Még tovább növekedtek az építőanyag árak 2021-ben

Óriási átalakulásban van manapság a komplett építőipar, mely az összes kapcsolódó szegmenst érint, így az ingatlanpiactól kezdve, az építőanyagokon át, az ömlesztett termékekig bezárólag mindenhol áremelkedés történt.

Még tovább növekedtek az építőanyag árak 2021-ben

Bizonyos esetekben a növekedés kisebb mértékű volt, azonban akadtak olyan ágazatok, illetve olyan termékek – mint például a faanyagok –, melyek kis túlzással sokak számára megfizethetetlenné váltak. Bár rengetegen úgy gondolták, hogy ez az árrobbanás 2021-ben befejeződik, azonban az utóbbi hónapok tükrében kijelenthető, hogy több tekintetben is inkább alábecsülték a helyzetet az elemzők.

A vártnál is jelentősebben drágultak az építőanyagok

Szinte mindenki megjósolta már tavaly, illetve az év elején is többször szóba került, hogy drágulás várható az építőanyagok tekintetében, azonban a nyár végére olyan mértékű áremelkedés történt, amire nagyon sokan nem voltak felkészülve.

A járványhelyzet gazdaságilag alighanem az építőipart alakította át a leginkább, ezáltal egységesen minden drágult, de bizonyos szegmenseken belül már-már abszurd módon elszaladtak az árak – jegyezte meg kérdésünkre válaszolva Kiss Norbert, a Békás Tüzép Kft. tulajdonosa, aki minden nap találkozik az építőanyag árak változásával, így pontosan tudja, hogy mi történt az elmúlt hónapokban. Ezért is gondolja úgy, hogy a mélyponton már túllendült az iparág, innen már csak felfelé vezethet az út.

Mint kiderült, bár mindenki érzi és tapasztalja a drágulást, minimális mértékben csökkent is a forgalom, azonban a különféle támogatásoknak köszönhetően az iparág egyelőre még nem igazán érzi a drágulás negatív következményeit. Ennek az oka nem más, minthogy a csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások miatt a kereslet nem tudott drasztikusan csökkenni, ugyanakkor az emberek sem igazán érzik ezeknek az előnyeit.

A fővárosban felélénkült a lakáspiac

Mint az OTP nyilvános, bárki számára elérhető Értéktérkép kutatásából kiderült, az év első felében Budapesten határozottan felélénkült a lakáspiac, ami kifejezetten jó hatást gyakorolt az építőanyag-eladásokra, noha árukat a nagyobb kereslet sem tudta mérsékelni vagy szinten tartani.

Időarányosan majdnem 80 százalékos növekedésről beszélhetünk a tavalyi évhez mérten, hiszen az év első felében a fentiekben kiemelt támogatások és a csökkentett áfa miatt majdnem ugyanolyan sok lakás épült, mint 2020-ban összesen. Sőt mi több, nemcsak az új lakásokon volt érezhető a növekedés, hanem a társasházi ingatlanokon is.

Ezen a téren nagyjából 40 százalékos emelkedés volt tapasztalható, hiszen már az év első felében több mint 3000 új lakás jelent meg a piacon, míg tavaly egész évben is alig haladta meg ez a szám a 4700-at.

A járvány és a felemelt lakásáfa majdnem tönkretette tavaly az ágazatot

Mint közismert, a tavalyi év katasztrofális volt az építőiparban, ami leginkább a járvány gazdasági hatásainak, valamint a 27 százalékosra felemelt lakásáfának volt köszönhető. A helyzetet tovább súlyosbította, amikor kiderült, hogy 2021-től ismét bevezetik a könnyítéseket, így 2020 utolsó hónapjai a kivárás jegyében teltek.

Rengetegen elhalasztották az építkezést, a vásárlást, inkább későbbre időzítették a tervek elkészítését, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy 27 vagy 5 százalékos lakásáfa sújtja az adott ingatlant. Ennek fényében nem meglepő, hogy januárban kilőtt a beruházások mértéke, de a növekedést tovább sürgeti az is, hogy például csak azok a társasházak érvényesíthetik majd a kedvezményt, melyek 2022 végéig építési engedélyt kapnak. Ezt követően tehát alighanem ismét a piac visszaesése várható.

Egymást követik a nagy beruházások

Dacára az építőanyag árak növekedésének, a beruházások egymás után indulnak. Ez különösen a budapesti adatokon látható különösen, hiszen míg tavaly egész évben mindössze 16 olyan projekt indult útnak, mely ötvenlakásosnál nagyobb ingatlanokról szólt, addig ez a szám már 2021 első felében meghaladta a 17-et.

Érdekesség, hogy ebből ráadásul a kutatási adatok szerint 12 meghaladja a 100 lakásos méretet, amire tavaly összesen csak 6 projekt esetében volt példa. Hangsúlyozandó továbbá, hogy mindez csak a főváros vonatkozásában, tehát országos viszonylatban még jellemzőbb lehet ez a trend.

Sem az építőanyagok, sem az ingatlanok árának csökkenése nem várható

Bár jó hír, hogy az építőipar, ha csak átmenetileg is, de szárnyra kapott, ugyanakkor a háttérben óriási problémák vannak, hiszen az építőanyagok és az ingatlanok árai még mindig az egekben, ami hosszabb távon rengeteg gondot okozhat. Pláne annak fényében, hogy egyelőre semmi jel sem utal arra, hogy valami változás történik, így a legoptimistább számítások szerint is maximum stagnálásra számíthatunk.

Noha sokan abban reménykedtek, hogy az év hátralévő részében már pozitív változások várhatók ezen a téren, de valójában hétről-hétre egyre magasabbak az árak, egyre drágábbak a beruházások, és emiatt egyre többe kerülnek az ingatlanok. Ez pedig nemcsak a fővárost érintő probléma, hiszen országszerte szenvednek a beruházók és a magánszemélyek is az elszaladt áraktól.

A helyzet annyira drasztikus, hogy az olyan optimista remények sem igazán valósultak meg, minthogy az áfacsökkentés majd mérsékeli a lakásárakat, hiszen értelemszerűen az építőanyagok árára mindez nincs hatással, így amíg az építkezéshez szükséges alapvető termékek folyamatos drágulásban vannak, addig a piacon nincs megállás ezen a téren.

A faanyagok, a vas és a szigetelés ára emelkedett a legtöbbet

Mint azt fentebb is hangsúlyoztuk, az áremelkedés nem egyenlő mértékben érte az építőanyagokat, így némelyek kevésbé, mások évtizedek óta nem látott mértékben drágultak. Különösen jelentős kiugrás volt a fa-, a vasanyagok- és a szigetelések esetében, melyek már az év elején is nagyon drágák voltak, de azóta az áruk ismét megduplázódott.

A probléma hátterében jellemzően a keresletnek és a kínálatnak a felborulása áll, hiszen több termékkategória kapcsán is hiány lépett fel, aminek az oka több tőről fakadt – a járvány miatt leállt gyárak, a mesterségesen felpörgetett uniós építőipar, a kevés kínálat helyi piacokon történő elosztása és így tovább –, ami egy olyan gazdasági helyzetet teremtett, mely magával hozta az építőanyagok drágulását, illetve az egész piac felborulását.

Mikor érhet véget a folyamatos drágulás?

Erre a kérdésre egyelőre sajnos senki sem tud válaszolni. Már az építőanyag-kereskedések és az elemzők is alig mernek konkrét jóslatokat tenni, de jelenleg a legoptimistább becslések, hogy legalább a növekedés megáll az ősz végére, azonban az árcsökkenés közel sem lesz olyan ütemű, mint az emelkedés volt korábban.

Ennek az oka, hogy rengeteg beruházás indult – mint az a fentiekből is kiderülhetett –, ennek megfelelően pedig fix árak vannak, így csak az új szerződéseknél lehet olcsóbbat kalkulálni, azonban érthető a gyártók részéről, hogy nem akarnak majd sokat engedni, ha egyszer az emberek többszörös áron is megveszik a termékeiket.

Amiben biztosak lehetünk, hogy az építőanyag árak már soha többé nem csökkennek vissza a 2019-es szintre, így ha lesz is mérséklődés, alighanem a közelébe sem ér majd a drágulás mértékének.

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás: