Meleg időben több a baleset – ezek a legveszélyesebb hónapok a magyar utakon

A járműtörténet-ellenőrző szolgáltatások terjedésével ma már egyre több autós számára magától értetődő, hogy vásárlás előtt megvizsgálja a kiválasztott jármű előéletét. A tudatos vásárlás célja nem más, mint elkerülni az olyan autókat, amelyeknek a múltja kockázatokat hordoz. Akár elhanyagolt állapotról, akár korábbi balesetről vagy rejtett hibákról van szó, a biztonságos közlekedés szempontjából ezek a járművek aggályosak lehetnek, és gyakrabban hibásodhatnak meg.

Meleg időben több a baleset – ezek a legveszélyesebb hónapok a magyar utakon

Érdemes azonban tudni, hogy nem minden sérülés jelent valós veszélyt. Egy felületi karcolás vagy apró horpadás nem veszélyezteti az autó biztonságos használatát. A szakértők szerint sokkal beszédesebb a kár összege – ez árulkodhat arról, hogy történt-e komolyabb ütközés a jármű múltjában.

A carVertical autóipari adatelemző cég friss tanulmánya szerint az év bizonyos hónapjaiban rendre magasabb a balesetek aránya. De mikor nő igazán a kockázat?

Nem a rossz útviszonyok okozzák a legtöbb balesetet

Sokan úgy gondolják, hogy a kemény téli időjárás ugrásszerűen megnöveli a balesetek számát. A statisztikák azonban mást mutatnak: a téli ütközések többsége kisebb koccanás, amelyet leggyakrabban gyorshajtás, nem megfelelő követési távolság vagy rossz látási viszonyok okoznak. A közlekedésbiztonsági szakértők egyetértenek abban, hogy a téli hónapokban az autósok rendszerint óvatosabban vezetnek – ennek köszönhetően kevesebb a súlyos baleset.

Magyarországon a legtöbb kárbejegyzést májusban (9,3%), januárban (9,2%) és júniusban (9,2%) rögzítették, míg a legkevesebbet decemberben (6,4%), novemberben (7,5%) és áprilisban (8%) jegyezték fel.

„Ezeket a kiugró értékeket részben a januári kedvezőtlen útviszonyok, valamint a tavasszal és a nyár elején megnövekedett forgalom magyarázhatja. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, az autósok magabiztosabban vezetnek – a sűrűbb forgalommal együtt ez azonban gyakran növeli a balesetek kockázatát” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autópiaci szakértője.

Használtautó-vásárláskor döntő lehet a kár­előzmény ellenőrzése

A legmagasabb átlagos kárértéket – 2267 eurót (mintegy 913 600[B1]  forintot) – októberben rögzítették. A legalacsonyabb értéket ezzel szemben májusban mérték, amely 12%-kal maradt el az őszi csúcsértéktől.

Az októberi magasabb átlagos kárérték összefüggésben állhat a változó időjárási viszonyokkal, a sötétben vezetett órák számának növekedésével, illetve az őszi ünnepek miatt megnövekedett forgalommal. Ezek a tényezők növelhetik a balesetek valószínűségét és súlyosságát, ami magasabb javítási költségeket eredményezhet.

Buzelis szerint használtautó-vásárlás előtt elengedhetetlen a jármű előéletének ellenőrzése. „Ha a jelentés több ezer eurós korábbi kárról árulkodik, érdemes komolyan mérlegelni a vásárlást. A rejtett szerkezeti sérülések ugyanis csökkenthetik az ütközésbiztonságot, és baleset esetén súlyos következményekkel járhatnak.” 

„Nagyon fontos, hogy alaposan átnézzük a járműtörténeti jelentésben szereplő kárbejegyzéseket. Vigyük el az autót hivatalos szervizbe, és kérjük meg a szerelőt, hogy ellenőrizze: szakszerűen javították-e ki a korábbi sérüléseket. Enélkül az autóvásárlás túlságosan kockázatossá válhat, és csak a szerencsénkben bízhatunk” – teszi hozzá Buzelis

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás:

A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré

Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.
2026. 03. 16. 17:30
Megosztás:

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás:

Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást

Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – például a 10% alatti kamattal elérhető személyi hitelek – élénkíthetik a keresletet a használt elektromos autók piacán is – foglalja össze a Használtautó.hu és money.hu legfrissebb közös elemzése.
2026. 03. 16. 14:00
Megosztás:

Az ön cége készen áll? 4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi terjeszkedés kulcsa a bizalom megteremtése.
2026. 03. 16. 13:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás: