Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Ugyanezen időszak alatt a hazai lakáshitelek kamatozása alig változott, így az átlagbérből felvehető maximális hitelösszeg is emelkedett, egyetlen év leforgása alatt 9 százalékkal - írja közleményében a Bank360.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Több millió forinttal emelkedett az átlag-, illetve mediánbérből élők által felvehető lakáshitel összege az elmúlt egy évben, a változás a szerződött összegeken is megmutatkozik - írja közleményében a Bank360.hu. 

2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300, míg a nettó átlagkereset 486 500 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) június 17-én közölt adatai alapján. Mindez azt jelenti, hogy a bruttó átlagkereset 9,8 százalékkal, a nettó átlagkereset 9,6 százalékkal, míg a reálkereset 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ugyanebben az időszakban a keresetek mediánértéke még ennél is nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal emelkedett, elérve a bruttó 564 800, illetve a nettó 392 700 forintot.

A bérek emelkedése a hitelfevételt is segíti

Mekkora törlesztőrészletet, mekkora jelzáloghitelt vehet ma a nyakába egy átlagos fizetésből élő magyar? A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015 óta alkalmazott adósságfék-szabályai értelmében az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) a főszabály szerint nem haladhatja meg a jövedelem 50 százalékát. Mindez azt jelenti, hogy a nettó 486 500 forintos átlagkeresetből kiindulva maximum havi 243 250 forint fordítható törlesztőrészletre.

A jegybanki adatok szerint ugyanezen időszakban, tehát 2025 áprilisában 6,50% volt az 1 éven túl kamatfixált forint lakáscélú hitelek átlagos évesített kamatlába. Ebből, valamint a 243 250 forintos havi törlesztőrészletből kiindulva azt mondhatjuk, hogy idén tavasszal maximum 32,6 millió forint lakáshitelt vehetett fel egy átlagos fizetésből élő adós 20 éves futamidő esetén, feltéve, ha nincs másik hitele, amit törleszteni kell - írják a Bank360 szakértői. Az aktuális piaci ajánlatok az MNB átlagtól természetesen eltérhetnek, ezeket érdemes kalkulátor segítségével összehasonlítani.

A mediánbérből ennél jóval kevesebbre futja

Amennyiben nem az átlagkeresettel, hanem a nettó keresetek mediánértékével számolunk, úgy a havi törlesztőrészlet nem haladhatja meg a 196 350 forintot. Ebben az esetben a maximálisan felvehető hitelösszeg 26,3 millió forint volt áprilisban, ha továbbra is 20 éves futamidővel és 6,50% éves kamattal számolunk. 

Ennél valamivel jobb a helyzet, ha a hitelt nem egyedül veszi fel az adós, hanem egy adóstárssal. Amennyiben az igénylő egy olyan pár, amelynek mindkét tagja a jelenlegi nettó átlagkeresetet vagy mediánbért viszi haza, úgy maximum 65,2 millió, illetve 52,6 millió forintos jelzáloghitel felvételére lehet képes, ha 50 százalékos terhelhetőséggel számolunk. 

Az összeadódó kereseteknél az összjövedelemnek akár a 60 százalékát is lehet törlesztésre fordítani, ha az elég magas, de az sem árt, ha gondolunk az esetleges váratlan kiadásokra is. Magasabb jövedelem esetén sem érdemes a falig elmenni, ha a jövedelem terhelhetőségéről van szó, és minden esetben érdemes a fix kiadásokat is sorra venni, mielőtt aláírjuk a hitelszerződést  - javasolják a Bank360 szakértői. A törlesztőrészlet csökkentésében segíthet például, ha valamivel hosszabb futamidőt választunk.

Mi változott egy év alatt?

A KSH egy évvel ezelőtt közölt adatai alapján 2024 áprilisában kereken 444 ezer forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete, míg a nettó kereset mediánértéke 357 900 forint volt. Ennek megfelelően az akkoriban felvehető jelzáloghitel maximális törlesztőrészlete 222 ezer, illetve 178 950 forint volt (továbbra is 50 százalékos JTM-mel számolva).

A piaci lakáshitelek tavaly áprilisi átlagkamata csak minimális mértékben tért el a 2025. áprilisitól (6,44%, szemben az idei 6,50%-kal). Így tavaly tavasszal maximum 29,9 millió forint lakáshitel felvételére volt képes az, aki az akkori havi nettó átlagfizetésnek megfelelő összeget vihetett haza, továbbra is 20 éves futamidővel számolva. A nettó keresetek akkori mediánértékével számolva ez az összeg még kevesebb, 24,1 millió forint volt tavaly áprilisban.

A nettó átlagfizetésből felvehető maximális hitelösszeg 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között 29,9 millió forintról 32,6 millió forintra, míg a nettó mediánkeresetből felvehető maximális hitelösszeg 24,1 millió forintról 26,3 millió forintra emelkedett. Mindez 9, illetve 9,1 százalékos emelkedést jelent.

A bérek emelkedését kihasználják az igénylők is, hiszen az emelkedés az újonnan megkötött lakáshitel-szerződések átlagos hitelösszegén is nyomon követhető. Az új szerződések átlagösszege 2024 áprilisában 17 965 569 forint volt, míg ugyanez az érték idén áprilisban már 19 463 052 forint volt. Mindez 8,3 százalékos emelkedést jelent év/év alapon.


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: