Megalakult a Mindenki Magyarországa Néppárt

Megalakult Mindenki Magyarországa Néppárt - jelentették be az új párt vezetői szombati online sajtótájékoztatójukon.

A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyet Márki-Zay Péter YouTube-csatornáján lehetett követni, a párt alapító elnöke azt mondta, hogy öt olyan téma van, amely megkülönbözteti őket a többi párttól.

Az első, hogy a néppárt a rendszer ellenzéke és nem a része, vagyis most nem ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség - mondta Márki-Zay Péter. Mivel az Orbán-rendszer választáson leválthatatlan, ezért a szabályok megváltoztatására kell törekedni - tette hozzá. A második az "önzetlen kiállás" minden megsértett, meghurcolt társadalmi csoport mellett, mint például a tanárok, egészségügyi, rendvédelmi dolgozók vagy diákok. A harmadik pont a "kultúraváltás", ami azt jelenti, hogy hisznek abban, hogy Magyarország a korrupció miatt szegény, és az itteni emberek emiatt vándorolnak ki.

"Mi hiszünk a becsület, a tisztesség és az átláthatóság erejében, hiszünk abban, hogy a vagyonnyilatkozatok a családtagok esetében nyilvánosak kell, hogy legyenek, hiszünk abban, hogy a kampányokat nem közpénzből kell finanszírozni, az adományokkal viszont részletesen el kell számolni" - hangsúlyozta Márki-Zay Péter.    

Hozzátette, hogy a kultúraváltásnak az is a része, hogy el fogják ismerni, ha a kormány valami jót vagy az ország számára hasznosat tesz. A negyedik pont, ami megkülönbözteti őket a többi párttól az, hogy nincsenek állami forrásaik, csakis adományokból működnek, és a továbbiakban is ezeket használják majd.

Az ötödik pont szerint a most megalakult politikai formáció az Európai Néppárthoz szeretne csatlakozni, ami értékelése szerint hosszú folyamat lesz. Márki-Zay Péter elmondta azt is, hogy az új párt csak az európai parlamenti választáson indul, az önkormányzati választáson nem.

Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Néppárt egyik alelnöke azt mondta, fontosnak tartották létrehozni az új pártot, mivel a tavalyi országgyűlési választások után sokan megkeresték őket, azzal, hogy szükség van egy új politikai erőre, amely érdemi alternatívát tud nyújtani a jelenlegi rendszerrel szemben.

Másrészt úgy látják, hogy a mostani politikai palettán nincs olyan erő, amely alkalmas lenne erre a feladatra.   Hozzátette, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomból megalakult néppárt európai, nyugatos párt, amely számára a magyar nemzeti érdekek és értékek képviselete lapvető jelentőségű, ugyanakkor nyitott gondolkodás és 21. századi szemlélet jellemzi.

A néppárt szerint Magyarország helye hosszú távon is az euro-atlanti szövetségben van - hangsúlyozta Bana Tibor.

"Aki ezekkel az elképzelésekkel és elvekkel egyetért, azt nagy szeretettel és tisztelettel várjuk sorainkba, hiszen az előregisztrációs folyamat már elindult" - jelezte a politikus.

Bana Tibor szerint az is céljuk, hogy politikai generációváltást vigyenek végbe, vagyis szeretnének sok fiatal "új arcot" behozni a politikába, ugyanakkor a "politikai nagytakarítás" is a céljaik közé tartozik, oldaltól függetlenül, hiszen a "korrupciónak nincsen színe". Az alelnök elmondta azt is, hogy ősszel tervezik megtartani az alapító kongresszusukat, és erre minden lehetőségük meg is van, hiszen a Mindenki Magyarországa Néppártot már bejegyezték.

Molnár Róbert, a Mindeniki Magyarországa Néppárt másik alelnöke  azt mondta: az elmúlt 21 évben - Kübekháza polgármestereként - "aktív szemlélője" volt a magyar társadalom "vérzivataros időszakának".

"Láthatjuk azt, hogy inog a törvény, nincs biztonság, az emberek a lábukkal szavaznak, elhagyják ezt az országot" - fogalmazott. Hozzátette, hogy azt látja, ma Magyarországon "zsarnokuralmi rendszer", hűbéri viszony épült ki, amelynek része az is, hogy a választókerületi elnökök a polgármestereket "megkörnyékezik" és "ukázt" adnak a számukra, hogy vagy támogatják a kormányt és akkor lesz pénz, vagy lassú halálra kárhoztatják önmagukat.

Az alelnök szerint most félre kell tenni a félelmeket, össze kell fogni és új jövőt kell építeni.

Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító

A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
2026. 01. 18. 19:00
Megosztás:

Több szakképesítés, magasabb kereseti lehetőség?

A pénzügyi biztonság egyre több munkavállaló számára válik kiemelt szemponttá, különösen olyan időszakokban, amikor a megélhetési költségek emelkednek, a munkaerőpiac pedig folyamatosan változik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik befektetnek a saját tudásuk fejlesztésébe, hosszabb távon stabilabb jövedelmi helyzetet érhetnek el.
2026. 01. 18. 18:00
Megosztás:

Mire valók a HDMI kábelek, és miért fontosak a zenészek számára?

A HDMI kábelek ma már alapvető kelléknek számítanak ott, ahol digitális eszközöket használnak, sokan mégis csak annyit tudnak róluk, hogy “összekötik a képet a hanggal”.
2026. 01. 18. 17:00
Megosztás:

Ritka fémek és szuperötvözetek csodái

Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
2026. 01. 18. 16:00
Megosztás:

Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez

A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a testi meleget megőrizzük, miközben a kényelem és a mozgásszabadság sem csorbul.
2026. 01. 18. 15:00
Megosztás:

Innovatív megoldások otthoni fűtéshez

A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
2026. 01. 18. 14:00
Megosztás:

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás: