Megjelentek a globális minimumadó modellszabályai

Újabb izgalmas fejlemények láttak napvilágot a nemzetközi adózás terén. Az OECD nyilvánosságra hozta modellszabályait a globális minimumadóról, és az EU is kiadta irányelv-tervezetét a minimumadó EU-n belüli implementációjáról. A kiadott szabályok roppant szigorúak és egymást kiegészítve biztosítják, hogy az előírt többletadó beszedésre kerüljön valamely ország vagy országok által.

Megjelentek a globális minimumadó modellszabályai

A nemrég megjelent források tartalmaznak néhány jelentősebb eltérést a korábbi tervezetekhez képest, ugyanakkor a szabályok elsődleges célja nem változott: a rendszer koncepciója továbbra is arra irányul, hogy a nagy multinacionális vállalatcsoportok effektív adóterhelése elérje a minimum 15%-os mértéket minden olyan országban, ahol ezek a csoportok jelenléttel rendelkeznek. A modellszabályok nem változtatnak azon, hogy abban az esetben, ha egy országban az adott vállalatcsoport tényleges adóterhelése nem éri el a 15%-ot, akkor a különbözetet (az úgynevezett feltöltési adót) más országok szedhetik be.

A feltöltési adó kiszámítása

A fenti szabályok alkalmazásához először is meg kell határozni az adott vállalatcsoport effektív adókulcsát minden érintett joghatóság tekintetében. Ennek megállapításához a vonatkozó jövedelem meghatározására és az adott jövedelmet terhelő adó kiszámítására van szükség. Jövedelemként alapvetően az érintett csoporttagok számviteli eredményéből kell indulni, a vonatkozó adók tekintetében pedig a megfizetett jövedelemadókat kell alapul venni.
 
Az effektív adókulcs kiszámítása kapcsán a modell-szabályokba bekerült néhány különösen érdekes szabály is. Ezek egyike az adófizetési kötelezettség korrekciója a halasztott adó-tételekkel. A szabályozás ezzel igyekszik kihasználni azt, hogy a legtöbb vállalkozás a halasztott adóelszámolás rendszerét már alkalmazza a számviteli és adózási eredmények egyeztetésére.
 
„A szabályok célja ezzel az eljárással, hogy kiszűrjék a számviteli eredmény és a helyi adóalap átmeneti, idővel visszaforduló különbségeinek hatását az effektív adókulcsra. Azaz, egy adott vállalatcsoportnak ne keletkezzen feltöltési adókötelezettsége pusztán azért, mert a helyi adójogszabályok alapján csökkentette adóalapját egy olyan tétellel, amellyel egy másik időszakban már növelte adóalapját” – mondta el Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
 
A modell-szabályok alapvetően ezzel a halasztott adó-korrekcióval igyekeznek kezelni az elhatárolt veszteségek hatásait is. Ugyanakkor, a modell-szabályok kínálnak egy választási lehetőséget is e tekintetben és a halasztott adó-korrekció alkalmazása helyett a társaságok választhatják, hogy a veszteségeik adóhatását tovább viszik a következő adóévekre és a nyereséges éveikben felhasználják őket effektív adókulcsuk növelésére.
 
„A különbözeti adó abban az esetben kerülhet megállapításra amennyiben a fentiek szerint meghatározásra került tényleges adókulcs valamelyik érintett állam esetében nem éri el a 15%-ot. Ebben az esetben a 15%-os minimumadókulcs, illetve az előzetesen meghatározott tényleges adókulcs különbsége alapján kalkulált „feltöltési adókulcs” alapján szükséges meghatározni a feltöltési adó mértékét” – tette hozzá Bella Márió, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
 
Fontos, hogy a feltöltési adó alapja csökkenthető az úgynevezett „substance carve-out” összegével, amely a valós, fizikai gazdasági tevékenységek egy vélelmezett megtérüléseként mentesíthető a minimumadóztatás alól. Ez a mentesített összeg alapvetően az adott joghatósághoz tartozó bér jellegű ráfordítások és tárgyi eszközök értékének 5%-a (azonban egy tíz éves átmeneti periódus során ennél magasabb kulcsokat lehet alkalmazni a mentesített adóalap megállapításához).

A feltöltési adó megfizetése

A modell-szabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a fentiek szerint kiszámított feltöltési adót maguk az érintett államok szedjék be. Amennyiben ezzel a lehetőséggel nem élnek, két egymást kiegészítő szabály lép életbe. Az elsődleges szabály az úgynevezett „Income Inclusion Rule”, amely alapján a minimumadó valamely anyavállalat szintjén kerül befizetésre, főszabályként a végső anyavállalat szintjén.

Amennyiben az érintett alul-adóztatott csoporttagok anyavállalatai nem fizetik meg az elsődleges szabály alapján a feltöltési adót (mert az adóügyi illetőségük szerinti joghatóságok nem alkalmazzák a minimumadószabályokat), a fennmaradó különbözeti adót a másodlagos szabály alapján, az úgynevezett „Undertaxed Payments Rule” alapján lehet beszedni.

„Ennek részletszabályai szintén jelentősen módosultak a korábbi elképzelésekhez képest: A modell-szabályok értelmében a másodlagos szabály a feltöltési adó teljes összegét szétosztaná a vállalatcsoport azon tagjai közt, akik olyan országban működnek, ahol implementálták a minimumadó szabályokat, így biztosítva, hogy a feltöltési adó teljes összege beszedésre kerüljön ezen szabály alkalmazása esetén is. A feltöltési adó összegének szétosztása pedig a munkavállalók, valamint a tárgyi eszközök értékének arányában történne meg” – mondta el Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának szenior tanácsadója.

Alapvetően elmondható, hogy a fentiekkel egy nagyon összetett és bonyolult szabályrendszer fog implementálásra kerülni a világ legtöbb társasági adó-rendszerébe. Az új szabályok alkalmazása ennek megfelelően valószínűleg kihívást fog jelenteni mind az adóhatóságoknak, mind az adózóknak. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a több szintű szabályrendszernek köszönhetően azon vállalatcsoportok adófizetési kötelezettsége nőni fog, akik nem érik el a 15%-os effektív adóterhelést valamely joghatóságban. Az OECD és az EU tervei szerint a fenti szabályokat várhatóan 2023-tól kell alkalmazni.


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: