Mintegy negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét

Legkésőbb március 15-én elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket idén is a magánszemélyeknek kell kiegészíteni, ha olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel rendelkeznek, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő a pünkösdi ünnepnap miatt május 21-re tolódott, sokaknak célszerű ennél jóval korábban elkezdeni a kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok, információk összegyűjtését – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Mintegy negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét

Az Ügyfélkapun regisztrált adózók az eszja.nav.gov.hu oldalon érhetik el az SZJA-tervezetet, az elektronikus megoldástól idegenkedő adózók pedig március 18-ig kérhetik a bevallástervezet postázását. A KAÜ-azonosítóval nem rendelkezők telefonon, SMS-ben, a NAV honlapján elérhető webűrlapon, levélben, valamint személyesen az ügyfélszolgálatokon is jelezhetik igényüket.

Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak, ahogy az ingatlant-bérbeadók és a külföldről jövedelemmel rendelkezők sem kerülhetik el a kitöltéssel járó adminisztrációt. Amennyiben az adóból a magánszemélynek visszajár, célszerű mielőbb felülvizsgálni a tervezetben foglaltakat, ugyanis az adóhatóság a tervezet módosításának benyújtását követő 30 napon belül teljesíti a kiutalást.

Az SZJA bevallásban kell rendelkezniük a 20 százalékos adóvisszatérítésről azoknak, akik tavaly önkéntes pénztárba, NYESZ számlára és/vagy nyugdíjbiztosításra fizettek be összeget. 

Annak a 25 év alatti fiatalnak sem érdemes május 21-ig várnia, aki évközben több foglalkoztatótól kapott jövedelmet és óvatosságból kérte az SZJA-mentességi kedvezmény mellőzését. Ugyan az adóhatóság az Szja-törvény módosításának köszönhetően a bevallásban érvényesíti a kedvezményt, azonban annak összege csak akkor kerül kiutalásra, ha a magánszemély azt kéri az adóbevallásában. Ellenkező esetben a túlfizetés a magánszemély adófolyószámláján marad, és azt visszaigényelni a továbbiakban csak külön nyomtatvány kitöltésével lesz lehetséges.

Több időt igényel az adóbevallás elkészítése, ha a magánszemély külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben is részesül.  A szükséges dokumentáció összegyűjtése mellett kifizető hiányában nehézséget okozhat az egyes jövedelmek minősítése – mely jövedelem minősül kamatnak, osztaléknak, árfolyamnyerségnek, illetve ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek. A helytelen kategóriába sorolás hatással lehet a veszteség elhatárolására, vagy a szociális hozzájárulási adó kötelezettségre is, ezért fontos az idevonatkozó rendelkezések áttanulmányozása, sőt szükség esetén adótanácsadó bevonása. Különös figyelmet érdemel ebben a bevallási időszakban a külföldi kamatjövedelmek utáni 13 %-os szociális hozzájárulási adó kiszámítása, mely csak a 2023. július 1-jét követően kötött ügyletekből, realizált jövedelmek után terheli a magánszemélyt, kivéve, ha a hozamot jövedelemként nem kell figyelembe venni. Ilyen pl. a magyar állampapír kamata.

„Az adóhatóság májusban jellemzően még nem rendelkezik kontrolladatokkal ezekről a külföldről származó jövedelmekről. Azonban az OECD tagországokból, valamint az EGT országokból érkező adatszolgáltatás feldolgozását követően, amikor a külföldi adóhatóságtól érkező információ és az adózó által bevallott jövedelmek között eltérés mutatkozik, akkor az adóhatóság úgynevezett támogató eljárást kezdeményez. Az eljárás valóban ügyfélbarát, mivel a közreműködő adózók többsége önellenőrzés keretében módosíthatja az adóbevallást. Ennek ellenére az adózók többsége minden bizonnyal szeretné ezt az eljárást elkerülni, ezért is fontos, hogy az adókötelezettség bevallása helyesen és időben történjen meg” – hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

Akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik. 

A bevallás kétféleképpen módosítható 2024. május 21-ig: 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 2) a 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – papír alapú 23SZJA-nyomtatvány – beküldésével. Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználónevét is elfelejtette.

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: