Meglepetés: A csepeliek ragaszkodnak legjobban a kerületükhöz

Az agglomeráció reneszánszával, majd a balatoni ingatlanpiac felpezsdülésével párhuzamosan a főváros népszerűségének folyamatos csökkenése az elmúlt közel két év egyik legmeghatározóbb trendje az ingatlanpiacon. Annak ellenére, hogy 2020-ban tizenhat éves rekordot döntött Budapesten a vándorlásból származó lakosságszám csökkenés, az élet egyáltalán nem állt meg a főváros ingatlanpiacán. A kerületeken belül 43 ezer, míg a kerületek között közel 58 ezer fő változtatott állandó lakóhelyet az év folyamán és a számok alapján a legnagyobb forgalmat a XI. kerület könyvelhette el. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH által minap publikált népességmozgás statisztikák alapján a főváros ingatlanpiacát elemzi.

2020-ban a belföldi vándorlás statisztikái alapján a városok népszerűsége csökkent, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt, a legvonzóbb megyék az otthonkeresők számára Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Ugyanebben az időszakban a fővárosban 101 ezer fő változtatott állandó lakóhelyet a kerületén belül vagy új kerületbe költözve. Budapest teljes lakosságához viszonyítva ez a szám talán nem tűnik soknak, azonban hozzá kell tennünk azt is, hogy országos szinten 265 ezer fő változtatott tavaly állandó lakcímet, így a fővároson belül valósult meg az összes vándorlás 38 százaléka. A KSH friss statisztikái alapján kerületi szinten is vizsgálható, hogy mely fővárosi területek voltak a legnépszerűbbek, illetve mely kerületnek a legnagyobb a népességmegtartó ereje.

„A budapesti vándorlási adatokat vizsgálva elmondható, hogy Újbudán költöztek a legtöbben, közel 4700-an a kerületen belül. Ennek oka, hogy ez a legnépesebb és az egyik legnagyobb kerület, változatos városképpel és ingatlanpiaccal, ahol a panellakásoktól az újépítéseken át a hegyvidéki luxusingatlanokig minden lakástípus megtalálható, így azoknak, akik nem szeretnének másik kerületbe költözni új ingatlan vásárlásakor, a XI. kerület ideális választás lehet. Hasonló adottságokkal rendelkezik Óbuda, Zugló, valamint – a lakástípusok változatosságát tekintve – a XIII. kerület is” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az abszolút győztesek és vesztesek

A kerületeken belüli és kerületek közötti költözés abszolút számait vizsgálva a XXIII. kerület ingatlanpiaca volt a legcsendesebb az év folyamán, itt a kerületen belül 332 fő választott új otthont, 878 fő érkezett és 643 fő hagyta el a kerületet. A legtöbb kerületen belüli költözést Újbuda tudhatja magáénak (4662 fő), ide is érkezett a legtöbb új lakó más kerületekből (4711 fő) és egy fő híján innen is költöztek el a legtöbben (4842 fő).

A kerületek közötti lakosságcsere nagyságát tekintve a legtöbben (820 fő) a XI. kerületből költöztek a szomszédos XXII. kerületbe, valamint Zuglóból a XVI. kerületbe (730 fő), míg a legkevesebben (2 fő) a XXIII. kerületből költöztek az V. kerületbe, illetve 3-3 fő választott új XXIII. kerületi lakóhelyet az I. és V. kerületi otthonuk helyett.

„A költözések irányát tekintve elmondható, hogy a legjellemzőbb a kerületen belüli új ingatlan keresése, a következő lépcsőfok általában a szomszédos kerületek közötti lakosságmozgás, hiszen ezekről a területekről rendelkeznek a vásárók a legtöbb információval. Szintén jellemző a hasonló adottságú, de olcsóbb lokációk irányába történő költözés, illetve az alacsonyabb árfekvésű újépítésű ingatlanok is általánosan nagy vonzerővel bírnak” – tette hozzá a vezető elemző.

Belváros helyett kertváros

Az el- és odaköltözők különbözetét vizsgálva a 2020. évben a pesti oldalon a XVIII. és XVI. kerület lakossága gyarapodott a legnagyobb mértékben, 643 és 638 fővel, míg a legnagyobb veszteséget a VII. kerületnek kellett elkönyvelnie, ahol 877 fővel csökkent a lakosság. A budai oldal legnagyobb nyertesei a III. (565 fő) és a II. kerület (445 fő), míg a legnagyobb vesztes a XI. kerület, ahol 131 fővel csökkent a lakók száma. Népességarányosan számítva a legnagyobb nyertes 1,05 százalékos növekménnyel ugyanakkor a XXIII. kerület, míg a legnagyobb vesztes itt is a VII. kerület, 1,75 százalékos lakosságszám csökkenéssel.

A kerületen belüli költözés és elköltözés arányát, azaz a népességmegtartó erőt vizsgálva a külső és jellemzően olcsó XXI. és XVII. kerületek, illetve a változatos lakókörnyezettel bíró, és az utóbbi években nagyon élénk lakásépítéssel jellemezhető III. kerület végeztek a dobogó tetején. Itt a költözések közel 60 százaléka a kerületeken belül történt, míg ez az arány a klasszikusan belvárosi, budapesti szinten magas árfekvésű VII., V., VI. és I. kerületekben a legalacsonyabb, 20 százalékot alig meghaladó értékekkel. Népességarányosan a legtöbben az I. kerületből (6 százalék) valamint a belvárosi V. (5,5 százalék), VI. (5,6 százalék) és VII. (5,9 százalék) kerületekből költöztek el, de a beköltözők aránya (4,2-5,9 százalék) is ezekben a kerületekben, illetve a IX. kerületben volt a legmagasabb.

„A 2020-as év statisztikáiban már tetten érhető a koronavírus hatása és az agglomeráció népszerűsége, ám az idei adatokban ezek feltételezhetően még markánsabban meg fognak jelenni, ugyanígy a CSOK és a Zöld Otthon Program is tovább fogja formálni a fővárosi költözési szokásokat. Az állami támogatások igénybevételének jellemző előfeltétele, hogy az új ingatlanba átjelentsék a lakcímet, ezért valószínűleg megfigyelhető lesz a költözések számának további növekedése azokban a kerületekben, ahol sok új lakás, vagy nagy újépítésű projektek találhatóak” – zárta gondolatait Valkó Dávid.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: