Még mindig sokan veszítik el az állásukat az USA-ban
2009. 07. 01. 14:16
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az USA-ban június folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján 473,000 fővel csökkent, a májusi felülvizsgált 485,000 fős csökkenés után. A májusi előzetes becslés 532,000 fős csökkenésről szólt. Az előzetes várakozások júniusban 388,000 fővel csökkenő foglalkoztatottságra számítottak. (ProfitLine.hu)
A második negyedévben átlagosan havonta 492,000 fő vesztette el az állását, ez már jelentős javulás az első negyedévben mért átlaghoz képest, amikor ez a szám 691,000 volt. A szolgáltató szektorból júniusban 223,000 főt küldtek el, míg a termelő szektorból 250,000 főt, ezen belül a feldolgozóiparban 146,000 főnek szűnt meg az állása. Az 500 főt, illetve többet foglalkoztató vállalatoktól 91,000 alkalmazott került az utcára, az 50-499 fő között foglalkoztató vállalatoknál 205,000 állás szűnt meg, míg az 50 főnél kevesebb alkalmazottal működő cégektől 177,000 embert küldtek el. A foglalkoztatottság csúcsának számító 2008 januári időszak óta a kisvállalatoktól eddig közel 2,3 millió alkalmazottat bocsátottak el. Júniusban az építőipari vállalatoknál foglalkoztatottak száma 97,000 fővel csökkent.

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat
Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat
Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál
A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot
A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon
Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten
A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára
Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly
A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.