Megnézik az árat, keresik a kedvezményeket a magyarok

Gondosabban kezelik a családi kasszát a nők: 54 százalékuk már az ezer forintos termékek esetén is összehasonlítja az árakat, míg a férfiak esetében ez az arány csak 44 százalék – derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből. Amíg a fővárosiak és a fiatalok inkább listát írnak, a vidéken élők az akciós újságot nézik át, az idősebbek pedig a megszokott dolgokat vásárolják, ezért tudják, mennyit fognak költeni. Akciós terméket 75 százalék vesz rendszeresen, és a válaszadók több mint a fele gyűjt pontot, 41 százalékuk pedig kuponos-kedvezményeket is igénybe vesz. Az élelmiszerek esetében a többség arra is odafigyel, milyen összetevőket tartalmaz a lehetőleg Magyarországról származó áru.

Megnézik az árat, keresik a kedvezményeket a magyarok

Odafigyelnek a pénzükre a magyarok, körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat – derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből. A legtöbben (40 százalék) bevásárlás előtt listát írnak, amihez ragaszkodnak is, vagy a szokásos dolgokat veszik (30 százalék), így körülbelül tudják, mennyit fognak költeni. A nőkre, a fiatalabbakra és a budapestiekre jellemzőbb, hogy előzetesen összeírt listával vásárolnak, melyhez tartják is magukat. A férfiak inkább az akciós, kedvezőbb árú termékeket keresik, az idősebb korosztály jellemzően a megszokott dolgokat veszi, a vidéken élők pedig szívesen tájékozódnak az akciós újságokból.

A vásárlóknak a vizsgált termékkategóriákban (élelmiszer, tartós fogyasztási cikkek, ruházat, mosó- és tisztítószerek, üzemanyag) fontos, hogy megbízható helyről vásároljanak, és a legtöbbnél figyelik az akciókat is. Az árak összehasonlítása majd minden kategóriában jellemző, az összetevőket inkább az élelmiszereknél figyelik – a válaszadók háromnegyede kíváncsi arra, mit is eszik valójában. Az élelmiszereknél az ár mellett az is fontos, hogy lehetőség szerint magyar termék legyen. A George Appot havonta legalább egyszer használók 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha teheti, csak magyar terméket vásárol, az appot nem aktívan használóknál ez az arány eléri a 78 százalékot – ismertette a felmérés eredményeit Konczér Eszter, az Erste Bank piackutatásért felelős vezetője.

Az élelmiszereknél a származási ország mellett különösen fontosak az akciók, a különféle pontgyűjtő lehetőségek szerepe, valamint az, hogy az adott termék megbízható forrásból származzon. A válaszadók 72 százaléka mondta azt, hogy figyeli az élelmiszerekhez kapcsolódó akciókat, míg kétharmaduk részt vesz valamilyen pontgyűjtő programban is. A spórolásnál is fontosabb, hogy az adott élelmiszer megbízható helyről származzon. A vásárlók 85 százaléka erre különösen odafigyel.

A vevők az árak tekintetében is körültekintően járnak el, a válaszadók fele akár már 1000 forint esetén is összehasonlítja a termékek árát. A nők gondosabban kezelik a családi kasszát, esetükben ez az arány 54 százalék, míg a férfiaknál a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy akár már 1000 forintos kiadásnál is összeveti egymással a különböző termékeket. Ami az egyes korosztályokat illeti, a fiatal felnőttek (20-30 év közöttiek), és a fiatalabb középkorúak (31-44 év közöttiek) szentelnek nagyobb arányban figyelmet a kisebb tételeknek is, 60, illetve 53 százalék nyilatkozott így. A termékek esetében az élelmiszereknél, valamint a mosó- és tisztítószereknél számít minden forint: előbbinél a válaszadók 68, utóbbinál 64 százalék hasonlítja össze az árakat akár már egy 1000 forintos tételnél is.

A válaszadók nagy többsége szívesen spórol, ha erre van lehetősége. A felmérés eredménye szerint a vásárlók 75 százaléka vesz rendszeresen akciós terméket, 71 százaléka vesz igénybe a vásárlás árából levont kedvezményeket. A pontgyűjtő lehetőségekkel 54 százalék szokott élni, míg a kupon akciókat 41 százalék keresi. A nőkre jellemzőbb, hogy kevésbé hagyják kifolyni a pénzt a kezükből: 77 százalékuk keresi az akciós termékeket és a különféle vásárlási kedvezményeket, míg pontgyűjtéssel 63 százalékuk, kuponozással 50 százalékuk foglalkozik.

Az Erste Bank ügyfeleinek már keresniük sem kell az akciókat. A George Appban május eleje óta mindenkinek elérhető Moneyback személyre szabottan, a vásárlási szokásokhoz igazodva nyújtja a leginkább releváns kereskedők kedvezményes ajánlatait. Az ügyfelek automatikusan – kuponok, kedvezménykódok, hűségkártyák használata nélkül – kapnak pénzvisszatérítést kártyás vásárlásaik után, és ehhez aktiválniuk kell a nekik tetsző ajánlatot. Az akár 10 százalékos kedvezményt a fizikai és online vásárlások után, a fizetéshez használt kártyához kapcsolódó számlán írja jóvá az Erste. Jelenleg a Moneybackben mintegy 30 partnercég ajánlatai érhetők el, 1-2 hónapon belül számos további kereskedő és szolgáltató kedvezményeivel bővül a kínálat.


Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás:

Feleannyi emberrel is működhet a rakodás egy új magyar rendszerrel

A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a gépesítéssel szemben, a 2024–2026-os időszak szabályozási és piaci környezete kényszerpályára tette a hazai cégeket. Az automatizálás, a technológiai fejlesztés az üzletmenet folytonosságának kulcsa.
2026. 06. 11. 07:00
Megosztás:

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen megújult környék.
2026. 06. 11. 06:30
Megosztás:

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 06. 11. 06:00
Megosztás:

Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektívebben áramlik a legígéretesebb befektetési lehetőségek felé. A hangsúly a stabil működésen, a kiterjedt átvilágításon és a valódi, hosszú távú értékteremtésen van.
2026. 06. 11. 05:30
Megosztás:

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot.
2026. 06. 11. 05:00
Megosztás:

Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás: