Melyik banknál igényelhetnek 10%-os önerővel hitelt a fiatalok?

Az éledező lakáshitel- és ingatlanpiacon idén már megjelenhetnek a vevői oldalon azok, akik megfelelő jövedelem mellett mindössze 10 százalékos saját erővel szeretnének lakást vásárolni.

Melyik banknál igényelhetnek 10%-os önerővel hitelt a fiatalok?

A lehetőség a gyermekvállalást tervező CSOK Pluszt igénylő házaspárok számára is elérhető, és minden első lakást vásárló, legfeljebb 41 éves hiteligénylő számára nyitva lesz. A money.hu utánajárt, hogy hol tartanak a bankok a 10 százalékos saját erővel igényelhető lakáshitelek bevezetésével.

Az összeállítás bemutatja azt is, hogy az ingatlan.com adatai szerint a lakáspiaci kínálatban mennyibe kerülnek azok a lakások, amelyek népszerűek lehetnek a 10 százalékos saját erővel rendelkező vásárlók számára. 

Azért még ne rohanjunk holnap a bankba

“Új piacról beszélhetünk, mert általánosságban a 20 százalékos önerő a minimális elvárás, ám a jogszabályok ma már lehetővé teszik, hogy a feltételeket teljesítő és megfelelő jövedelemmel rendelkező vevőjelöltek 10 százalék önerő felmutatásával is vehessenek fel lakáshitelt.

Ugyanakkor azt is lényeges tisztázni, hogy bár a jogszabályok lehetővé teszik, a bankok nem kötelesek kínálni 10 százalékos saját erővel igényelhető lakáshiteleket. Másképp fogalmazva, szigorúbb kritériumokat is alkalmazhatnak” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 

Hozzátette: “A money.hu információi alapján 10 százalékos önerővel igényelhető lakáshitel egyelőre a K&H Banknál érhető el, de más pénzintézeteknél - többek között az MBH, CIB, UniCredit és Erste Banknál - is folyamatban az első lakásvásárló fiatalokat célzó hitelajánlatok kidolgozása.

“Előbb-utóbb valószínűleg minden banknál elérhető lesz a 10 százalékos önerővel igényelhető lakáshitel. A hitelintézeteknek azonban a saját működési folyamataikat is finomhangolniuk kell, hogy megfeleljenek a jogszabályoknak, és ne vállaljanak túl nagy kockázatot a hitelezéssel. Ez viszont időbe telik, ami miatt 2024 első heteiben a fiatalok nem mindenhol tudnak élni ezzel a lehetőséggel.” - fogalmazott Korponai Levente. 

Feltételek és budapesti árkörkép

lakáshitel 10% önerővel fiataloknak

A 10 százalékos saját erővel kínált lakáshiteleknél kiemelten fontos kritérium lesz a jövedelem, hiszen a kisebb önerő nagyobb hitelösszeget is jelent majd, amelynek törlesztője bele kell férjen a jövedelembe. “Emellett a fedezeten, azaz a lakóingatlan értékén is sok múlik. Az újszerű és felújított lakások ezért megfelelő fedezetet jelenthetnek.

Arra számítunk, hogy elsősorban a 45 millió forintnál olcsóbb jó állapotú és kedvező lokációjú fővárosi tégla- és panellakások lesznek népszerűek az első lakásukat megvásárló fiatalok körében.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Az ingatlan.com adatai szerint összesen Budapesten ötezer ilyen lakás szerepelt a kínálatban január közepén. “Az átlagos négyzetméteráruk 884 ezer forint, de a városrészek között nagy a szórás, hiszen 428 és 1,9 millió forint között mozognak az árak. “A legtöbb 45 millió alatti, újszerű, felújított lakás a VIII. kerületben található, ezeknél az átlagos négyzetméterár 904 ezer forint. A városrészeket tekintve a legtöbb, fiatalok körében népszerű lakás a VII. kerületi Külső-Erzsébetvárosban található, ahol több mint 170 jó állapotú és 45 millió forintnál olcsóbb lakásból válogathatnak.

A kínálat alapján dobogós még a XIII. kerületi Angyalföld 150 lakással és a XX. kerületi Erzsébetfalva, ahol több mint 140 ilyen lakást értékesítenek, amelyek ráadásul legolcsóbb négyzetméterárral is rendelkeznek. Erzsébetvárosban a négyzetméterárak középértéke a vizsgált ingatlanok körében 727 ezer forint. A legkedvezőbb négyzetméterárakkal rendelkező városrészek közé tartozik a Kispesti Lakótelep 733 ezer forintos és a X. kerületi Óhegy 750 ezer forintos négyzetméterenkénti árral.” - ismertette az adatokat Balogh László. 

Közölte azt is, hogy a szóban forgó lakások jelentős része a fiatalok számára első lakásnak jó alternatívát jelentenek. Fekvésük, állapotuk miatt a jövőben jó esély van arra, hogy növekedjen az értékük, és kereslet szinte mindig lesz irántuk, ami egy továbbköltözés esetén szintén fontos szempont. 


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: