Miben engednének, és mit javasolnak a rövid távú szállásadók?

Az elmúlt napokban a rövidtávú lakáskiadásról szóló, és az alig 35.000 kerületi lakost számláló VI. kerületben lezajlott szavazásnak álcázott közvéleménykutatás hirtelen országos érdeklődést váltott ki. Nem véletlenül, hiszen sok szakértő jelezte, ami a kerületben történik, az rossz irány a valós problémák megoldására. Végül mindössze 447 szavazat döntött, és okozott valóságos gátszakadást. A kormány már az Airbnb minden eddiginél szigorúbb szabályozására készül. A nemzetgazdasági miniszter álláspontja szerint a rövid távú lakáskiadás pedig nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör. A Magyar Apartman Kiadók Egyesülete (MAKE) és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége (FSZKSZ) is nyilvánosságra hozta legfrissebb elemzését és javaslatait a magán- és egyéb szálláshelyek tervezett újraszabályozása kapcsán. Nézzük, hol ütköznek az álláspontok, és milyen javaslatai vannak az érdekvédő szervezeteknek!

Miben engednének, és mit javasolnak a rövid távú szállásadók?

A terézvárosi – sokakban vitás kérdést felvető – közvéleménykutatás után a héten az Economx is kíváncsi lett, vajon miként szavaznának az emberek, ha átlépnénk Terézváros határát, így a Pulzus Kutató segítségével megmérte, miként döntenének Magyarországon az emberek, ha a rövid távú szálláskiadásról lenne népszavazás.

Arra kérdésre, hogy ”támogatná-e az Airbnb lakások betiltását” 42 százalékuk nem tudott dűlőre jutni a kérdést illetően, 38 százalék határozottan állítja, hogy nem tiltaná be ezt a működést, 20 százalékuk szerint viszont igenis meg kell szüntetni ezt a lehetőséget. Bár a bizonytalanok rengetegen voltak, a szavazók közül majdnem kétszer többen tartanák meg az Airbnb-lakásokat, mint amennyien eltörölnék azokat.  Ide kívánkozik még az érdekvéDők azon visszajelzése is, hogy eközben a VI. kerületi „népszavazás” eredménye – amelyre  egy ilyen jelentős döntést alapoznak – nincs hitelesítve, nem volt független felügyelete,  és senki sem auditálta azt.

Ami a Terézvárosban történt, azzal még a Magyar Szállodák- és Éttermek szövetsége sem ért egyet,   az szakpolitikai szempontból csak további problémákat szülhet. Fájt a bal láb (lakhatási kérdések, ingatlanpiaci anomáliák, lakosság elvándorlása), erre amputálták a jobb lábat (a rövid távú lakáskiadást).  Sem az „ügydöntő” 447 kerületi szavazat, sem az Economx-tól hivatkozott országos kutatás nem támasztja alá, hogy valós társadalmi tömegigény, vagy közfelháborodás áll a folyamatok mögött.

Az Airbnb-típusú szálláshelyek fontos szerepet játszanak a város turizmusának sikerében, és a belvárosi polgármesterek sem értenek egyet ezért a fejleményekkel (derült ki a Partizán legutóbbi adásában tett nyilatkozataikból). A nemzetközi statisztikák ugyanis egyértelműen alátámasztják, hogy az Airbnb-t választó turisták általában többet költenek a helyi vállalkozásoknál, mint a hotelek vendégei, és így kifejezetten nagy a közjóhoz való hozzájárulásuk is.

Higgadt tárgyalásokra nagy szükség van

Az Airbnb-kérdésről is tárgyalt a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által vezetett első őszi ülésén a Turisztikai Tanácsadó Testület – tájékoztatott az MTI. A testület munkájában több mint 30 turizmus-szakmai szervezet képviselteti magát, köztük a Magyar Apartman Kiadók Egyesülete. A testület áttekintette a terézvárosi Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazás eredményét.

Sikerült az érintett feleknek leülni a tárgyalóasztalhoz, és bíznak abban, hogy kölcsönös nyitottsággal és megértéssel tudnak a szabályozás kérdéseiről beszélni.

Miben lennének kompromisszumra készek a szállásadók?

Az apartman kiadók „felismerték az idők szavát”, és látják, hogy bizonyos területeken változásokra van szükség.  Számos javaslatot tettek le máris eddig is az asztalra. Az egyetlen terület, ahol nem kívánnak engedni, az a kiadható napok száma, vagy a tevékenység betiltása. „Azokban a városokban, ahol korlátozták a kiadható napok számát, a cél ezen szállásforma ellehetetlenítése volt. Nem járna jól az a lakó, aki számára zavaró volt ez a tevékenység , nem járna jól az albérlő, mert lakhatási céllal pár hónapra nem vesz ki jellemzően lakást, és nem jár jól az állam sem a radikálisan csökkenő bevételek miatt. Végül pedig nem járnak jól a házigazdák  sem, mert, így nem lehetne rentábilisan üzemelni. Ráadásul pont a hatékonyan működtetett ingatlanokat büntetnék a korlátozással, miközben a rossz lakásokat a piacon tartanák” – hangzanak el az érvek a Magyar Apartman Kiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége oldaláról.  Az érdekvédők támogatják viszont, hogy ideiglenes moratóriumot vezessenek be a magán- és egyéb szálláshelyek nyitására Budapesten, ami egyszerre segítené a piac védelmét és a kormány lakhatási céljainak megvalósítását, egyben időt ad a tényeken alapuló higgadt szakmai párbeszédre valamennyi érintett között. 

Elégséges és jó megoldás lehet adóemeléssel tovább szűrni a minőségi, professzionális kiadókat, vagy az új engedélyek kiadását célzottan korlátozni. Az adóemeléssel ráadásul éppen a nem jól kihasznált lakások tulajdonosai éreznének nagyon erős ösztönzést, hogy visszatérjenek a hosszú távú lakáskiadási piacra. Egyben ez a megoldás az állam bevételeit is szintentartaná, és segítené a turizmus minőségi fejlődését.

Forrás: Magyar Apartman Kiadók Egyesülete (MAKE) és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége (FSZKSZ)


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: