Megemelte az alapkamatot az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken a piaci várakozásoknak megfelelően 16,00 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot 15,00 százalékról.

Megemelte az alapkamatot az orosz jegybank

Július óta a mostani volt az orosz jegybank ötödik kamatemelése, azóta összesen 850 bázisponttal nőtt a kamatszint. Az alapkamat tavaly szeptember óta 7,50 százalékon állt Oroszországban egészen idén júliusig, amikor 8,50 százalékra emelte meg a jegybank. Augusztusban ezt egy nagyobb emelés követte 12,00 százalékra, majd szeptemberben 13,00 százalékra és októberben 15,00 százalékra.

Az augusztusi kamatemelésre a 100 rubeles dollárárfolyam-küszöb áttörése miatt került sor. Jelenleg a dollárt 90 rubel alatt jegyzik.

Legutóbb a dollárjegyzés október elején járt 100 rubel felett. Azóta a rubel bő tíz százalékkal erősödött, jórészt a nagyobb exportcégeket devizabevételeik meghatározott hányadának rubelre váltására kötelező elnöki rendeletnek köszönhetően.

A jegybank közleményében a középtávon magas inflációs kockázattal indokolta a rubelkamat megemelését. A jegybank prognózisa szerint az infláció várhatóan 7,5 százalék alatt zárja az évet, majd 2024-re visszatér a 4,0-4,5 százalékos szintre.

Az orosz jegybank úgy látja, hogy a GDP-növekedés vártnál jobb alakulása is lehetőséget adott a hitelkamatok megemelésére. Az októberi GDP-növekedés várhatóan meghaladja majd a 3 százalékos korábbi becslést, miközben a hitelállomány növekedési üteme lassul, bár továbbra is történelmi magaslatokban jár.

A 5-ös lottót feladtad már a héten? Kár, kukába is dobhatod...

A lottózás izgalma és a nagy nyeremények áhított álma mindig is elbűvölte az embereket. Ki ne álmodozott volna már arról, hogy egyetlen szelvény húzásával hirtelen gazdaggá válik, és végleg búcsút inthet a pénzügyi gondoknak? Aztán persze jönnek a szép mesék arról, hogy valaki csak úgy, könnyedén, szinte véletlenül, húzott egy számot, és a nagy nyeremény az ölébe hullt. Nos, kedves olvasók, itt az ideje, hogy lehűtsük a kedélyeket és rávilágítsunk a valóságra.
2024. 02. 23. 02:00
Megosztás:

Bizonyítani kell, hogy életben van-e a nyugdíjas - ha nem bizonyítja, nem kap nyugdíjat!

Miért fizessen olyan ember után a nyugdíjfolyósító aki már nincs is az élők sorában? - teheti fel a jogos kérdést bármelyik ország intézménye. De kinek kell bizonyítania, hogy él a nyugdíjas? Neki magának vagy a nyugdíjfolyósítónak? Egy izgalmas kérdés után jártunk most.
2024. 02. 23. 01:00
Megosztás:

3 kriptó, ami milliomossá tehet

Mindenki tisztában van vele, hogy hamarosan nyakunkon a Bitcoin felezés időpontja, és ez bizony elindíthat bizonyos ciklusokat. Ahhoz, hogy erről megbizonyosodjunk, elég átnéznünk a történelmi kriptovaluta árfolyamokat, és ráébredünk, hogy itt az ideje megtennünk magunknak egy szívességet, azaz mielőbb diverzidikálnunk kell a portfóliónkat.
2024. 02. 23. 00:01
Megosztás:

Egyre több elektromos járművet vásárolnának támogatással a vállalatok

A vállalkozások február 5-e óta kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.
2024. 02. 22. 23:30
Megosztás:

Újabb 5 évig az AutoWallis csoport lesz az Opel importőre

Újabb 5 évig, legalább 2028 végéig az AutoWallis csoport leányvállalata, az AutoWallis Distribution lesz az Opel márka nagykereskedelmi forgalmazója Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában - közölte az AutoWallis csoport csütörtökön az MTI-vel.
2024. 02. 22. 23:00
Megosztás:

Beadta első környezetvédelmi engedélykérelmét a Sunwoda Hungary

Az elmúlt hónapok projektelőkészítési munkájának eredményeként benyújtotta nyíregyházi beruházásához kapcsolódó első környezetvédelmi engedélykérelmét a Sunwoda Hungary. Pozitív elbírálás esetén az egyes ütem épületeire vonatkozó talajelőkészítő munkálatok, vagyis a cölöpözés és a mélyalapozás várhatóan tavasszal indulhatnak meg a területen. A kérelem kitér a gyár ivóvízfelhasználására is, amely maximális értéke a dokumentáció alapján nem fogja meghaladni a napi 630 köbmétert – ez egy nagyobb közintézmény átlagos napi felhasználásának felel meg. Továbbá a helyi szennyvíztisztító telep 2026 második negyedévre tervezett üzembe helyezésével az ivóvízfogyasztás mértéke nagymértékben csökkenni fog a tisztított szennyvíz használatának köszönhetően.
2024. 02. 22. 22:30
Megosztás:

Járvány van Belgrádban

Kanyarójárvány van Belgrádban - erősítette meg a szerb főváros közegészségügyi hivatala a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) csütörtökön.
2024. 02. 22. 22:00
Megosztás:

ERP rendszerbe épített webáruház? Mi ez egyáltalán?

Számos webáruház tulajdonos jut el arra a pontra, hogy szükségessé válik számára egy ERP (vagyis vállalatirányítási) rendszer, ennek megfelelően pedig rengeteg fejlesztő kínál különböző webáruházhoz kapcsolható szoftvereket. Na de itt más a helyzet, a következőkben nem két különálló rendszer kapcsolatáról fogunk beszélni, hanem egy olyan megoldásról, ami ERP és WEBSHOP is egyben. Érdekes, igaz? Nézzük meg közelebbről!
2024. 02. 22. 21:30
Megosztás:

Csúcson a japán tőzsde

Új történelmi csúcsára futott a japán tőzsde, a befektetők bátrabban áramoltatnak pénzt a szigetország vállalatainak részvényeibe, miután egyre inkább úgy néz ki, hogy az ország gazdaságának sikerült megmenekülnie a deflációtól.
2024. 02. 22. 21:00
Megosztás:

Elfogadták a 13. szankciós csomagot Oroszországgal szemben

Az EU jóváhagyta az Oroszországgal szembeni 13. szankciós csomagot, ami meglehetősen enyhe és inkább csak szimbolikus lépés a háború második évfordulója előtt néhány nappal.
2024. 02. 22. 20:30
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama

Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon: gyengült az euróval és a dollárral szemben, erősödött kissé a svájci frank ellenében.
2024. 02. 22. 20:00
Megosztás:

Vakcinabankot nyitott a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve vakcinabankot hozott létre a HPAI (highly pathogenic avian influenza) madárinfluenza vírus elleni védekezés érdekében - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
2024. 02. 22. 19:30
Megosztás:

Gyengébben muzsikált a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 158,8 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 66 185,37 ponton zárt csütörtökön.
2024. 02. 22. 19:00
Megosztás:

Nyereséges zárás az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel fejeződött be csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 02. 22. 18:30
Megosztás:

Enyhén csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 158,8 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 66 185,37 ponton zárt csütörtökön.
2024. 02. 22. 18:00
Megosztás:

A spanyol gazdák is színre léptek

Traktorokkal vonult fel több ezer tiltakozó gazda a spanyol fővárosban szerdán, hogy megoldásokat követeljen az agrárágazat problémáira.
2024. 02. 22. 17:30
Megosztás:

Szorgoskodnak a munkások Gyökön

Csaknem 400 millió forintos beruházással korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert a Tolna vármegyei Gyönkön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásával.
2024. 02. 22. 17:00
Megosztás:

Finom változást hozott az euróövezetben a február

Az euróövezetben a vártnál kissé nagyobb mértékben javult februárban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló szerdai jelentése szerint.
2024. 02. 22. 16:30
Megosztás:

Jelentés érkezett a belvízhelyzetről

Az országban 2024. elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága - közölte az MTI-vel kedden az Agrárminisztérium (AM).
2024. 02. 22. 16:00
Megosztás:

Összefogják az erdélyi hegyi falvakat

Romániában úttörő kezdeményezésként ökomúzeumba szervezik az Erdélyi-szigethegység hagyományos hegyvidéki településeit, több község márciusban dönt a csatlakozásról - jelentette be szerdán Alin Mos, az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Park igazgatója.
2024. 02. 22. 15:30
Megosztás: