Mibe egyezünk bele, amikor koncertjegyet veszünk? A Coldplay-ügy a GDPR tükrében

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász elemezte a történteket.

Mibe egyezünk bele, amikor koncertjegyet veszünk? A Coldplay-ügy a GDPR tükrében

Az Egyesült Államokban az adatvédelmet nem egy egységes, minden államra kiterjedő, alkotmányos alapjogon nyugvó rendszer szabályozza. Szektorális szabályozások, állami törvények, valamint precedensek alkotják a védelmi keretet. Az amerikai jogi gondolkodásban az információhoz való jog, a „right to know” sokszor előtérbe kerül a magánszféra védelmével szemben.

Léteznek nyilvános adatbázisok elítélt bűnözőkről, közszereplők vagy ismert személyek lakóhelyéről, múltjáról is könnyen találhatók információk, sőt az ilyen esetekben a nyilvános szereplés jogi védelme is gyenge. A „kiss cam” pedig az amerikai koncert- és sportkultúra szerves része: a közönség szórakoztatása és a show gyakran elsőbbséget élvez az egyéni jogokkal, így az érintettek adatvédelmével szemben.

És ha mindez nem az USA-ban, hanem Európában történik? 

„Európában ezzel szemben teljesen más filozófia érvényesül. Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) központi elve a magánélethez való jog védelme és az emberi méltóság elsődlegessége. Minden személyes adat – így a képmás vagy az arckép is – csak szigorú feltételekkel kezelhető” – hívta fel a figyelmet dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője (AML), a SmartFill Legal Kft. képviselője.

Az európai szabályozás alapján egy ilyen felvétel készítése és közzététele jogtalan adatkezelésnek minősülhetett volna, ha nincs előzetes adatkezelési tájékoztatás!

„Az adatkezelőnek – legyen az a rendezvényszervező vagy a fellépő menedzsmentje – bizonyítania kellene, hogy a résztvevőket előzetesen, megfelelően tájékoztatta a felvétel készítéséről és felhasználásáról” – hangsúlyozta a szakértő.

Az adatvédelem és a magánélethez fűződő jog egy nagyon fiatal és alakulóban lévő jogterület, ahol a joggyakorlatot elsősorban bírósági határozatok formálják.

„Az egyének nincsenek tisztában a jogaikkal, fontos lenne az edukáció ezen a területen. Az egyén magánélethez fűződő, alkotmányos alapjoga ütközhet a cégek, a rendezvényszervezők vagy az együttesek jogaival” – emelte ki dr. Tóth Judit Lenke. 

Hozzátette, hogy a közösségi média terjedése óta kiélezettebbé váltak ezek a konfliktusok, hiszen míg néhány évtizede egy koncertfelvétel maximum a tévében volt látható, ma a technológiai forradalom miatt más a helyzet. Különbség van a felvételkészítés és annak felhasználása között. 

„A koncertjegyeken gyakran találkozhatunk olyan általános mondatokkal, hogy „a jegy megvásárlásával hozzájárulsz, hogy rólad felvétel készüljön”. Ez azonban nem felel meg a GDPR követelményeinek, hiszen hiányoznak belőle az alapvető elemek: nem tartalmazza, ki az adatkezelő, mi a felvétel célja, mennyi ideig őrzik meg az adatokat, van-e lehetőség tiltakozni, hogyan gyakorolhatók az érintetti jogok, továbbá önmagában a hozzájárulás ilyen általános feltételezése jogi értelemben érvénytelen lehet” – sorolta a szakértő. 

Dr. Tóth Judit Lenke hozzátette, hogy a hozzájárulásnak mindig önkéntesnek kell lennie. Ráadásul sok esetben az adatkezelő személye is kérdéses, egy televíziós közvetítés vagy streaming szolgáltatás esetén nem egyértelmű, hogy ki számít adatfeldolgozónak, illetve ki minősül közös adatkezelőnek.

Mit tehet a közönség? 

Egy koncert alkalmával, egy fesztiválon nem feltételezhető, hogy bárki is kifejezett, önkéntes hozzájárulást adott volna képmása olyan mértékű rögzítéséhez és közzétételéhez, amire egy felbukkanó csókkamera lehetőséget ad. 

„A koncertszezon közepén különösen fontos, hogy a fesztiválozók is tudatosak legyenek. Meg kell ragadni minden lehetőséget, hogy kifejezzük ellenállásunkat a hasonló esetekkel szemben” – hívta fel a figyelmet dr. Tóth Judit Lenke. „A felvételkészítést megelőzően lehetséges jelezni az ellenállást olyan speciális eszközökkel, mint például "no photo" pólók vagy kitűzők, illetve kijelölt, elszeparált területek létrehozásával rendezvényeken, ahol nem készül felvétel.”

A szakjogász szerint igazán fontos, hogy ha Európában egy ilyen esemény adatkezelője nem felel meg a GDPR szerint, akkor többféle jogkövetkezménnyel is számolhat. A hatóság jogosulatlan adatkezelés miatt akár milliós bírságot is kiszabhat, de polgári per is indulhat személyiségi jogsértés címén, amely során az érintett sérelemdíjra vagy kártérítésre lehet jogosult. Súlyosabb esetben, például érzékeny személyes adatok jogosulatlan kezelése esetén, akár büntetőjogi felelősség is felmerülhet.

A Coldplay-eset tanulsága egyértelmű: ami az Egyesült Államokban szórakoztatásnak és kulturális show-elemnek számít, az Európában adatvédelmi incidens lehet, súlyos jogi következményekkel. A koncertszervezőknek, médiapartnereiknek fel kell ismerniük, hogy az adatkezelésért is teljes körű felelősséggel tartoznak. Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) értelmében ugyanis a képmás személyes adat, így annak kezelése minden esetben adatvédelmi megfelelést igényel.

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás: