Menekítik az emberek a millióikat az adó elől: nagy siker a TBSZ

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők. A TBSZ-eken tartott pénz 4870 milliárd forintra hízott, ami másfélszer annyi, mint egy éve - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Menekítik az emberek a millióikat az adó elől: nagy siker a TBSZ

Az első negyedévben ezer milliárd forintos nagyságrendben jártak le lakossági állampapírok és történtek kamatfizetések, a hatalmas összegnek azonban csak egy része került vissza az állampapírpiacra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) értékpapír-statisztikái szerint lényegesen több pénz ment például befektetési alapokba, és a külföldi értékpapírok is népszerűek maradtak. Már a banki betétszámlák is szépen híztak, és ez a folyamat folytatódhat is, ugyanis azt követően, hogy áprilisban eltörölték a bankbetétek kamatplafonját, szokatlanul kedvező betéti ajánlatok is megjelentek a piacon.

Az első negyedévben az MNB adatai szerint az állampapírok 154 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítást vonzottak, eközben befektetési alapokba majdnem négyszer ennyi, 561,4 milliárd forintnyi új pénz került. A háztartások bankbetétjeinek összege eközben 321,2 milliárd forinttal nőtt, külföldi értékpapírokba pedig 116,9 milliárd forintot tettek be a magyar kisbefektetők.

Megszokták az adómentességet a kisbefektetők

Az egyre alacsonyabb kamatot fizető állampapírok annak ellenére sem maradtak vonzóak, hogy a kamatuk után nem kell megfizetni sem a 15 százalékos kamatadót, sem a tavaly nyáron bevezetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adót, ami hatalmas versenyelőnyt jelent más megtakarításokkal szemben. Jelenleg a 6 százalékos Egyéves Magyar Állampapírral (1MÁP) csak egy 8,33 százalékos kamatot fizető bankbetét vagy egyéb befektetés tudná felvenni a versenyt.

A kamatokra kivetett összesen 28 százalékos közteher azonban elkerülhető, ha a kisbefektető speciális értékpapírszámlát, tartós befektetési számlát (TBSZ) nyit, és az ott félretett pénzhez a gyűjtőévet követően öt évig nem nyúl hozzá. A jegybank adatai szerint tömegek választották ezt a megoldást az idei első negyedévben: 32 700-an nyitottak TBSZ-t valamelyik szolgáltatónál, ennek köszönhetően március végén az ilyen számlák száma már meghaladta a 332 ezret, amire 2018 óta nem volt példa.

2019-ben meredeken csökkenni kezdett a TBSZ-ek száma azt követően, hogy júniustól az újonnan kibocsátott állampapírok kamatadómentessé váltak, vagyis aki kizárólag állampapírban gondolkozott, annak megfelelt a sima értékpapírszámla is, nem járt jobban a TBSZ-szel. A lakossági befektetéseket szivacsként szívta fel eleinte a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), majd az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP). A szocho bevezetése azonban már 2023 második felében sokakat arra ösztönzött, hogy új TBSZ-t nyissanak, az idén pedig még többen választották az adómentes értékpapírszámlát.

Rekord összeg a TBSZ-eken

A TBSZ-eken 4870,7 milliárd forintos rekord összeg halmozódott fel március végére, ez másfélszer annyi, mint amennyi 2023 márciusában ilyen számlákon volt, és a háztartások teljes hazai értékpapír-állományának nagyjából az ötöde. Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője szerint az is jól látszik, hogy az adókerülő megtakarítás elsősorban nem a kispénzű befektetők terepe, egy-egy TBSZ-en ugyanis átlagosan 14,7 millió forint körüli összeg van, vagyis főleg a prémium és privátbanki ügyfélkör lehet az, amelyik úgy döntött, nem adózik a megtakarításai kamata után. A TBSZ-hez egyébként nem kell sok pénz, már 25 ezer forintnyi megtakarítással megnyitható egy ilyen számla.

A másik speciális kamatadómentes, ráadásul személyi jövedelemadó-kedvezménnyel is támogatott nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) már nem ennyire népszerű. A számlák száma 90 ezer körül stagnál egy ideje, jelenleg nem egészen 520 milliárd forint van a “negyedik nyugdíjpillérben” a befektetési szolgáltatóknál. A NYESZ előnye a kamatadó- és szocho-mentességen túl az, hogy az adott adóévben befizetett megtakarítások után 20 százalék, legfeljebb 100 ezer forintnyi szja-visszatérítés vehető igénybe. A nyugdíjkorhatár eléréséig azonban a számlán lévő megtakarításhoz nem érdemes hozzányúlni, mert az komoly adó- és járulékfizetési kötelezettséggel járhat.

Több ezer új kincstári NYESZ

A láthatóan csak szűk kisbefektetői kört lázba hozó NYESZ-üzletbe februárban a Magyar Államkincstár is beszállt. Bár számos érv felhozható az ellen, hogy a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításait valaki állampapírokban tartsa, a szolgáltatással már több ezren éltek: a kincstárnál 2467 NYESZ-t nyitottak bő három hónap alatt. A legtöbb befektetési szakember pedig azt tanácsolja, hogy a nyugdíjcélú, több évtizedre szóló megtakarításokat érdemesebb valamilyen diverzifikáltabb és nagyobb kockázatot vállaló portfólióban tartani, azok ugyanis hosszú távon jóval magasabb hozammal kecsegtetnek.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás: