Megtorpant a lakáspiaci kereslet júniusban, miközben folyamatosan nő az eladó ingatlanok száma

Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült az ingatlan.com legfrissebb összesítése szerint. Országosan több mint 215 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, ami májushoz viszonyítva 8 százalékos visszaesést jelent. Éves összevetésben ugyanakkor 1,4 százalékos növekedés látható.

Megtorpant a lakáspiaci kereslet júniusban, miközben folyamatosan nő az eladó ingatlanok száma

Budapest a mezőny hátsó részében, Veszprém és Fejér viszont kiemelkedően szerepelt

„A júniusi adatok alapján a vevők továbbra is jelen vannak a piacon, de az aktivitásuk azt tükrözi, hogy megfontoltabbá, óvatosabbá váltak. Az éves összevetésben látható enyhe keresletnövekedés nem jelent általános fordulatot, inkább részben a tavalyi alacsonyabb bázissal magyarázható, ugyanis tavaly júniusra már kifulladt a 2025 év eleji keresleti lendület. A szerény élénkülésben szerepet játszik az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes hitelt biztosító Otthon Start Program hatása is, amely tavaly júniusban még nem volt elérhető” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A júniusi országos kereslet éves alapon ugyan enyhe pluszban volt, de a lakások és házak között már eltérő mozgás látható. A lakásokra érkező telefonos érdeklődések száma 3,8 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, a házaknál viszont 1,3 százalékos csökkenés történt. Havi alapon mindkét ingatlantípusnál visszaesés látszott: a lakásoknál 8,5, a házaknál 7,7 százalékkal csökkent az érdeklődések száma májushoz képest.

Az első félév egészét nézve ugyanakkor már egyértelműen óvatosabb piac rajzolódik ki: a kereslet 13 százalékkal mérséklődött. Az országon belül azonban komoly különbségek láthatóak. Fejér, Veszprém vármegyében lényegében stagnál a kereslet, így ezek  bőven az átlag feletti teljesítményt nyújtottak, de Győr-Moson-Sopron és Békés vármegye mindössze 6-6 százalékos keresletcsökkenése is jó eredménynek mondható. Pláne a fővároshoz képest, ahol az országos átlagos meghaladó, 14 százalékos visszaesés volt. Emellett Pest, Vas, Csongrád-Csanád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 15-19 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni az idei első félévben.

A kínálat egyre jobban bővül, ami a vevőknek kedvez

Balogh László közölte, hogy a lakáspiac kínálati oldalán pozitív eredmények láthatóak. A teljes lakóingatlan-kínálat ugyanis tovább bővült. Június végén több mint 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, miközben május végén 143 ezer, egy évvel korábban pedig 137 ezer eladó lakóingatlanból lehetett válogatni. Ez azt jelenti, hogy a választék havi szinten is nőtt, éves összevetésben pedig közel 6 százalékkal bővült.

Az ingatlan.com szakértője szerint az egyre szélesebb kínálat a vevők pozícióját erősíti, aminek jeleit már korábban is látni lehetett az alkupozíciójuk növekedésében és a lakásárak stagnálásában.

A vevők egyre erősebb pozíciói megmutatkoznak a friss kínálat összetételében is. Júniusban több mint 30 ezer eladó lakás és ház hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami szinte pontosan megegyezik a májusban eladásra meghirdetett lakóingatlanok számával. „Érdekes ugyanakkor, hogy a legmagasabb lakásárakkal rendelkező Budapesten májusban alig több mint 5 ezer olyan ingatlant hirdettek meg, ami megfelel a 3 százalékos hitel árkorlátainak, júniusban viszont  már több mint 5200-at. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az eladók is egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy figyelembe vegyék a piaci változásokat és a vevők növekvő alkupozícióit.” – mutatott rá a változásokra az ingatlan.com szakembere.

Balogh László szerint a lakáspiaci kereslet egyre nagyobb leszakadást mutat majd éves összevetésben a következő hónapokban is, mivel a tavalyi második félév is kifejezetten erős volt a lakáspiacon, idén viszont a lakásvásárlók jóval megfontoltabbak és óvatosabbak.


A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás:

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 19. 05:00
Megosztás:

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli államfőre lenne szükség

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli köztársasági elnökre lenne szükség.
2026. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Megjelent a Magyar Közlönyben a 17. alaptörvény-módosítás

Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
2026. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Te is 40 fokon mosod a ruhákat? Akkor jó nagy hülyeséget csinálsz!

Sokan gondolkodás nélkül a 40 fokos programot választják minden mosásnál. Úgy vélik, ez az arany középút: elég meleg ahhoz, hogy tiszták legyenek a ruhák, de még nem olyan forró, hogy károsítsa az anyagokat. A valóság ennél jóval árnyaltabb.
2026. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíj korhatár így alakul a jövőben

Nyugdíjkorhatár és szolgálati idő: így határozza meg a törvény, ki mikor vonulhat nyugdíjba.
2026. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Íme, megvan ki jön Sulyok Tamás távozása után

Sulyok Tamás pár perce aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - ismertette Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán, miután Sulyok Tamás bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény 17. módosítását.
2026. 07. 19. 00:05
Megosztás: