Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy éjféltől elindul a szállítás. A tárcavezető közölte, hogy mintegy száz nap kihagyás után a napokban a JANAF-on keresztül 85 ezer tonna nyersolaj érkezik a szerbiai finomítóba, amely így még a hét során újra tudja indítani a termelést. Az első gázolaj szállítmány január 26-án vagy 27-én futhat ki az olajfinomítóból - tette hozzá. A következő héten további 35-45 ezer tonna nyersolaj érkezésére számítanak.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hétfőn egyeztetett a Mol vezetésével a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS lehetséges megvásárlásáról. A találkozó részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A Mol csoport képviselői egy hete kezdték meg a szerb olajipar működésének átvizsgálását. A szakemberek a benzinkutak, a pancsovai finomító, valamint az Elemér határában fekvő gázfeldolgozó munkáját is elemzik.

Az amerikai pénzügyminisztérium Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatala (OFAC) októberben sújtotta szankcióval a NIS-t az orosz energiaszektor ellen elrendelt büntetőintézkedések keretében.

A szankciók következtében leállt a JANAF vezetéken Horvátországon át történő nyersolajszállítás, és a pancsovai üzemben - az ország egyetlen kőolajfinomítójában - leállt a termelés. December 31-én azonban az OFAC különleges licencet adott ki a vállalat számára, amely 2026. január 23-áig lehetővé teszi az operatív tevékenységek folytatását.

A külön engedély értelmében újraindítható a kőolaj-finomítói feldolgozás, engedélyezett a nyersolaj importja, valamint egyes pénzügyi tranzakciók. Emellett az Egyesült Államok hozzájárult ahhoz, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat 2026. március 24-ig tárgyaljon a kőolaj-finomítója orosz tulajdonban lévő vagyonrészének értékesítéséről.

Az orosz Gazpromnak 11,3 százalékos részesedése van a NIS-ben, leányvállalatának, a Gazpromnyeftynek pedig 44,9 százalékos. A szerb kormány részvényeinek aránya 29,87 százalék, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak.

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
2026. 03. 17. 11:00
Megosztás:

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás:

Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült

Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
2026. 03. 17. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás: