Méretugrást céloz meg az ALTEO új stratégiája a regionális terjeszkedés révén

Közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját az ALTEO, amelynek megvalósításával a cég valódi méretugrást kíván megvalósítani mind földrajzi, mind pénzügyi értelemben.

Méretugrást céloz meg az ALTEO új stratégiája a regionális terjeszkedés révén

A cég eredményei az elmúlt 3 év során jelentősen túlszárnyalták a 2022-2026-os stratégiájában szereplő célkitűzéseket, a 2023-ban ténylegesen elért EBITDA-ja például közel kétszerese volt annak, amit 2026-ra tűzött ki, a tervezett tőkebefektetés volumene pedig 20 százalékkal lett magasabb a 2024 végéig elfogadott projektekkel. A stratégia frissítése során nem csupán azt vették figyelembe, hogy a cég jól élt a kínálkozó piaci lehetőségekkel és jóval korábban túlteljesítette a stratégia célkitűzéseket, hanem azt is, hogy többségi tulajdonosi köre – külpiaci jelenléte, piacismerete és kapcsolati hálója révén is – jelentős potenciált nyújt mind a regionális terjeszkedésre, mind a szinergialehetőségek kihasználására.

„Regionális szinten definiáltuk újra stratégiánkat, amely új növekedési lehetőséget nyit számunkra. Új víziónk, hogy 2030-ra regionális fenntarthatósági bajnokká váljon az ALTEO, azaz energiatermelés és a körforgásos gazdálkodás elterjedését szolgáló törekvéseinket, illetve az ezeket szolgáló piacvezető megoldásainkat a régió országaiba is exportáljuk, amelynek eredményeként a stratégiai ciklus végére regionális szinten is a fenntarthatósággal fonódhat össze a cégünk neve” – mondta el ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója, az Igazgatóság elnöke a megújított stratégia kapcsán.

Stratégiai fókuszok

Az ALTEO felülvizsgált stratégiájának továbbra is kiemelt fókuszterülete az energetika, amelyben a piacvezető digitalizációs és tudásalapú komplex termelésmenedzsment megoldások folyamatos fejlesztésével, a megújuló portfólió bővítésével, a karbantartási és üzemeltetési, valamint az energiakereskedelmi tevékenységekben pedig az új üzletszerzésen túl a tulajdonosi körön belüli szinergialehetőségek kiaknázásával is megalapozza a növekedést.

A körforgásos gazdaság terén szintlépést tűz ki az ALTEO, a hulladékgazdálkodási értéklánc egészét lefedő kompetenciák és tevékenység kiépítését megcélozva, valamint azt, hogy új technológiák és anyagáramok - így pl. elhasznált akkumulátorok, vagy napelemek - bevonásával pedig tovább növelje a körforgásba visszakerülő anyagok arányát.

A most közzétett stratégia jelentős újdonsága a regionális fókusz, azt a célt fogalmazva meg, hogy a hazai piaci jelenlét bővülése mellett a közép-európai régió meghatározott piacaira is belépjen a cég. Itt kiemelt jelentősége van azoknak a régiós piacoknak, ahol az ALTEO többségi tulajdonosi köre már erős jelenléttel és piaci kapcsolatrendszerrel bír.

Ezt egyrészt saját megújuló portfoliójának hazai és regionális bővítése révén tervezi megvalósítani, amelynek keretében 2030 végégig egy 1500-2000 MW összkapacitású, regionális zöld portfolió kialakítása a cél.

A stratégai terv az is, hogy az egyedülálló termelésmenedzsment szolgáltatásait, valamint üzemeltetési és karbantartási képességeit a régiós országokban is kiterjessze az ALTEO, illetve itt is erősítse kis- és nagykereskedelmi jelenlétét.

A körforgásos gazdaság terén az elsődleges cél a hazai piacon vezetővé válni, amelyet követően a külföldi terjeszkedési lehetőségeket felmérésre is sor kerülhet.

Az ALTEO stratégiai célkitűzései megvalósításához akár 2-2,5 milliárd euró befektetést szeretne megvalósítani és 2030-ra 300 milliós EBITDA célt fogalmaz meg.

A stratégai tervek megvalósításával, a regionálissá váló jelenléttel diverzifikált ország- és szabályozási kockázatok révén egy még stabilabb, több lábon álló profittermelést tud majd megvalósítani az ALTEO és ezáltal a részvényesei számára még nagyobb értéket tud megteremteni.


Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás: