Mélybe zuhant a magyar cégek digitális átalakulási mutatója

A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi kihívásokat jelenthet.

Mélybe zuhant a magyar cégek digitális átalakulási mutatója

Mélyponton a megvalósult innováció

A kutatás szerint a megvalósult innovációs aktivitás 2024 második félévében jelentősen visszaesett. A korábbi években tapasztalt folyamatos növekedés után most egyértelmű lassulás figyelhető meg, különösen a kis- és középvállalkozások körében. A legnagyobb visszaesés a digitális fejlesztések terén történt: kevesebb cég hajtott végre jelentős informatikai fejlesztéseket, például szoftvervásárlást, automatizációs projekteket vagy big data alapú elemzéseket.

A K&H innovációs indexének adatai szerint minden iparágban és minden régióban drasztikusan csökkent a megvalósult innovációk száma, kétszámjegyű csökkenés következett be az iparban és a kereskedelemben is. Ennek eredményeként a megvalósult innovációkat mérő alindex a tavaly első félévi 37 pontos csúcsról 10 százalékpontot zuhanva az index mérésének valaha volt mélypontjára zuhant.

A vállalatok csupán 6 százaléka rendelkezik írott innovációs stratégiával, ami az eddig mért legalacsonyabb arány, és az elmúlt két félév során tovább csökkent. Ez azt mutatja, hogy sok cég inkább eseti döntések alapján innovál, mintsem hosszú távú stratégia mentén.

A gazdasági kilátások és a forráshiány gátolja, a jogszabályi előírások és a szolgáltatások javítása hajtja az innovációt

Az innováció, digitalizáció, mesterséges intelligencia használatának visszaesésért részben a borús gazdasági környezet okolható: a megkérdezett cégek kétharmada szerint a gazdasági helyzet negatív hatással lesz az innovációikra, ami hároméves csúcsot jelent e tekintetben. „Sok vállalat a jelenlegi működés stabilizálására, a költségcsökkentésre és a piaci bizonytalanság kezelésére fókuszál, háttérbe szorítva az új fejlesztéseket. Sokatmondó adat az is, hogy felmérésünk szerint tízből hat cég úgy véli, korábbi innovációik elégségesek számukra, nem látnak indokoltnak újabb fejlesztéseket. Nem segít a forráshiány és az elérhető támogatások hiánya sem. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy mi hajtja az innovációt, akkor azt látjuk, hogy jelentősen erősödött a jogszabályi előírások szerepe, a termékek és szolgáltatások minőségének javítása szintén komoly hatással bír az innovációra, miközben a terjeszkedés és a jobb ügyfélkiszolgálás szerepe szinte megszűnt” – mutat rá az összefüggésekre Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Digitalizáció? van ennél fontosabb is

Kifejezetten meglepő, hogy a digitális innováció is hátrébb szorult a magyar vállalatok életében: a digitális átalakulást a megkérdezett cégek több mint háromnegyede vagy egyáltalán nem tartja fontosnak (48%), vagy még ha foglalkoznak is vele, közben más feladatokat fontosabbnak tartanak (30%). Ez a mérések 2021-es kezdete óta soha nem ért el ilyen magas értéket. Ezzel párhuzamosan rekordalacsony lett azon vállalatok aránya, ahol a digitális transzformáció nagyon fontos (19%) vagy egyenesen a legfontosabb (3%).

Zuhant a korábbi fejlesztések aránya, az egy évvel azelőtt mért 50 százalékhoz képest már csak a vállalatok harmada (35%) hajtott végre digitális fejlesztéseket az elmúlt 2 évben, és csökkent az AI alkalmazásának aránya is: szintén közel az egy évvel ezelőtti szintre (13%) esett vissza.

Az elmúlt két évben mért 60 százalék fölötti értékhez képest kétszámjegyű csökkenés után a tavalyi év második felében már csak minden második cég (54%) használt rendszeresen számítógépet a munkájához.

De nemcsak az eszközhasználatban figyelhető meg a digitalizáció megtorpanása, hanem az internethasználat és az informatikai képzésekben való részvétel visszaesésében is.

Jóval aggasztóbb azonban az az adat, hogy az eddigi legalacsonyabb szintre (12%) esett az informatikai képzésben részesülő alkalmazottak aránya is, és ezzel párhuzamosan pedig jelentősen emelkedett azon cégek aránya, amelyeknél az elmúlt két évben egyáltalán nem volt informatikai képzés és közel felére esett azon vállalatok aránya, ahol legalább a munkavállalók háromnegyede végzett ilyen tanfolyamot.

A digitális fejlesztések más mutatók szerint is hátrébb szorultak a vizsgált cégek körében. Soha nem volt ilyen magas azoknak a vállaltoknak az aránya, amelyek saját döntéshozatali mechanizmusukat óvatosként jellemezték (87%), és szintén soha nem volt ilyen arányú azoknak a cégeknek az aránya, amelyek magukat nem tartják innovátornak (38%) vagy egyenesen lemaradónak gondolják cégüket (6%).

Ugyancsak az innováció háttérbe szorulását mutatja az is, hogy soha ilyen sok cég nem fektetett ilyen keveset újtásokba: 17 százalék egyáltalán nem, míg további 26 százalék legfeljebb árbevétele ötvened részét fordította innovációra. Ennek eredményeként mélypontra zuhant a vállalatok innovációra fordított beruházási mutatója: a csupán 6 százalékuk invesztál újításokba.

Big data: itt sincs áttörés

Nem igazán kedvezőek az eredmények a big data használatát illetően sem: az okoseszközökből, szenzorokból származó adatok elemzését a vállalatok ötöde végzi jelenleg – ennél alacsonyabb csak több mint két éve volt ez a mutató. És hiába duplázódott meg a hordozható eszközökből származó geolokációs adatokat használó és elemző cégek aránya (8%), ennek ellenére sem éri el a 2021-es, 10 százalék feletti szintet.

Kihűlt a mesterséges intelligencia-láz?

2023 óta folyamatosan és jelentősen csökkent, vagyis másfél év alatt felére, 25 százalékra zsugorodott azon cégek aránya, amelyek jelenleg igénybe vennék a mesterséges intelligenciát valamilyen területen. Akármilyen részterületet vizsgálunk, mindenhol visszaesést tapasztaltunk: beszédfelismerés, gépi fordítás vagy chatbot használata visszaesett az egy évvel ezelőtti szintre (6%), rekordmélységbe zuhant a kockázatelemzés és csalásfelismerés esetén alkalmazott MI aránya is (2%, noha két éve még 20% felett is volt!), az előrejelzést, optimalizálást és döntéshozatalt gépi tanulási algoritmusok segítségével használó vállalatok aránya gyakorlatilag a mérhetetlen szintre esett, ahogy az önvezérlő gépeket alkalmazó cégek aránya  is (1-1%). Aggasztó, hogy a 2023-as, két év alatt dinamikus felfutással elért 38 százalékos mértékről mostanra 4 százalékra töppedt a személyre szabott ajánlatok kidolgozása terén mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya.

Ahol még mérhető maradt a céges MI-aktivitás az a szövegek feldolgozása, a fordítás és a marketing, bár ez utóbbiban is felére esett az ebben utazó vállalatok aránya (8%).


Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás: