keltek el, ezen belül a 40 négyzetméter alattiak mindössze 36 napot töltenek a piacon. A 40-79 négyzetméteres fővárosi panellakások eladásához kétszer ennyi idő kell, de még így is kevesebb mint 70 nap alatt jöttek vevők. A budapesti téglaépítésű garzonlakások értékesítési ideje 51 nap, a 40-79 négyzetmétereseké pedig 74 nap, azaz két és fél hónap. Budapesten a sor-, iker- és családi házaknak már több mint 100 napra volt szükségük az eladáshoz.

A fővárosihoz hasonló eredmények láthatók a megyeszékhelyeken: a panelek találtak gazdára a legyorsabban, 59 nap alatt, a téglaépítésű lakásoknál 89 napos az átlag. Előbbiekből a 40 négyzetméter alattiak 49 napig, utóbbiakból pedig a garzonok 63 napig voltak a piacon. A megyei jogú városok házainak eladására ugyanakkor 114 napig vártak a tulajdonosok. A községekben a házak értékesítése 117 napot vett igénybe.

Korábban sokan beragadtak

Az ingaltan.com szakértője elmondta, hogy a tulajdonosok már egyre inkább felismerik a reális árazás jelentőségét az eladási folyamatban. “A friss adatokból az látszik, hogy a piacra lépő tulajdonosok tényleg szeretnének túladni az ingatlanon belátható időn belül. Ezt leginkább azzal tudják elérni, hogy már nem árazzák túl olyan mértékben, mint ahogy az elmúlt években ez megszokott volt. A csökkenő keresletre adott reakcióként az árak a legtöbb helyen szeptember óta már csak stagnálnak.” – tette hozzá Balogh László.


48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás: