Mérlegen a magyar KKV-k helyzete: Az év legfontosabb eseménye a szektor fejlesztéséért

Kihívásokkal terhelt a hazai kis- és középvállalkozások helyzete. Az inflációs környezet, a nemzetközi versenytársak és a változó fogyasztói igények mind jelentősen megnehezítik a mindennapi működést. 2024-ben közel 11 ezerrel csökkent a működő társas vállalkozások száma Magyarországon*, ami 2,2%-os csökkenést jelent 2023-hoz képest. A számok egyértelműen rámutatnak arra, hogy a versenyképesség növelése érdekében elengedhetetlen egy olyan platform létrehozása, amely a tudásátadást támogatja.

Mérlegen a magyar KKV-k helyzete: Az év legfontosabb eseménye a szektor fejlesztéséért

A tudásátadás és a tapasztalatok megosztása kulcsfontosságú a kis- és középvállalatok számára. A Budapesten megrendezésre kerülő Business Bistro célja, hogy egy helyre gyűjtse a legsikeresebb vállalkozókat, legnépszerűbb szakmai véleményvezéreket és a KKV-kat tömörítő kamarákat, illetve üzleti közösségeket, akik izgalmas előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken keresztül segítenek választ találni az aktuális gazdasági kihívásokra.

„Egy vállalkozás sosem tud gyorsabban nőni, mint ahogy a vezetője tanulni képes. Ezért a STRT-nál különösen fontosnak tartjuk a vállalkozók képzését, és folyamatosan olyan lehetőségeket teremtünk és keresünk, ahol partnereink tanulhatnak, fejlődhetnek, valamint más cégvezetőkkel oszthatják meg tudásukat." – hangsúlyozta Balogh Péter, a STRT Holding vezetője, a konferencia egyik előadója.  

„A hazai vállalkozások számára elengedhetetlen, hogy pontosan ismerjék a hazai és nemzetközi gazdasági trendeket, és ezek ismeretében  alakítsák üzleti stratégiájukat.” - mondta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, majd hozzátette: „A KKV-k fejlődése szempontjából kulcsfontosságú feladatokat vállal magára az MKIK azzal, hogy programot hirdet a vállalkozásokat terhelő adminisztrációs terhek csökkentésére, az adózással kapcsolatos feladatok egyszerűsítésére és ezzel párhuzamosan létrehozza a tudásalapú kamarai működést, amely – egyebek mellett - magában foglalja a mesterséges intelligencia hatékony használatának képzését és népszerűsítését a vállalkozások mindennapi működése során.”

„A legfontosabb tanulsága az elmúlt éveknek az volt, hogy növekvő gazdasági és pénzügyi kockázatokkal kell szembenézni, amelyeket elkerülni nem lehet, de a kezelésükre van megoldás” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank mikro- és kisvállalkozási területeinek igazgatója. „Célszerű diverzifikálni a bevételeket, optimalizálni a költségeket, erős ügyfél-és partnerkapcsolatokat érdemes ápolni és építeni, ami segíthet a kockázatok csökkentésében.”

A KKV szektor fejlesztésére fókuszáló Business Bistro 2025. április 11-én kerül megrendezésre az Eiffel Műhelyházban, két fő téma köré szerveződve: cégépítés és folyamatfejlesztés, valamint a fejlődési lehetőségek bemutatása.

„Egy sikeres vállalati brand ma már sokszor a cégvezető személyes szakmai brandjére épül. Egyre több cégvezetővel találkozhatunk a social felületeken, akik aktív szerepet vállalnak konferenciákon, szakmai eseményeken is. Ez nagyban hozzájárul a vállalat megítéléséhez és a vállalati brand építéséhez is, amely fontos szempont akár a toborzásban, akár a munkavállalók elkötelezésében.” – fogalmazta meg Barathi Tamás, a Blue Colibri ügyvezetője, egyben a Business Bistro főszervezője. 

A konferencia programjában példaértékű cégbrand-építők is helyet kapnak. Azurák Csaba moderálásának köszönhetően a közönség betekintést nyerhet abba, hogyan építették fel Litkai Gergely (Dumaszínház), Keszthelyi Erik (Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.) és Orbán Zoltán (Solinfo Group) több milliárd forintos árbevételű cégeiket és a mögöttük álló márkákat.

A rendezvényen több mint 100 előadó osztja meg tudását, és közel 1000 résztvevőre számítanak. Az esemény programja és a jegyek elérhetők a businessbistro.hu weboldalon.

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás: