Megrendezik Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját

Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.

A szervezők közleménye szerint az Érd mellett található Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szervezett fesztiválon mindenki megmutathatja főzőtudományát és részt vehet a főzőversenyen is, amelyre magánszemélyek, cégek és éttermek jelentkezését egyaránt várják. A fesztiválon megválasztják az Év Töltött Káposztáját, napközben pedig sétalovaglás, íjászat, istállólátogatás és állatsimogató is várja az érdeklődőket.

Azt írták, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve felajánlják adományként rászoruló alapítványoknak.

István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője a közleményben kiemelte, szeretnének példát mutatni, és felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos a közösség ereje a rászorulók és szervezetek támogatásában. "Szeretnénk, ha nem csak határon innen, de határon túlról is érkeznének versenyzők, honfitársak, hogy közösen mérettessük meg nagymamáink vagy éppen egy jóbarátunk receptjét" - tette hozzá István Gábor.

A versenyen való részvétel korlátozott férőhelyes. Bővebb információk az ingyenes programról a www.nemzetkozitoltottkaposztafesztival.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Olajháború árnyékában zuhan a kriptó: Bitcoin 100 ezer dollár alatt, az Ethereum szabadesésben

A világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonalának lezárásával fenyeget Irán, ami globális pánikot indított el – és ennek a kriptovaluták is az elszenvedői. A Bitcoin árfolyama 100 ezer dollár alá bukott, miközben az Ethereum, több, mint 10%-ot, az XRP pedig közel 8%-ot veszített értékéből. A piac most az olajhoz hasonlóan ingatagabb, mint valaha.
2025. 06. 23. 00:34
Megosztás:

A BTC Bull Token lehet a tuti befektetés a bizonytalanság alatt?

A Bitcoin árfolyamára komoly eladási nyomás nehezedik. A Glassnode adatai szerint azok a befektetők, akik 6-12 hónappal ezelőtt vásároltak Bitcoint, június 16-án 904 millió dolláros nyereséget valósítottak meg, ami az év második legnagyobb egynapos nyeresége volt.
2025. 06. 23. 00:01
Megosztás:

Marco Rubio: az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal

Az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap az iráni atomlétesítmények bombázása következtében kialakult helyzetet értékelve.
2025. 06. 22. 23:00
Megosztás:

Spanyolország nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára

Spanyolország megállapodott a NATO-val, hogy nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök rendkívüli televíziós nyilatkozatban vasárnap.
2025. 06. 22. 22:00
Megosztás:

Jön a kánikula

A jövő hét elején kissé visszaesik a hőmérséklet és megnő a zápor, zivatar esélye, de aztán ismét melegedés kezdődik csütörtökig, amikor akár 32-39 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken már egy hidegfront miatt felhősebb időre kell készülni, a hőmérséklet 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét végére visszatér a napos, száraz idő 30 fok körüli maximumokkal. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 22. 21:00
Megosztás:

Bitcoin zuhanás 100 ezer dollár alá: Meddig tarthat a lejtmenet?

Több mint 4%-os esés egyetlen nap alatt, közel 875 millió dollárnyi likvidáció és globális geopolitikai feszültségek – a Bitcoin legújabb zuhanása új korszak kezdetét is jelentheti. Mi áll a háttérben, és meddig eshet még a piac?
2025. 06. 22. 19:00
Megosztás:

Elítélte Moszkva az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadást

Moszkva határozottan elítéli az Irán nukleáris létesítményei elleni amerikai támadásokat, ez a felelőtlen döntés súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányát - hangoztatta az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott nyilatkozatában.
2025. 06. 22. 18:30
Megosztás:

A legális játék oldalakra vonatkozó cseh szabályok megértése

Mivel az online játékok népszerűsége Európában egyre nő, Csehország biztosította, hogy a játék oldalakra vonatkozó törvényei megfelelőek és következetesek legyenek. Ahhoz, hogy az országban legálisan működhessenek, akár többjátékos játékokat, stratégiai alkalmazásokat vagy szerencsejátékokat üzemeltetnek, a fejlesztőknek és üzemeltetőknek bizonyos jogi követelményeknek kell megfelelniük.
2025. 06. 22. 17:03
Megosztás:

Izraeli elnök a BBC-nek: komoly csapás érte az iráni nukleáris létesítményeket

Izrael még nem ismeri az iráni nukleáris létesítmények ellen végrehajtott amerikai légitámadások pontos eredményét, de az nyilvánvaló, hogy az iráni nukleáris fejlesztési programot komoly csapás érte - mondta Jichák Hercog izraeli elnök a vasárnap a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak. A brit kormány ugyancsak vasárnap bejelentette, hogy megkezdte a térségben tartózkodó brit állampolgárok evakuálásának előkészítését.
2025. 06. 22. 16:00
Megosztás:

Soha nem látott érdeklődés a tanári pálya iránt

A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
2025. 06. 22. 15:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
2025. 06. 22. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.
2025. 06. 22. 13:00
Megosztás:

Alig veszünk már fel készpénzt - minek az a sok buta ATM?

A jegybanki statisztikák szerint a bankkártya forgalom évtizedekkel ezelőtti felfutása óta nem volt példa arra, hogy ne érte volna el a 20 millió darabot az egy negyedév alatt végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciók száma, mint most tavasszal. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a falvakba helyezett „buta”, egyfunkciós ATM-ek helyett a bankfiókok szolgáltatásának egy részét kiváltani képes okos ATM-ek járásközpontokba telepítésével érdemben lehetne javítani a vidéki lakosság hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
2025. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Növelheti az egészségpénztárak népszerűségét az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályváltozás

Ösztönözheti a csatlakozást az az egészségpénztárakhoz, hogy módosult az önkéntes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Elfogadták az önazonosság védelméről szóló törvényt. Van egy hatalmas meglepetés is a végleges jogszabályba

A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen. Legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban azonban láthatunk egy jelentős eltérést a tervezetben szereplőkhöz képest.
2025. 06. 22. 10:00
Megosztás:

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének fejlesztése

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-t.
2025. 06. 22. 09:00
Megosztás:

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás: