Megérkezett Budapestre az új villamosflotta első járműve

Megérkezett Budapestre az új flotta első CAF-villamosa, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Ez annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő 51 darabos flottának a része, melynek köszönhetően a jelenlegi harmincról 40 százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Megérkezett Budapestre az új villamosflotta első járműve

Már Budapesten van az új, 51 darabos CAF-villamosflotta első elkészült járműve, amelyet a próbafutás sikeres befejezése után, a szükséges engedélyek birtokában várhatóan még idén használatba vehetnek a fővárosban közlekedők.

A BKK és a BKV szakemberei még a szállítás előtt alaposan átvizsgálták a járművet, a fővárosba érve pedig további tesztek, előírás szerinti próbafutások és hatósági engedélyeztetési eljárások várnak rá.

Az új jármű 34 méter hosszú, a korábbinál nagyobb teljesítményű klímaberendezéssel felszerelt alacsonypadlós, így a mozgásukban korlátozottak és a babakocsival vagy nagyobb csomaggal közlekedők is könnyebben fel- és leszállhatnak.

A villamos energiahatékony, mert a fékezéskor a keletkező energiát - hogyha a felsővezeték-hálózat is alkalmas arra - visszatáplálja a hálózatba. A jármű kialakítása tovább fejlődött a már forgalomban lévő CAF-villamosokéhoz képest, korszerűbb karosszériája miatt megújultak a jármű oldalai, az ajtók és az azokhoz kapcsolódó belső burkolatok - részletezték.

A budapesti villamosbeszerzésekkel 2021-ig 73 vadonatúj CAF állt forgalomba. A BKK 2022 novemberében további 20 rövid, majd 2023 márciusában 26 rövid és 5 hosszú CAF-villamost rendelt meg.

A járművek egy részét Budapesten szerelik össze, egy részét pedig Spanyolországban.

A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra, hogy a jelenleginél több alacsonypadlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így 2025 végétől többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalakon is tovább bővülhet a kényelmes, alacsonypadlós, légkondicionált villamosok száma - tették hozzá.

Az összesen 51 új jármű forgalomba helyezésével a tervek szerint a 2-es, 23-as és 24-es járatcsaládon, valamint az 51A és a 62A vonalokon is megjelenhetnek a korszerű villamosok, ha a szükséges európai uniós támogatás rendelkezésre áll.

A flotta utolsó járműve előreláthatólag 2026 nyár végén állhat forgalomba.

A BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően akár további több mint száz új, korszerű villamos érkezhet a fővárosba - közölték.


Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektívebben áramlik a legígéretesebb befektetési lehetőségek felé. A hangsúly a stabil működésen, a kiterjedt átvilágításon és a valódi, hosszú távú értékteremtésen van.
2026. 06. 11. 05:30
Megosztás:

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot.
2026. 06. 11. 05:00
Megosztás:

Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
2026. 06. 10. 20:30
Megosztás:

Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2026. 06. 10. 20:00
Megosztás:

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 06. 10. 19:30
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat

A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 19:00
Megosztás: