Merre tovább BUX? Túl a hatvanon és csúcson a magyar tőzsde

Tegnap nagy lendülettel ment az OTP, s jó nagy forgalommal is. Egyértelműen neki köszönhető, hogy a BUX index végül még az idén áttörte a misztikus 60.000 pontos szintet.

Merre tovább BUX? Túl a hatvanon és csúcson a magyar tőzsde

Habár olcsónak tartjuk az indexet - vélekednek az ERSTE elemzői, de most is úgy van új csúcson – mégpedig eléggé meggyőzően –, hogy nincs vezető a blue-chipek közül. 

Ehhez legközelebb a Richter lenne, de az OTP is kezd egészen jól felzárkózni erre a szerepre, bár az a 25 százalékos távolság azért még elég nagynak mondható. 

Szóval ha a technikai képre nézünk, akkor nagy dolgok állnak előttünk. Pl. a BUX-nak a grafikon alapján 20-25 ezer pontot kellene emelkednie. Igaz, csak két éven belül (füles csésze szerű alakzat mérete).

Most úgy tűnik, hogy ebben az OTP és talán a Richter játszathatja majd a fontos szerepet. A két részvény súlya az indexben 62 százalék, szóval majdnem kétharmaddal viszik a prímet.

S még valami.

A 10 éves hozam tovább esett. Most már 5,93 százaléknál jár (USA 3,9%). Így pedig – újraszámolva a két nappal ezelőtti számításunkat – azt kapjuk, hogy a BUX-nak már 64.100 pont környékén kellene járnia, ha minden mást változatlannak tekintünk és csak a hozamesésből vett részvényáremelkedést vennénk, amely most már 12,7 százaléknál járna - érvelnek az ERSTE elemzői.

Egy kicsit viszont zavarban vagyunk. Itthon decemberi kifutás van ma, meg a CECE index átsúlyozása is, ami nyilván hoz plusz forgalmat a piacra. Viszont az USA-ban az elmúlt 11 év legnagyobb „triple witching”-je lesz, több mint 5.000 milliárd dollár értékben.

3.500 milliárd dollárnyi index opció, 690 milliárd ETF opció, 645 milliárd határidős pozíciókra kiírt opciók és 470 milliárd részvényopció fut ki a mai napon. Így az elmúlt két napban 10 milliárdról 17 milliárd darabra növekedett a részvényforgalom. Ma pedig igazi tűzijáték várható. 

Az S&P500 index kapitalizációjank majdnem a 8 százaléka fut ki, vagy lesz újrakötve a mai napon. Ráadásul az Apple és a Google súlya is csökken a mai nappal az S&P500 indexben, miközben az Amazon növekszik, s három részvény ki-/bekerül az indexbe. Szóval komoly forgalmú napra számíthatunk, s mindezt úgy, hogy az S&P500 egy hajszálnyira van a cirka két évvel ezelőtti történelmi maximumtól. 

Így jöhet egy megállás a csúcson az ünnepek előtt/alatt, s aztán a jövő év új lendületvétel (korrekció formájában) jöhet egy újabb emelkedési hullám, legalábbis az álmoskönyv szerint. Ez pedig kihatással lehet a többi emelkedő piacra is, így a BUX indexre is.

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás:

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.
2026. 05. 01. 03:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek!

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért érdemes tisztázni, hogy a változás mit jelent a nyugdíjasok számára, és befolyásolja-e magát a nyugdíjat. Cikkünkben közérthetően bemutatjuk, milyen helyzetekben kerülhet sor nyugdíjelőleg folyósítására, és mit hozott az új szabályozás.
2026. 05. 01. 02:00
Megosztás:

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy!

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a bevétele sem lesz elegendő a biztonságos nyugdíjas évekre.
2026. 05. 01. 01:00
Megosztás:

A gyógyítás jövőjét alapozza meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Roche Magyarország Kft. stratégiai összefogása

Ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Roche Magyarország Kft. A dokumentum aláírásával a felek hitet tettek a szakmai-tudományos, innovációs és oktatási tevékenységekre fókuszáló hosszú távú partnerség mellett, amely elsősorban a daganatos tüdőbetegségek hazai ellátásának fejlesztését, valamint a jövő innovatív diagnosztikai és terápiás megoldásainak magyarországi meghonosítását célozza. Az eseményen jelen volt Dr. Alan Hippe, a Roche-csoport pénzügyi igazgatója, az Igazgatóság tagja
2026. 05. 01. 00:05
Megosztás:

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, amely szükséghelyzet esetén lehetővé teszi az úgynevezett lebegő áfa bevezetését az olajszármazékokra.
2026. 04. 30. 23:00
Megosztás:

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás: