Megjelent a kormányrendelet a CSOK és a Babaváró változásról. Van meglepetés bőven!

Kedd éjjel megjelent a kormányrendelet a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a Babaváró támogatás átalakításáról. Van néhány olyan meglepetés, ami az előzetes várakozásokhoz képest is hátrányosan érinti azokat, akik új vagy használt ingatlant vásárolnának, de a Babaváró igénylését tervező fiatalok is számos szigorítással szembesülhetnek majd. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték a részleteket.

Megjelent a kormányrendelet a CSOK és a Babaváró változásról. Van meglepetés bőven!

Gulyás Gergely június 22-én jelentette be a legfontosabb lakástámogatás, a családi otthonteremtési kedvezmény átalakítását. (Az aktuális feltételek szerinti CSOK jogosultság itt ellenőrizhető.) Már a bejelentésből kiderült, hogy a támogatást kivezetik 2024-től a nagyobb településeken, ugyanakkor a preferált kistelepüléseken a kedvezmény összege még meg is emelkedik.

Az este megjelent rendeletből azonban további fontos részletek derültek ki.

A kistelepülések mellett a tanyáknál is megmaradnak a kedvezmények

A preferált kistelepülések mellett a nagyobb városokban is megmarad a CSOK. Ehhez azonban az kell, hogy a település külterületén legyen az ingatlan, a megnevezése birtokközpont vagy tanya legyen, ez utóbbinál természetesen elvárás, hogy lakóépület is legyen rajta.

Fontos tudni, hogy a kistelepülések listája is módosul a jövő évtől, az új lista itt érhető el.

Az új lakások esetén mégsem emelkedik a lakástámogatás összege

A bejelentés alapján arra lehetett következtetni, hogy a kistelepüléseken fekvő új építésű ingatlanok esetében érdemben megemelik a támogatás összegét. A rendelet azonban ilyen kitételt nem tartalmaz, az új lakások esetében a kedvezmény összege nem emelkedik.

Új lakóház esetében elérhető CSOK támogatás összege jelenleg, illetve 2024-től:
-1 gyermek esetén 600 ezer forint;
-2 gyermek esetén 2,6 millió forint;
-3, vagy több gyermek esetén 10 millió forint.

A nagyobb városok belterületén a kedvezmény megszűnik. Sőt, a Bankmonitor.hu szakértői kiemelik, hogy a támogatást kizárólag az új építésű, egylakásos lakóépületek esetében marad meg. Vagyis az új építésű többlakásos lakóépületekben lévő önálló lakások megvételéhez nem lehet majd felhasználni 2024-től a kedvezményt.

A jogszabály szerint ez minősül egylakásos lakóépületnek:

"a tulajdoni formájától függetlenül
a) olyan szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített, egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy
b) – használt lakás esetében – olyan ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik."

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új családi házak vásárlására, építésére fordítható a kedvezmény, míg lakások megvételére nem.

Ez azonban nem jelent drasztikus szigorítást, hiszen az érintett településeken nem jellemző a nagyobb társasházak építése. (Nagyobb települések külterületén azonban találkozhatunk ilyen projektekkel, éppen ezért nem szabad ezt a kitételt sem félvállról venni.)

Csak használt lakás vásárlására nem lesz támogatás

Eddig nem esett szó arról, ha valaki kizárólag használt lakás vásárlásra szeretne támogatást igényelni. A Bankmonitor szakértői szerint sokakat érintő változás, hogy a jogszabály kizárólag használt lakás megvásárlására nem biztosít a továbbiakban támogatást. Vagyis ez a lehetőség elveszik a preferált kistelepülések és külterületi ingatlanok esetében is.

Ezzel a lépéssel településmérettől függetlenül 600 ezer és 2,75 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatástól esik el a család a jövő évtől, amennyiben kizárólag használt lakás vásárlására igényelnék a támogatást.

A korszerűsítésre, bővítésre jövőre jóval nagyobb összeget kaphatunk 2024-től a kistelepüléseken

Kifejezetten előnyös helyzetbe kerülnek jövőre azok, akik korszerűsítésre, bővítésre vennék igénybe a CSOK támogatást a kistelepülések valamelyikén, vagy külterületi tanyán. Az már csak hab lenne a tortán, ha használt lakás vásárlásával egy időben terveznék ezeket a munkálatokat elvégezni.

A támogatás összege kistelepülésen megvalósuló használt lakás vásárlása, valamint ezzel együtt megvalósuló korszerűsítés és/vagy bővítés esetén:

-1 gyermek esetén 1 millió forint (a jelenlegi 600 ezer forint helyett);
-2 gyermek esetén 4 millió forint (a jelenlegi 2,6 millió forint helyett);
-3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint (a jelenlegi 10 millió forint helyett).

Fontos, hogy a kapott támogatási összeg legfeljebb fele fordítható a használt lakás megvásárlására.

A támogatás összege kistelepülésen, meglévő ingatlan korszerűsítése esetén:

-1 gyermek esetén 500 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett);
-2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett);
-3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett).

A támogatás összege kistelepülésen megvalósuló bővítés, vagy bővítéssel egy idejű korszerűsítés esetén:

-1 gyermek esetén 600 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett);
-2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett);
-3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett).

A nagyobb településeken a támogatás 2024-től nem lesz elérhető. (Jelenleg is csak a bővítési célú CSOK támogatást lehetne igényelni a használt lakás vásárlásához járó támogatási összeg mértékéig.)

Ez azt jelenti, hogy a kistelepüléseken vissza nem térítendő támogatás összege ezen célok esetében 50-66 százalékkal emelkedhet.

Ugyanakkor önmagában a használt lakás vásárlása már nem megfelelő cél, azt mindenképpen ki kell egészíteni bővítéssel, korszerűsítéssel is. Bővítésnek az minősül, ha legalább egy lakószobával nő az ingatlan, illetve megfelelő lehet a tetőtér-beépítés, emelet-ráépítés is. (Meglévő nem lakószoba lakószobává átalakítása ugyanakkor nem megfelelő.)

A jogszabály alapján alábbi munkálatok felelnek meg a korszerűsítési munkálatoknak:
-víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése;
-fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel;
-központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
-az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
-a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje;
-tető cseréje, felújítása, szigetelése;
-kémény építése, korszerűsítése;
-belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat
-cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást;
-a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés
-építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint
-a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb
20 százalékáig.

A támogatott CSOK hitel továbbra is elérhető marad

A CSOK mellé igényelhető 3 százalékos kamatozású támogatott hitel megmarad. Az igényelhető összeg sem módosul.

Új lakás vásárlása esetén az elérhető maximális hitelösszeg:

-1 gyermek esetén 0 forint;
-2 gyermek esetén 10 millió forint;
-3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint.

Használt lakás vásárlással egy időben megvalósuló korszerűsítés és/vagy bővítés esetén az elérhető maximális hitelösszeg:

-1 gyermek esetén 0 forint;
-2 gyermek esetén 10 millió forint;
-3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint.

Korszerűsítés és/vagy bővítés esetén elérhető maximális hitelösszeg:

-1 gyermek esetén 0 forint;
-2 gyermek esetén 5 millió forint;
-3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint.

Ez természetesen azt jelenti, hogy a nagyobb településeken a kedvezményes kamatozású hitelről is le kell mondania majd sokaknak. Valamint a használt lakást vásárlók sem tudják majd megigényelni a támogatott hitelt 2024-től, amennyiben nincs ezzel együtt korszerűsítési, bővítési céljuk is.

Az áfa-visszatérítési támogatást jövőre is elérhető lesz

Az adó-visszatérítési támogatás mindhárom formája velünk marad 2024-ben is.

A preferált kistelepüléseken megvalósuló korszerűsítési, bővítési munkálatok 27%-os áfája visszaigényelhető lesz továbbra is. Az adóvisszatérítés mértéke legfeljebb 5 millió forint ebben az esetben.

A lakás, ház építésének 27%-os áfáját is visszakaphatják a családok. A támogatás összege ebben az esetben is legfeljebb 5 millió forint lehet.

Illetve a CSOK támogatásból új lakást vásárlók 2024-ben is visszakaphatják a vételár 5%-os áfáját. Ebben az esetben nincs felső összeghatára a támogatásnak. Azt tudnunk kell, hogy jelen esetben a CSOK igénylése elvárás, vagyis ez a kedvezmény is csak a preferált kistelepüléseken megvalósuló vásárlásokra marad érvényben.

Megemelik a Babaváró hitel összegét

Azt már a korábbi bejelentésből tudni lehetett, hogy 2024. januárjától a kamatmentes kölcsön maximális összege 11 millió forintra emelkedik. Jelenleg az igényelhető összeg nem haladhatja meg a 10 millió forintot.

Ehhez kapcsolódóan megemelik a kölcsön törlesztőrészletére érvényes felső korlátot is: 50 ezer forintról 51 ezer forintra. A Bankmonitor szakértői szerint ez indokolt, hiszen a 11 millió forintos kölcsönösszegre fizetendő induló havi törlesztőrészlet 20 éves futamidő esetén 50 417 forint lenne.

Szigorítják az életkori szabályokat

A Babaváró hitelt kizárólag házaspárok vehetik fel, ráadásul a pár hölgy tagja igényléskor nem tölthette be a 41. életévét. Ezt a szabályt 2024-től szigorítják: a pár akkor lehet jogosult a támogatásra, ha a hölgy nem töltötte be igényléskor a 30. életévét.

A 2024-es évben azonban lesz egy átmeneti időszak: a régi szabályok lesznek érvényben abban az esetben, ha a hölgy igényléskor már várandós. (A magzat betöltötte a várandósság 12. hetét.)

További érdekesség, hogy eltörlik a Babaváró igénylési határidejét. Tavaly év végén 2024. év végéig hosszabbították meg a Babaváró felvételének határidejét, az új jogszabály azonban eltörli ezt a végső határidőt.

Változik a kamattámogatás összege és a büntetés mértéke

A Babaváró az adósok számára kamatmentes, ugyanakkor az állam kamattámogatást fizet a bankok részére, ennek mértéke az 5 éves futamidejű állampapírhozamoktól függ. Ennek a kamattámogatásnak a mértékét csökkenti az állam 2024-től. Ezzel a lépéssel egy augusztusi igénylés esetén az induló kamattámogatás összege 12,12%-ról 10,44%-ra mérséklődne.

Bár a fiatal párok nem fizetnek kamatot a Babaváró hitel után, mégis lényeges lehet a kamattámogatás mértéke. Méghozzá akkor, ha valami miatt elveszítik a kamattámogatást, így az addig kapott kedvezményt vissza kellene fizetniük.

Mikor kerülhet erre sor?

-Ha nem születne a futamidő első 5 évében gyerek.
-Ha elválnak az első 5 évben, és még nem született gyerekük.
-Ha külföldre költöznek a kölcsön futamideje alatt.
-Ha a támogatásra jogosító kiskorú gyermeküket már nem ők nevelik.

Alapvetően tehát jó hír a támogatás mérséklése: ha baj van, kevesebbet kellene visszafizetniük. Van azonban olyan változtatás is, ami ezt felülírja – figyelmeztetnek a szakértők. A kamattámogatás helyett ugyanis büntetésként a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt értékét kell rendezniük az állam felé. Illetve a kamattámogatás és az alapkamattal számolt büntetés közül a nagyobbat kellene megfizetniük.

Ez azt jelenti a korábbi példa alapján, hogy a 12,12%-os kamattámogatás helyett még emelkedne is a büntetés, mégpedig 16%-ra. (Az alapkamat aktuális értéke 13%, ennek csökkenésével természetesen a büntetés is mérséklődne.) A Bankmonitor szakértői szerint ezért érdemes lehet átgondolni, hogy kihasználja-e valaki még idén a Babavárót


Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás: